Élőben követhetőek a magyar női 3X3-as válogatott mai mérkőzései
A csoportmérkőzések első játéknapján Hollandia 20-14-es legyőzésével nyitottak a mieink, a sikerhez jelentősen hozzájárult Bozóki Bettina remek teljesítménye – a center 13 pontot szerzett 11/13-as mezőnymutatóval, valamint 2/2-es büntetőzéssel. Medgyessy Dóra jól mozgatta társait, 5 pontja mellé 5 gólpasszt jegyzett a játékmester.
A spanyolok ellen sajnos nem ment ilyen gördülékenyen a játék, itt Medgyessy lett a legjobb pontszerzőnk 5 egységgel, míg a Theodoreán Alexandra – Ruják Nóra – Bozóki Bettina trió 3-3 pontot tett a közösbe a 14-19-es vereséggel végződő összecsapáson.
Két mérkőzése van még hátra a D csoport küzdelmeiből válogatottunknak, az első két hely ér továbbjutást. Magyar idő szerint 8:50 perckor a szintén 1-1-es mérleggel álló Németország lesz Rujákék ellenfele, szintén hazai idő szerint 13:00 órakor pedig a mindeddig nyeretlen házigazdával, a Fülöp-szigetekkel csatáznak Károlyi Andrea lányai. Ha a mieink mellett a spanyolok is nyerik mai meccseiket, akkor második helyen meglesz a továbbjutás a csoportból, amennyiben azonban a hispánok kikapnak a hollandoktól, úgy körbeverés alakul ki - ilyenkor a több dobott pontot nézik, ezért érdemes minél jobban megszórnunk ma a németeket és a Fülöp-szigetek válogatottját.
Mindkét mérkőzésről lesz élőképest stream a FIBA 3X3 YouTube-csatornáján, amely az alábbi linkre kattintva érhető el:
https://www.youtube.com/watch?v=7XN1grqzMUY
A világbajnokság hivatalos oldala pedig az alábbi linken érhető el:
http://www.fiba.basketball/3x3WC/2018