Férfi NB I: az 5. fordulót rendezik a héten
2016. október 29. | 01:34
A jó kezdés alapozta meg a hazaiak sikerét a Kecskemét ellen.
Hosszú idő után ismét teljes fordulót rendeznek a férfi A-csoportban. Az ötödik kör csütörtökön a Pécs-Kaposvár rangadóval vette kezdetét, Csirke Ferenc együttese jó rajtjának, valamint ponterős három légiósának (Smith, Budimir és Sejfic) köszönhetően megőrizte hazai veretlenségét. Érdekesség, hogy a PVSK a négy negyedből csak egyet, az elsőt nyert meg, ám ez is elég volt a sikerhez. A vendégeknél nem lépett pályára a próbajátékon szereplő Lamont Middleton, mert nem érkeztek meg a macedón szövetségtől a papírjai.
Csirke Ferenc, a PVSK edzője: Gratulálok a játékosaimnak. Úgy érzem, hogy egy igazi csatát nyertünk. Kicsit bosszús is vagyok, mert saját butaságainkkal húztuk magunkra 35-15-nél a Kecskemétet. A mai nap is működött a védekezésünk, 70 pont alatt tartottuk ellenfelünket, de támadásban kicsit gyengébben játszottunk. Örülök a győzelemnek, köszönjük a közönség támogatását, dolgozunk tovább.
Forray Gábor, a KTE edzője: Gratulálok a hazai csapatnak, megérdemelten nyertek. A mérkőzés első pár percét jól kezdtük, utána kizökkentünk az eltervezett taktikából és ritmusunkból. Többször is pár pontra visszajöttünk a meccsbe, de mindig egy apró hibát vétettünk, amit a Pécs kegyetlenül kihasznált. Hosszú még a szezon és úgy gondolom Pécsett kikapni nem nagy meglepetés, mert egy erős csapatról beszélünk. Bosszús vagyok, mert benne volt ebben a mérkőzésben a győzelem is.
Pécsi VSK-PANNONPOWER - KTE-Duna Aszfalt KK 77-69 (22-11, 18-20, 21-22, 16-16)
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok,
V.: Benczur T., Tőzsér D., Radnóti M. (Faidt M.)
PVSK: Nelson 11, Supola 8/6, Smith 16/9, Budimir 17/3, Sejfic 18 Csere: Bíró -, Harazin 2, Halász -, Antoni 5/3.
KTE: Pongó Má. 7, Camphor 18/12, Djeraszimovics 19/3, Ivosev 7/3, Karahodzics 8 Csere: Pongó Ma. 2, Molnár M. 2, Mészáros 6, Hegedűs -.
Statisztika:
Szombaton kora este a bajnoki címvédőt fogadja a MAFC a Gabányi László Sportcsarnokban. A papírforma szerint a vendégek számítanak a mérkőzés esélyeseinek, Sztojan Ivkovics együttese eddig mindhárom hazai mérkőzését (Pécs, Sopron, Falco) megnyerte, az újbudaiak viszont eddig még nyeretlenek, legutóbb legfőbb riválisuktól, a Vasastól kaptak ki. Vojvodáék ráadásul önbizalommal telve érkezhetnek meg a fővárosba, hiszen szerdán hatalmas győzelmet arattak a Bajnokok Ligájában az olasz Sassari ellen.
Örökrangadó következik nyugaton: szombaton este hat órától ismét hazai pályán szerepel az Egis Körmend, Teo Cizmic csapata a szomszédvár Zalaegerszeget fogadja. Mindkét gárda két mérkőzésen van túl a magyar bajnokságban: a piros-feketék a Szeged és a Kaposvár legyőzése után még hibátlanok, a ZTE pedig az Alba Fehérvár elleni veresége után javítani tudott, miután hét ponttal megverte a Szedeákot. A jó hangulat és a teltház garantált.
A Alba Fehérvár is jó szájízzel vághat neki a jászberényi utazásnak, Braniszlav Dzunics fiai ugyanis szerdán a FIBA Europe Cup sorozat második körében legyőzték a belga Brüsszel csapatát. Igaz, a JKSE sem panaszkodhat, hiszen az előző fordulóban Pakson aratott bravúrgyőzelmet. Az ezüstérmes vendégek ellen is hasonló meglepetésre készülnek Cseh Györgyék.
Két rossz passzban lévő együttes találkozik egymással Somogyban, ahol a Kaposvár a pécsi kiütés után próbál javítani, az ASE pedig a Jászberény elleni kisiklását feledtetné. Jó meccsre van kilátás, a tolnaiak az utóbbi években rendre megszenvedtek a kék-fehérek ellen, akiknek idén eddig hazai pályán jobban ment, mint idegenben. Mindkét csapat két győzelemmel rendelkezik, ám a Paks egy meccsel többet játszott, és egy vereséggel többel rendelkezik, mint aktuális riválisa.
Megváltozott a Szeged-Falco mérkőzés kezdési időpontja, miután az M4 Sport TV mégsem közvetíti a találkozót, így dél helyett este hatkor dobják fel a labdát a csongrádi megyeszékhelyen. Érdekes összecsapásra van kilátás, a Szedeák eddig mindhárom találkozóját elveszítette, így otthon még nyeretlen, a sárga-feketék pedig a két döntős, a Szolnok és az Alba ellen is alulmaradtak idegenben, így vendégként még nincs győzelme Szrecsko Szekulovics alakulatának. Az egyik sorozat biztosan megszakad a hétvégén.
A hűség városába látogat az újonc. A Vasas várhatja pihentebben a Sopron elleni találkozót, a kék-fehérek ugyanis kedden még Belgiumban szerepeltek nemzetközi mérkőzésen. Sokáig jól is tartották magukat Ruják Andrásék, de a hajrát már nem bírták, így vereséggel hangoltak Antwerpenben a vasárnapi derbire. A Novomatic Arénában eddig azonban még sem a Paks, sem az Alba nem tudott nyerni, a fővárosi derbit győztesen letudó Vasastól meglepetés lenne a győzelem.
Férfi NB I. A-csoport, 5. forduló
MAFC - Szolnoki Olaj KK szombat 17:30
Egis Körmend - Zalakerámia ZTE KK szombat 18:00
JP Auto-JKSE - Alba Fehérvár szombat 18:00
Kaposvári KK - Atomerőmű SE szombat 18:00
Naturtex-SZTE-Szedeák - Falco KC Szombathely vasárnap 18:00
Sopron KC - Vasas Budapest vasárnap 19:00