ZSÍROS TIBOR FÉRFI MAGYAR KUPA NYOLCAS DÖNTŐ – még 3 nap
2016. február 16. | 22:35
Sikerül-e megállítania az Albának a címvédőt?
Az 1951-ben alapított klub története során 4 bajnoki címet és 3 kupagyőzelmet mondhat magáénak. A '90-es évek végének aranycsapata két ízben is duplázni tudott, majd a 2000-ben szerzett győzelmek után 13 évvel ismét mindkét sorozatban győzni tudtak a fehérváriak.
A tavalyi nyolcas döntő nem sikerült az Albának, ugyanis már a negyeddöntőben kapituláltak a Soproni Sördögök ellen (70-83). Az biztosan kijelenthető, hogy idén sem lesz könnyű dolguk, a bajnoki címvédő, kupagyőztes Szolnoki Olaj vár Dzunics mester tanítványaira. Mindenesetre az biztos, hogy a szolnokiak a legutóbbi vereségüket a Magyar Kupában éppen az Albától szenvedték el (azon a bizonyos 2013-as döntőn), tehát van mibe kapaszkodniuk Lórántéknak.
Az Alba és a Szolnok negyeddöntős mérkőzésére pénteken 20.30-kor kerül sor.