Európai Egyetemi Játékok: Simán nyert és továbbjutott a Debrecen
20
Jul
2024
Európai Egyetemi Játékok: Simán nyert és továbbjutott a Debrecen
2024. július 20.  |  11:33
Egy-egy győzelem és vereség volt a magyar férfi és női mérleg is az Európai Egyetemi Játékok miskolci kosártornájának pénteki játéknapján. Fordulatos mérkőzésen úgy maradt alul belga ellenfelével szemben a Miskolc, hogy a negyedik negyedben már 10 pont fölötti előnye is volt. A debreceniek nagyon jól játszva nagyon simán verték cseh ellenfelüket, és két győzelemmel bejutottak a legjobb nyolc közé. A hölgyeknél a TF-nek volt egy szédületes rohama az első negyed hajrájában osztrák ellenfelével szemben, ám a folytatásban a bécsi csapat akarata érvényesült. A miskolci lányok 12 pontos hátrányban voltak a szünetben cseh ellenfelükkel szemben, ám a második félidőben hatalmasat harcolva, s mellé helyenként jól is játszva és dobva fordítottak.
 
 
 
Férfiak
 
 
Miskolci Egyetem - Liege-i Egyetem (belga) 72-73 (16-23, 21-17, 26-13, 9-20)
 
Miskolc: TÓTH B. 17/6., KOZÁK M. 15/3, KOZÁK B. 14/6, Lippai 7, Gerőcs 4. Cs.: Ragályi 5, Orliczki, Sándor 4/3, Molnár B. 5/3, Gadus, Nyíri 1. Edző: Béres Dávid.
 
A nyitó nap két győztes csapata csapott össze, a Miskolc biztosan verte német ellenfelét, míg a belga gárda 66-64-re múlta fölül norvég riválisát. Az előző napi remek játék után rá sem lehetett ismerni a miskolciakra, Béres Dávid nem egészen 2 perc elteltével 9-1-es belga vezetésnél kénytelen volt időt kérni. 3 perc elteltével Tóth Bence szerezte a miskolci gárda első akciókosarát. Ez megnyugtatta a házigazdákat, akik Kozák Márton vezetésével megkezdték a felzárkózást, s 2 pontra megközelítették ellenfelüket. Utána azonban kapkodtak, több labdát eladtak a hazaiak, s ezt egy 7-0-lal büntette a belga együttes, amely 7 pont előnnyel zárta a negyedet. A másodikat Tóth B. és Kozák M. jóvoltából 8-4-gyel kezdve 3 pontra felzárkózott a Miskolc, majd állandósult egy 5 pont körüli Liege-i vezetés. A szakasz közepén két hármassal 10 pont fölé nőtt a belga előny. A félidő végére összeállt a miskolci együttes védekezése, a hazaiak egységes csapatjátékkal egy 8-0-s rohammal 3 pontra felzárkóztak szünetig.
 
Valóságos "kozák tánccal" indult a második félidő, mindkét Kozák fivér, Bertalan és Márton is dobott duplát és triplát is, csapatuk pedig 10-3-mal kezdve 2 és fél perc alatt fordított, és 4 pontos előnyt szerzett. Ezt követően tartotta szűk előnyét a miskolci együttes, amely a szakasz végén jó büntetőzéssel, egy 6-0-lal 10 pontos előnyt szerzett a negyedik negyed előtt. A záró etap elején Sándor Bence mutatott be egy demoralizáló 4 pontos (tripla plusz büntető) játékot. Meglepő módon ez a hazaiakat zavarta meg, és a kitámadó zónára átálló belgákat "dobta föl". Közelről és távolról egyaránt hibáztak a hazaiak, a fokozatosan felzárkózó belgák pedig vérszemet kaptak, és egy 14-0-lal fordítottak. Kozák B. triplájával egyenlített a miskolci együttes. Az izgalmas, feszült légkörű végjátékban 15 másodperccel a vége előtt a hazaiak 1, 4 másodperccel a lefújás előtt a belgák viszont mindkét büntetőjüket értékesítették, így drámai csata után a Liege csapata örülhetett.
 
Béres Dávid: - Beragadtunk a kezdésnél, de utána magunkra találtunk, fordítani tudtunk, és nagyobb előnyt szereztünk. Végül a mérkőzést nem a belgák nyerték, hanem mi vesztettük el, az utolsó percekben sokáig nem tudtunk mezőnykosarat szerezni. A holnapi mérkőzésen szeretnénk javítani. 
 
 
 
Pardubicei Egyetem (cseh) - Debreceni Egyetem 56-91 (14-21, 15-23, 17-21, 10-26)
 
Debrecen: Várbíró 1, Varga S. 7/3, NEUWIRTH 12/12, GÁSPÁR 8/6, CZERMANN 11/3. Cs.: VÁRSZEGI 25/15, Turán 5/3, Kiss 8, HORVÁTH B. 7/6, Sipos 5/3, Hibján 2. Edző: Nagy Lajos.
 
A nyitó negyed derekán úgy vezetett a parádésan kezdő debreceni legénység, hogy addigra kezdő ötösének minden tagja betalált. Ezt egy hullámvölgy követte egyetemi bajnokunktól, és egy 10-3-mal hamar szorossá tette a találkozót a cseh csapat. A negyed hajrájában Várszegi Ádám és Turán Simon is betalált távolról, 7 pontos előnnyel zárta az első 10 percet Nagy Lajos legénysége. A második etap elején Várszegi két triplájával 10 pontra növelte előnyét a Debrecen, majd ahogy a meccs elején, a második etap derekán Gáspár Mátyás és Neuwirth Bence is beemelt 1-1 triplát, s ezzel 15 pontra nőtt a különbség, amely meg is maradt szünetig.
 
A második félidőt Varga Sándor és Neuwirth egy-egy hármasára alapozva 8-2-vel kezdte, és 20 pont fölötti előnyt szerzett a magyar férfi egyetemi bajnok. A szakasz közepén beesett két cseh hármas, ám Várszegi és Varga egy-egy szép duplájával visszaverte a felzárkózási kísérletet a cívis városi legénység. A negyed hajrájában tartotta 15 és 20 pont közötti előnyét a Debrecen. A negyed Várszegi újabb hármasával és 19 pontos magyar vezetéssel zárult. A negyedik negyed úgy kezdődött, ahogy a harmadik zárult: Várszegi triplával. A Debrecen 7-0-lal kezdve a szakaszt 26 ponttal elhúzva lezárta a találkozót.
 
Nagy Lajos: - A nyitó napi idegességnek, görcsösségnek mára nyoma sem maradt, nagyon jól játszottunk, extra dobóformát fogtunk ki. Nagyon örülök a továbbjutásnak!
 
 
 
Nők
 
 
Bécsi Egyetem (osztrák) - Testnevelési Egyetem 69-45 (16-18, 12-4, 13-12, 28-11)
 
TFSE: BAA 15, Munkácsi 4, Mérész, BURJÁN 8, Király 11/9. Cs. Kelemen 4, Nagyi 3, Úr, Gondár, Simon. Edző: Kováts Gabriella.
 
A torna nyitó napján a bécsiek simán, 74-52-re verték a portugál Aveiro együttesét, a debütáló TF frissen várta a találkozót. A "sógornők" szereztek vezetést, de Király Andrea nevéhez méltó hármasával gyorsan fordított a magyar egyetemi bajnok. Az osztrákok termetes centerével nem nagyon tudtak mit kezdeni a lányok, 12-5-re elléptek a bécsiek, miközben támadásban kapkodott a TF, időt is kért Kováts Gabriella. Kezdetben úgy tűnt, ez nem hoz változást, tovább "nyílt az olló", 16-5-re vezettek a bécsiek, amikor Baa Dominika egy 2+1-es játékkal véget vetett a TF hosszú-hosszú pont nélküli időszakának. Kezdett magára találni egyetemi bajnokunk, amely elsősorban Baa eredményességére és egy újabb Király-hármasra építve egy egészen elképesztő 13-0-t "repesztve" fordított. Ebben nagy szerepe volt Kováts Gabriella azon húzásának, hogy zónára állított át csapatát, amely ellen már nem volt túl hatékony az osztrák center.
 
A második negyed Burján Laura kosarával indult, majd megtört a hosszú bécsi kosárcsend. Ez az osztrák csapatnak adott lökést, beesett egy hármas is részükről, miközben a TFSE játékosai mind védekezésben, mind támadásban sokat hibáztak. A szakasz derekán 8 ponttal ellépett a 12-0-s rohamot bemutató bécsi hölgykoszorú. Kelemen támadópattanó utáni találata adott reményt a félidő hajrájában. Burján ügyes kosarával indult a második félidő, és jórészt az ő kosarainak köszönhetően 8-2-vel kezdett, s ezzel 3 perc alatt kiegyenlített a TF. A következő percekben azonban a bécsi hölgyek akarata érvényesült, akik egy 11-2-vel újra időkérésre késztették Kováts Gabriellát. Baa ziccerével próbált zárkózni a TF, amely 7 pontos hátrányból vágott neki a záró szakasznak. Bécsi duplára Munkácsi Adél révén felelt a TF, majd egy 14-0-lal 20 pont fölötti előnyre tettek szert a sokkal tudatosabban játszó osztrákok, akik ezzel eldöntötték az összecsapást.
 
Kováts Gabriella: - Tipikus első mérkőzés volt a mai, amelyen nem tudott önmaga lenni a csapat. Görcsösen, megszeppenve játszottunk, nem ültek a dobásaink, nem találtuk a csapat összhangot és a szerepeket. Ez egy ilyen vegyes felkészülésű csapatban előfordul, ettől függetlenül az akarással nem volt gond, csak meg kell találnunk a saját játékunkat ezen a tornán. Az ellenfélben kiváló játékosok léptek pályára, ez benne volt ez a mai mérkőzésben. Holnap viszont felszántjuk a pályát a csoport második helyéért, ebben biztos vagyok!
 
 
Miskolci Egyetem - Ostravai Egyetem (cseh) 52-51 (6-14, 16-20, 14-10, 16-7)
 
Miskolc: KECSKÉS 10/6, TÓTH B. 7, OLÁH 18/12, Kababik 5, VÉG-DUDÁS 6. Cs.:dr. Sikora 4, Szegeczki 2, Hajdu, Lukács. Edző: Kovács Dénes.
 
Két gyors triplára építve 8-0-lal kezdtek a csehek, amikor Oláh Fruzsina betörésből megszerezte az első hazai pontokat, ám a jóval frissebben mozgó ostravai lányok 12-2-re elléptek, időt kért Kovács Dénes. Utána Szegeczki Nóra volt eredményes bátor, harcos betörés után, majd dr. Sikora Emőke is betalált, sajnos a bónusz büntetője nem sikerült. A nyitó negyed 8 pontos cseh vezetéssel ért véget. A második etap elején Kecskés Karina és Vég-Dudás Anna is eredményes volt, majd a szakasz derekán Oláh és Tóth Boglárka 1-1 hármasával 2 pontra felzárkóztak a hazaiak. Ekkor jött két cseh tripla, majd Oláh újból betalált távolról, ám a félidő végén 10 pont fölé nőtt az ostravai előny.
 
Oláh hármasával indult a második félidő, majd Kecskés Karina triplájával 10 ponton belülre kerültek a borsodi lányok. Erre sajnos azonnal jött a cseh válasz - szintén 3 pontért. Vég-Dudás kosara után cseh pillanatok következtek. A negyed végén Kecskés és Kababik Bianka kosaraival, valamint Oláh büntetőivel egy 6-0-lal 10 ponton belülre kerültek a miskolciak. A záró etap elején Tóth találatával rég látott közelségbe került ellenfeléhez a rendező női alakulata: 4 pontra zsugorodott a cseh előny. Az ostravai időkérés és kosár sem törte meg a miskolciakat, akik Vég-Dudás, majd Kababik kosarával 2 pontra felzárkózott. Elbizonytalanodtak a csehek, Tóth indításból egyenlített. Beesett egy cseh hármas, majd Kecskésé is, Oláh triplájával pedig fordítottak a hazaiak. A drámai végjátékban az utolsó pillanatban eleresztett cseh tripla célt tévesztett, így bravúros győzelmet aratott a miskolci együttes.
 
Kovács Dénes: - Gratulálok a lányoknak, örülök, hogy megmutatták mekkora szívük van, és hogy milyen energiákkal kell egy tornán a hazai csapatnak játszani! A két napot összegezve, látva az ellenfeleket egyértelmű, hogy nem mi vagyunk a legtehetségesebb társaság, de az egyik, ha nem a legjobban küzdő csapat igen! Külön öröm, hogy kulcsjátékosaink bár gyengébben kezdtek, a kulcsszituációkban a csapat élére álltak, és ezzel meg tudtuk fordítani az összecsapást.
 
 
 
 
Fotók: EUG 2024 facebook

Vármegyei szövetségek