U20-as fiú válogatott: értékes győzelem Szlovénia ellen
2016. július 10. | 18:35
Az olaszországi Domegge di Cadoréban rendezett négyes torna második napján a szlovén U20-as fiú válogatottal mérte össze erejét a magyar U20-as együttes.
A jövő hétvégén kezdődő kontinenstorna előtt jó előjel lehet Pór Péter együttesének, hogy egy igazán erős, A-divíziós ellenfelet sikerült legyőzni, szenzációs védő- és támadójátékot bemutatva.
Pór Péter, a magyar válogatott szövetségi edzője: - Nagyon komoly csapattal kerültünk szembe, azt gondolom, hogy a felkészülési időszakban most találkoztunk a legerősebb ellenféllel. Az olaszok ellen egy kicsit fásultan, enerváltan játszottunk, de így is végig partiban voltunk a hazaiakkal, ma viszont összekapták magukat a fiúk, védekezésben és támadásban is nagyot alkottak. Megvolt az akarat, persze időnként be-becsúsztak hibák is, de pozitívum, hogy fel tudtuk venni a kesztyűt egy ilyen erős kosárnemzettel is. Támadásban olykor szellemesen játszottunk, védekezésben pedig sokszor megoldhatatlan feladat elé állítottuk őket. Ez a győzelem óriási fegyvertény a fiúktól.
Szlovénia U20 - Magyarország U20 72-78 (23-20, 13-17, 18-13, 18-28)
Domegge di Cadore
Magyarország: Pongó 26/9, Mócsán 3/3, Hódi -, Andrássy 12/3, Peringer 4. Csere: Szabó 1, Demeter 2, Horváth 21/12, Krivacsevics 3/3, Olasz 6.
Statisztika a csatolt dokumentumban megtekinthető.
A torna zárónapján, vasárnap a spanyolok ellen játszunk.