Befejeződött az alapszakasz
2017. április 5. | 01:45
Befejeződött az alapszakasz a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban, s már bele is csaptak, azaz néhány párharcban már el is kezdődött a keresztjáték. Az alapszakasz statisztikáiban búvárkodtunk, majd kicsit előre tekintettünk a keresztjátékra.
Érdekesség, hogy a különböző statisztikai kategóriákban több olyan játékos végzett az élmezőnyben, akik csapatukkal nem folytathatják tovább az 1-8. helyekért zajló felsőházi rájátszásban, a négyes döntőbe jutásért zajló párharcokban.
Ilyen például a férfi alapszakasz MVP-je, a veszprémi Takács András, aki közel 39-es (38,93) teljesítményindexet (VAL) átlagolt, és a keleti MVP, a MAFC-BME játékosa, Kiss Lajos (30,57 VAL) együttesének sem sikerült a legjobb négy közé jutni.
Érdekesség, hogy a pontkirályi harcban négy század döntött a soproni Forrai Dániel (24,15) javára (képünkön) a gálán az U20-as válogatottat legyőző egyetemi csapat MVP-je, a nyíregyházi Czura Attilával (24,11) szemben.
A hölgyeknél a veretlen címvédő TFSE játékosai több statisztikai kategóriát is uralnak. Az alapaszakasz pontkirálynője Mányoky Judit lett, az MVP pedig Karlócai Julianna (35,78 VAL), nem sokkal megelőzve a nyolc közé végül nem jutó Miskolc vezérét, a 22,55-ös pontátlagával a dobólistán is második Sikora Emőkét (35,55). Érdekesség, hogy keleten a dobólistán Sikorát követő, időnként egyszemélyes csapatként funkcionáló nyíregyházi Fekete Dóra sem a legjobbak között folytathatja csapatával.
Ami örömteli, hogy többek között annak köszönhetően, hogy a bajnokságban résztvevő intézmények rektorai is népszerűsítették a bajnokságot, valamint hogy a szervezők szurkolói pólókat készíttettek, s osztottak szét az egyetemek, főiskolák csapatai között, jelentősen nőtt az összecsapások nézettsége, különösen a MAFC és az Eger férfi együttesének mérkőzésein.
Az egyik legjobb, legizgalmasabb találkozó éppen e két együttes fővárosi összecsapása volt, amelyen szinte kicsinek bizonyult a Tüskecsarnok edzőterme, s amely egy érdekes, találkozás helyszíne is volt: összefutott két nehéztüzér, a TF triplavetője, Mányoky, valamint az Eger dobógépe Tóth Zoltán (képünkön). Ők ketten egyébként jó barátságban vannak egymással, mindketten tagjai voltak a Kínában szerepelt 3x3-as egyetemi válogatottnak, s a vendégek irányítója miatta volt két Eger-szimpatizáns is az említett összecsapáson: Mányoky, s az őt elkísérő, szintén a női 3x3-as - nem mellesleg vb-bronzérmes - csapat tagja, Varga Barbara. És a remek, drámai végjátékba torkolló találkozó végén ők örülhettek, s éppen Tóth Zoltán lépett elő nyerő emberré az egrieknél.
Zajlik tehát a rájátszás, a felsőházban a következő párharcok győztesei kerülnek majd a négyes döntőbe:
Nők:
TFSE - MAFC-BME
Széchenyi Egyetemi - Közgáz
USC Szeged - Szombathelyi Egyetem
Debreceni Egyetem - PTE-PEAC
Férfiak:
TFSE-Közgáz
SMAFC-NYME - Miskolc
Debrecen-Szombathely
EKE Eger - PTE PEAC
Több párharc is igen pikánsnak ígérkezik. A Sopron-Miskolc negyeddöntőben két testvéregyetem csapata csap össze, s e párharcban szembekerül egymással a tavalyi és az idei alapszakasz pontkirálya, Orosz Bence és Forrai.
A TF-Közgáz negyeddöntőt a Debreceni fivérek, Dániel és Gergő palánk alatti párharca teszi pikánssá, a TF - MAFC-BME női összecsapáson pedig a Női Amatőr Nemzeti Bajnokságban a TF csapatának játékát szervező, s a kínai vb-bronzérmes csapatban szintén szereplő, tavaly még a TF-fel külsősként egyetemi bajnokságot nyerő Miháczi Diána korábbi egyetemi s jelenlegi amatőr bajnokságbeli csapattársai ellen próbálja sikerre vezetni a műegyetemieket.
Fotók:
Forrai Dániel: Hídvégi Márton
Triplatüzérek: Práczki Péter