Szerda este a francia bajnokság egyik élcsapatának (harmadik helyezett), a Nanterre 92-nek volt a vendége a FIBA Europe Cup második csoportkörének első fordulójában az edzőváltáson átesett Egis Körmend.
A hazaiak kezdtek jobban, alig két perc után már 7-0 volt az állás, majd nem sokkal később már tíz pont volt a különbség (12-2). Remekül dobtak a franciák, sokat hibázott a Körmend. Az első negyed után 27-15 volt az állás. A folytatásban aztán megrázta magát a magyar csapat, Saddler kettő plusz egyes támadása után már csak hat pont volt a Nanterre előnye, a nagyszünetre 43-34-es állással mentek pihenőre a csapatok.
A fordulás után már 17 pont is volt a franciák előnye (51-34), amikor Allen és Smith vezérletével elkezdett zárkózni a Körmend (51-42). Gyűrték egymást a csapatok, felváltva estek a kosarak, a különbség állandósulni látszott, a záró felvonás 62-51-ről indult. Az MTE továbbra sem adta fel, és folyamatosan faragott a hátrányából, négy perccel a vége előtt Petty és Allen hármasának köszönhetően feljöttek négyre a vendégek (70-66). Ennél közelebb azonban nem jutottak, hiába is próbálkoztak, a Nanterre nem engedte kiénekelni a sajtot a szájából. Összességében megérdemelten nyertek Schaffartzikék.
Nanterre 92 - Egis Körmend 87-77 (27-15, 16-19, 19-17, 25-26)FIBA Europe Cup, 2. kör, 1. forduló
Nanterre: Schaffartzik 17/12, Riley 12/6, Butterfield 9/6, Invernizzi 6/6, Lessort 10 Csere: Warren 10/6, Zanna 11, Conklin 8, Morency 4,
Körmend: Petty 13/9, Smith 9/3, Ferencz 3/3, Loveridge 14/9, Csorvási 13 Csere: Allen 18/9, Horti 2, Saddler 5.
Statisztika:
http://www.fiba.com/europecup/16-17/1412/Nanterre-92-K%C3%B6rmend#|tab=boxscore_statistics Fotó: fiba.com