Új lebonyolítás lesz jövőre a női Euroligában
16
May
2024
Új lebonyolítás lesz jövőre a női Euroligában
2024. május 16.  |  09:10
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) bemutatta a női kosárlabda Euroliga felfrissített lebonyolítását. Több gárda lesz érintett a végjátékban, hiszen a szezon hatos döntővel zárul, és ismét megnyílt az átjárás az Európa Kupába - írja a wbasket.hu.
 
Mint ismert, a FIBA Europe Board a hétvégi ülésén fogadta el a sorozat lebonyolítását megújító terveket.
 
A FIBA szerdai közleményéből kiderül, hogy az Euroliga főtábláját továbbra is 16 gárda alkotja. Ezen együttesek azonban nem két nyolcas, hanem négy darab négyes csoportban (A, B, C, D) kezdik majd a szereplésüket. A négyesek első három helyezettje jut a második csoportkörbe, a negyedik helyezettek pedig az Európa Kupa rájátszásába esnek vissza.
 
A második csoportkörben két hatosban zajlanak a küzdelmek. Az “A” és a “B”, illetve a “C” és a “D” jelű négyesekből formálódik egy-egy hatos. A csapatok az első körben elért eredményeket viszik magukkal, így itt mindenki csak a szempontjából másik csoportból érkező gárdákkal mérkőzik.
 
 
A két hatosból az első négy-négy helyezett jut a rájátszásba.
 
 
Itt a csoportok első két helyezettje, illetve az 3. és a 4. helyezettek játszanak keresztbe. Az első két helyezettek keresztjátékának győztesei automatikusan a szezonzáró Final6 elődöntőjébe jutnak.
 
 
A vesztesek negyeddöntőket vívnak a 3. és 4. helyezettek keresztjátékának győzteseivel - ez is a Final6 része lesz már, így lesz hatcsapatos a szezonzáró.
 
 
 
 
 
Forrás - wbasket.hu
Fotók - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek