U18, fiúk: másodszor is vereség Szerbiában
2016. július 24. | 22:08
Két nap alatt másodszor találkozott egymással Versecen a magyar és a szerb U18-as fiú kosárlabda válogatott.
Az első félidőt a hazaiak uralták, a szünet után viszont megváltozott a játék képe, a magyar csapat dominált, és visszajött a hajrára, de fordítani már nem tudott.
A B-divíziós Eb jövő csütörtökön kezdődik Szkopjében, a mieink hétfőn este már ismét edzenek, szerdán pedig repülnek Macedóniába.
Ferenczi Tamás, a magyar válogatott szövetségi edzője: Az első félidőben nem volt jó a csapat hozzáállása, megilletődötten játszottunk, nem voltunk kellően agresszívek. A szünetben sikerült felrázni a csapatot, és a harmadik negyedben már olyan mentalitásban léptünk pályára, ahogy azt majd elvárjuk a fiúktól az egész Európa-bajnokság során. Agresszívak voltunk, támadásban fegyelmezettek, ekkor már jó ritmusai voltak az akcióinknak, és beestek a hárompontosaink is, így nagy hátrányból is sikerült visszakapaszkodni a mérkőzésbe. A második félidő végére kénytelenek voltak a szerbek a kezdőötösüket is visszahozni, mert megérkeztünk a nyakukra, pedig több játékosunk szereplését apróbb sérülés miatt nem kockáztattuk meg. Durázi Krisztofer el sem utazott velünk, mert a B33-as selejtezőn beállt a dereka.
Magyarország U18 - Szerbia U18 69-78 (11-21, 10-27, 29-11, 19-19)
Edzőmeccs
Vrsac, Millenium Dome
Magyarország: Krnjajszki 14/6, Pápai 2, Kerpel-Fronius 10/3, Rudner -, Bordács 1. Csere: Kucsora 18/12, Werner 2, Németh Á. 13/9, Völgyi 2, Fazekas 4, Fülöp 3.