U20-as fiú Eb: az alsóházban folytatjuk
2016. július 20. | 20:02
A nyolcaddöntőben Spanyolország ellen folytatta szereplését a finnországi A-divíziós Európa-bajnokságon a magyar fiú U20-as válogatott.
Bár Mócsán triplájával 6-5-re még a mieink vezettek két és fél perc után, erre egy 10-0-s rohammal feleltek a hispánok. A sok hibánkat kihasználva az első negyed végére elhúzott húsz ponttal az ellenfél (30-10). A folytatásban nem változott a játék képe, állandósult a különbség a két csapat között.
Nem sikerült a bravúr, negyedszer is kikapott a magyar válogatott a tornán, ezzel eldőlt, hogy az alsóházban folytatja szereplését. Csütörtökön ismét szünnap, pénteken 19:45-től Svédország lesz a következő ellenfél.
Pór Péter, a magyar válogatott szövetségi edzője: - Játszottunk velük kétszer is a felkészülés során, úgyhogy mostanra már elég jól ismerte egymást a két csapat. Az első negyedben az eladott labdánkat megbüntették a spanyolok, könnyed ziccerekkel nagyobb előnyre tettek szert. Gyakorlatilag az első negyedbeli különbséget toltuk magunk után végig a találkozón. Megpróbáltunk ugyan többször is felzárkózni, de mindig visszaverték a támadásainkat. Ha nincsenek a nagyobb megingások az első negyedben, akár még szorosabb meccset is játszhattunk volna a spanyolokkal.
Spanyolország U20 - Magyarország U20 87-66 (30-10, 17-16, 20-21, 20-19)
Helsinki, Helsinki Ice Stadium
V.: Panther (német), Chiconato (brazil), Lukes (cseh)
Spanyolország legjobb dobói: Yusta 13, Alonso 10/3, Garcia 10/3, Sima 10.
Magyarország: Pongó 5, Antóni 16/12, Mócsán 17/6, Andrássy 7, Olasz 1. Csere: Szabó 2, Demeter 5/3, Vágvölgyi -, Horváth 2, Peringer 5, Krivacsevics 1, Kis 5/3.
Fotó: fiba.com