2017/2018 - DVTK Akadémia - KSC Szekszárd 72-65
11
May
2018
2017/2018 - DVTK Akadémia - KSC Szekszárd 72-65
2018. május 11.  |  14:29
Kiegyenlített küzdelmet hozott az első fordulóban mindkét vesztes csapat találkozója. A tét az volt, melyik gárdának marad esélye az elődöntőbe jutásra. A vesztes ugyanis csak komoly körbeverés esetén érhetne csak oda a csoport első két helyére.

Ennek megfelelően végig kiélezett volt a csata, hol egyik, hol másik gárda vezetett. A végjátéknak 66-65-ös DVTK-vezetéssel vágtak neki az együttesek. Két kosárral végül eldöntötték a találkozót a borsodi lányok.

Edzői nyilatkozatok:

Király Sándor: "Gratulálunk a lányoknak, mert óriásit küzdöttek, főleg a második negyedben, amikor is az egyik legjobb játékosunkat elvesztettük, és az ellenfél játékosai számunkra nem sportszerű módon letámadtak minket. Végül megszereztük a győzelmet, ami remélhetőleg nem az utolsó."

Harsányi Mária: "Szégyenteljes vereséget szenvedtünk, sem fejben, sem fizikálisan nem voltunk jelen a mérkőzésen. Sem küzdés, sem teljesítmény nem volt, így nem lehet mérkőzést nyerni."

Vármegyei szövetségek