Kecskeméten nyert a KaposvárAlacsony színvonalú mérkőzésen győzte le nyolc ponttal a Kaposvár idegenben a Kecskemétet. A hazaiaknál ezúttal Camphor helyett Middleton szerepelt hátvéd poszton, a sérült Ivosev pedig vállalta ugyan a játékot, de csak a cserepadon kezdett. Eleinte fej-fej mellett haladtak a csapatok, az első negyed második felében fordított a KKK, és tíz perc után hat ponttal járt előbbre (18-24). A folytatásban is többet hibázott a Kecskemét, így tovább nőtt a különbség. A somogyiak Cooke, Hendlein és Simms vezérletével pontosabbak voltak. A nagyszünetben 35-46 állt a táblán.
Nem változott a játék képe a második félidőre sem, Fekete Ádám csapata pár ponttal vezetett, a KTE pedig rohant az eredmény után, hol több, hol kevesebb sikerrel. Az utolsó negyedre még feljött ugyan öt pontra a Kecskemét, de aztán megrázták magukat a vendégek, és könyörtelenül kihasználták Mészárosék hibáit. Visszavertek minden felzárkózási kísérletet, és végül megérdemelten nyertek.
KTE-Duna Aszfalt - Kaposvári KK 71-79 (23-28, 12-18, 18-18, 18-15)Messzi István Sportcsarnok, 600 néző
V.: Földházi T., Szabó G., Balog Gy. (Várhalmi Zs.)
KTE: Pongó Má. 5/3, Middleton 11/6, Djeraszimovics 16/3, Hegedűs -, Karahodzsics 15. Csere: Ivosev 12, Mészáros 9/3, Molnár M. 2, Pongó Ma. 1, Jakab P. -.
Kaposvár: Wisseh 8/6, Duren 11/3, Cooke 18/6, Hendlein 16, Simms 15. Csere: Fodor M. 8, Baki 3/3, Papp -, Kocsis -, Grebenár -.
Statisztika:
http://kosarsport.hu/game/hun/x1617/hun_478 Idén is nyert a Tiszaligetben a ZTEA harmadik fordulóból elmaradt Szolnok-ZTE összecsapást pótolták vasárnap este a felek a Tiszaligetben. A bajnoknál akadt egy nagy hiányzó: a MAFC ellen kiállított Vojvoda Dávid nem léphetett pályára eltiltás miatt.
A zalaiak kezdtek jobban, a hetedik perc végén 24-16-ra is vezettek már, de az első negyed végére 26-21-re zárkózott az Olaj. A folytatásban hamar ki is egyenlített a címvédő, sőt a hajrára a vezetést is átvették Barniesék, a félidőre 53-50-es állással vonultak pihenőre a csapatok.
A fordulás után 9-0-s futással kezdett a vendég csapat, túl voltunk a meccs felén, amikor 64-56 volt a ZTE-nek. Szabó, Benke és Ubilla is ponterős volt, 65-71-ről indult az utolsó, mindent eldöntő felvonás. Izgalmasan alakult a vége. Előbb megrázta magát a Szolnok, és percek alatt ledolgozta hátrányát (73-73), de ZTE sem adta fel, és szinte azonnal válaszolt. Bencze Tamás együttese okos, taktikus játékkal kihasználta, hogy nem játszik az ellenfél legjobbja, és idén is bravúrt ért el a Tiszaligetben.
Szolnoki Olaj KK - Zalakerámia ZTE KK 85-91 (21-26, 32-24, 12-21, 20-20)Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 1200 néző
V.: Papp P., Frányó P., Minár L. (Farkas Z.)
Szolnok: Kinney 16/3, Wittmann 4, Barnies 20/6, Boriszov 17/9, Wright 6. Csere: Popovics 13/3, Tóth Á. 5, Eilingsfeld 4, Rudner -.
ZTE: Ubilla 23/6, Norfleet 13/9, Benke 17/9, Szabó Zs. 24/9, Drungilas 4. Csere: Kerpel-Fronius 8/3, Mohácsi 2, Czinger -, Velkey -.
Kipontozódott: Kinney (40. perc), illetve Drungilas (38. perc).
Statisztika:
http://kosarsport.hu/game/hun/x1617/hun_546 Könnyedén nyert az AlbaMedve Máté sérülés miatt hiányzott, az új igazolás, Lawrence Gilbert pedig még nem volt bevethető paksi oldalon az Alba Fehérvár elleni vasárnapi derbin. Brutálisan nekiestek ellenfelüknek a hazaiak, pillanatok alatt hatalmas különbség alakult ki, így már az első negyedben elkezdték a fiatalokat is játszatni az edzők, ebből is az Alba jött ki jobban: Filipovics Márkó triplájával zárult a teljes hazai fölényt hozó első negyed. Rohanós volt a játék mindkét oldalon, a nagy előny birtokában kiengedett az ezüstérmes, a félidőre 49-24-re zárkózottaz ASE. Hamar eldőlt a meccs.
A fordulás után sok volt a hiba és az eladott labda mindkét oldalon, visszaesett a tempó és a színvonal is. Megnyerte a negyedet és húszon belülre jött vissza a Paks (67-48). Az utolsó felvonás lepergett mindenféle különösebb izgalom nélkül, a Fehérvár takarékon játszva is fölényesen nyert.
Alba Fehérvár - Atomerőmű SE 96-67 (31-9, 18-15, 18-24, 29-19)Alba Regia Sportcsarnok, 1500 néző
V: Győrffy P., Hegedűs T., Fodor A. (Bodrogváry I.)
Alba: Taylor 10/6, Edwards 9/3, Shepard 10, Lóránt 13/3, Keller Á 12. Csere: Tóth P. -, Farr 8/3, Markovics 12/9, Filipovics 14/6, Burgess 2, Keller I. 6/3.
ASE: Hill 17/9, Kovács Á. 9/3, Samenas 12/12, Tiby 11/3, Morse 2. Csere: Will 8/6, Bagó 2, Kalmár -, Gulyás -, Illés 5.
Statisztika:
http://kosarsport.hu/game/hun/x1617/hun_401