Magyarországon a lányok jóval a férfiak után kezdtek kosarazni. Náluk is a középiskolákban honosodott meg a játék, és 1929-ben elôször bajnoki körmérkôzést rendeztek. Mégpedig a szabadban, a Simor utcai játszótéren. Az elsô két bajnokságot az Óhegy utcai polgári középiskola csapata nyerte.

Az egyesületek csak a harmincas évektôl foglalkoztak a nôi kosárlabdával, s ebben élen járt a MAFC, a BEAC és a TFSC. 1933-ban a Magyar Atlétikai Szövetség (akkoriban a kosárlabdasport is hozzá tartozott) írta ki a bajnokságot, amelyet a TFSC nyert. A folytatásra 1939-ig kellett várni.



A korabeli nôi kosárlabda nívójáról dr. Hepp Ferenc nem éppen dicsérôleg szólt az 1942-ben kiadott, A kosárlabdázás története címû írásában: „Ha a játék színvonala tekintetében a nôi kosárlabdázókat a férfiakkal összehasonlítjuk, meg kell állapítanunk, hogy a nôk játéka nem csak taktikai, hanem technikai szempontból is meglehetôsen fejletlen. Ennek következménye az is, hogy játékuk iskolázatlan, megrohanják egymást, birkóznak a labdáért, így sok a személyi hiba. Ezért aztán egy nôi kosárlabda-mérkôzés aránylag sokkal durvább. Sok függ itt természetesen a játékvezetéstôl és a szabályoktól. Játékvezetôink több-kevesebb sikerrel törekednek is a személyi hibák szigorúbb elbírálására.”



Eszerint akkoriban a magyar nôi kosarasok is nagyon messze jártak még a világszínvonaltól, hiszen például a híradások beszámolnak egy Varsó–Kaunas nôi bemutatómérkôzésrôl, amelyet a kaunasi férfi Európa-bajnokság idején játszottak, s azon a lengyel és litván lányok a szakemberek számára is váratlanul magas színvonalú játékot mutattak be.



A nôk részére az elsô Európa-bajnokságot 1938-ban Rómában rendezték. Mi ettôl még távol maradtunk. A magyar nôi kosárlabda-válogatott elsô országok közötti mérkôzését 1942. augusztus elsején játszotta Genovában az olaszokkal. A történelmi meccsen a tapasztaltabb házigazdák 13–9-es félidô után 27–18-ra gyôztek. Az úttörô hölgykoszorú: Asbóthné Gombor Klára, Bánky Magdolna, Czakó-Czupra Alexandra, Dévai Anna, Fekete Ilona (Molnár Józsefné), Ipolyi-Keller Mária, Kövér Ilona, Legányi Lenke, Szamosné Németh Andrea, Pintér Magdolna és Szamosi Istvánné (Márton Etelka).



A háború miatt öt évet kellett várni a folytatásra, ám addigra a magyar nôi kosárlabdázás Európa élvonalába jutott. Kimagasló szerepet játszottak ebben kiváló edzôink – a legismertebbek: Bánki Ferenc, Bokody Károly, Eszéki Rezsô és idôsebb Gyímesi János –, az ô lelkesedésük és szakmai hozzáértésük ötvözôdött az új kor lendületével sportolni vágyó hölgyek tehetségével, s rohamléptékû volt a fejlôdés. És jöttek is a szép eredmények.



Egy 1947-ben Albániában rendezett tornán válogatottunk átgázolt Románián (66–5), Bulgárián (40–15), Jugoszlávián (61–16) és a házigazdákon (40–10)

Három évvel késôbb Budapesten került sor a második Európa-bajnokságra, és fényes magyar siker született. Gyímesi János edzô napjainkban is érvényes, modern felfogás szerint alakította ki a csapatot. Tízszeres országos bajnok klubcsapatában, a Közalkalmazottak SE-ben (késôbb Bp. Petôfi, majd Bástya Tervhivatal stb. néven szerepeltek), amely a nemzeti válogatott krémjét is adta, sokmozgásos, gyors tempójú játékot valósított meg. Ehhez a stílushoz olyan alanyokat talált, akik az atlétikai versenyeken is az élvonalhoz tartoztak. Ilyen volt például Rohonczy Mária magasugróbajnok, Fekete Ilona távolugró, Hajós Ilona rövidtávfutó, Nagy Mária súlylökô. Errôl a csapatról korabeli külföldi újságokban is áradozó sorokat olvashatunk, sokan az ötvenes évek legjobb európai klubcsapatának tartották.

A rájuk épülô válogatott Európa-bajnok lehetett volna - egy másik korban. Ám akkor, 1950-ben a kommunista diktatúra rátelepedett az élet minden területére, s maga szabta meg a sport játékszabályait is.



A selejtezôbôl Izrael, Lengyelország és Ausztria fölényes legyôzésével jutott a döntôbe válogatottunk. Ott simán nyertek Franciaország (56-49) és Csehszlovákia ellen (49-32). Az olaszok a félidôben vezettek ugyan még ellenünk, de a végén egy ponttal a javunkra billent a mérleg (29-28). A Szovjetunió ellen viszont nálunk volt az elôny az elsô játékrész végén, ám a vége tizenhárom pontos vereség lett (32--45). Hogy mi lehetett a dolgok hátterében? A köztudatból az olykor elhangzó cáfolatok ellenére is nehéz kitörölni azt a feltevést, hogy akkoriban nemigen volt ildomos legyôzni a nagy testvért. Visszatekintve a múltba, az mindenképpen furcsának tûnik, hogy a 24 pontos elsô félidô után csak nyolcra voltak képesek a magyar lányok, akik azon az Eb-n a korábbi hat meccsen a második játékrészekben átlagban 25 pontot szereztek.

Mindenesetre ifjabb Gyímesi Jánostól, hölgycsapatunk edzôjének fiától érdekes intimitásokat tudtunk meg. A Nemzeti Sportcsarnokban játszott mérkôzés szünetében bement az öltözôbe az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) nagy hatalmú elnöke, aki persze - mint minden rangos poszt betöltôje - a párt komisszárjaként szolgált. Gratulált a lányoknak kiváló teljesítményükhöz, ahhoz, hogy máris „megmutatták a világnak, mire képes a szocialista Magyarország". Ám ennyi legyen elég, a dicsôséges Szovjetuniót nem kell mindenáron legyôzni, pártunk és népünk már ezt az eredményt is kiválónak tartja és jutalmazza. Gyímesi János kitessékelte a fôelvtársat.

A szünetbéli szónoklattól megrettent lányait aztán hiába buzdította már gyôzelemre, és hiába próbáltak meg ôk is mindent tôlük telhetôt megtenni a sikerért, a második félidôre megfelelôen eligazított „testvéri szocialista" játékvezetô páros gondoskodott a politikai vezetôknek tetszô végeredményrôl. Akkoriban négy személyi hiba után pontozódott ki egy játékos, így rövidesen eltávolították néhány kulcsemberünket, és féloldalas ítéletekkel akadályozták meg a magyarok támadásainak kibontakozását. A karhatalom emberei egyébként a nézôtérrôl is elvezették a mieinket túl lelkesen buzdító szurkolókat, ami persze az idô tájt nem volt éppen meglepô jelenség.

A férfiak 1946-os bronzérme után tehát a nôk is bebizonyították, hogy a magyar kosárlabdasport immár Európa elitjéhez tartozik, sôt...! Ezüstöt szerzô aranylányainkra bizton emlékezhetünk úgy, mint ha nyertek volna, hiszen nem rajtuk múlott. A csapat tagjai: Blahóné Pirik Margit, Csúcs Anna, Fekete Ilona, Fekete Margit, Kintli Kálmánné, Lôrincz Andorné, Nagyné Szabó Márta, Nagy Mária, Obermayer Edit, Sárosdyné Sziklai Paula, Stiberné Hajós Ilona, Varsányi Imréné, Vékony Ilona, Vincze Györgyné.

forrás:www.superjam.hu