Dávid Kornél KA „A” – Debreceni KA-DSI 84-66
25
May
2017
Dávid Kornél KA „A” – Debreceni KA-DSI 84-66
2017. május 25.  |  12:25
A Fejér megyeiek jól használták ki az első negyedbeli magassági fölényüket (9-3). A debrecenieken az időkérés sem segített , továbbra is a fehérváriak domináltak a pályán (24-13).
Mindkét oldalon sok eladott labdával játszottak a csapatok , amiből a Debreceni Akadémia jött ki jobban, de még így is székesfehérvári vezetéssel fordultak a csapatok (36-33).
A 3-ik negyedben sem tudott ellépni egyik csapat sem, de a lepattanózásban a fehérváriak jeleskedtek.
Nyolc pontos fehérvári vezetéssel indult a negyedik negyed, majd pár perc elteltével már 10 pont fölé nőtt a különbség .
A végére pedig 18 ponttal sikerült nyerni a Dávid Kornél Akadémiának. 

Dávid Kornél KA „A"
Hegedűs Péter:Nehezen indult a mérkőzés, védekezésben és támadásban is rengeteg hibával játszottunk, amit javítani fogunk. A győzelemért gratulálok a srácoknak, ámbár fel kell pörögnünk.

Debreceni KA-DSI
Sarkadi Ferenc: Szívesen mondanám, hogy azért kaptunk ki, mert az ellenfélnél volt egy magas fekete bőrű srác, de nem ezen múlott. Sajnos nagyon félve és rengeteg hibával játszottunk. Gratulálok az ellenfelünknek, ilyen arányban is megérdemelten nyertek.

Vármegyei szövetségek