A DÁVID KORNÉL KA LETT A FIÚ SERDÜLŐ BAJNOK!
29
May
2016
A DÁVID KORNÉL KA LETT A FIÚ SERDÜLŐ BAJNOK!
2016. május 29.  |  18:04
DKKA: Mészáros 2, Káldy -, Molnár -, Áment -, CSABA 13/3, ÁG 12, Csikós -, Fehér 4, Körmönczi 3, SOMLAI-KISS 16/3, Takács 9, AWOGBEMI 16.

DKA-DSI: HORAI 9, NEMES 16, Somi -, Varga 1, Petrikovits 3, Sass 1, Czeglédi -, Kalmár 1, Vezendi -, Stupek 1, NEUWIRTH 29, Szabó 2.

Óriási hangulatban, teltház előtt kezdődött a döntő, a csapatok kissé megilletődötten kezdtek a hangorkánban. Öt perc után Awogbemi dupláival 10-4-re meglépett a Székesfehérvár, védő oldalon pedig korlátlan úr volt a center, több sapkát is kiosztott. A negyed derekán Cserfalvi István időt kért, de a folytatásban sem tudtak nagyon mit kezdeni a vendégek magassági fölényével. A tízpontos differencia a negyed végéig megmaradt (22-12), így nehéz helyzetbe került a hajdúságiak második ötöse.

Neuwirth Bencének mindössze 15 másodpercre volt szüksége egy kettő plusz egyes akcióhoz, jelezve ezzel, hogy komolyan gondolja a felzárkózást. A DKKA-nak nagyon nem ízlett a harapós debreceni védekezés, ezért Szigetvári Zoltán két és fél perc elteltével magához hívta övéit (24-18). Meg is lett az eredménye, a 8-10 pontos különbség állandósult. A vendégeknél Somlai-Kiss Máté volt megállíthatatlan, a cívisvárosiaknál pedig 3 perces kosárcsend következett, így tovább nőtt az különbség (38-25). Hiába kezdett Neuwirth vezérletével a Debrecen, az öltözőbe 14 pontos fehérvári fórral mehettek a felek.

Stílszerűen a két MVP aspiráns, Neuwirth és Awogbemi kosaraival kezdődött a második félidő, majd Nemes Ákos pillanatai következtek egy tempó és egy szerzett labda formájában (49-36). Csaba Péter triplája után kialakult a találkozó addigi legnagyobb különbsége (53-36), de a következő támadásban a fehérváriak külföldi magasembere megkapta harmadik faultját, így a cserepadra kényszerült. A különbség pillanatok alatt 10 egységnyire csökkent (53-43), így a fehérvári stáb kénytelen volt visszacserélni legjobbját. A játékrész vége Csaba Péteréknek sikerült jobban, így hiába vesztették el a negyedet, előnyük még mindig megnyugtató volt (59-46), ráadásul Neuwirth is megkapta negyedik hibáját.

Az utolsó negyedben felváltva estek a kosarak, a hazaiak nem tudtak közelebb kerülni, viszont nem is szakadtak le, egy jó hajrával még esélyük volt a fordításra. Horai Péter labdaszerzés utáni kosara jó kiindulópont lehetett volna (63-52), a Székesfehérvár időt is kért. Öt perccel a vége előtt Cserfalvi István csapata mindent egy lapra feltéve tíz ponton belülre került (65-57), de Somlai-Kiss, majd Awogbemi azonnal válaszolt (69-57). A maradék időben a Dávid Kornél Akadémia rendkívül taktikusan játszva megnyerte a mérkőzést, az egész tornát figyelembe véve pedig megérdemelten szerezte meg az aranyérmet. Az egész szezonban mindezidáig veretlen hazaiak a legrosszabbkor szedték be első vereségüket, így ezúttal meg kellett elégedniük az ezüstéremmel.

Szigetvári Zoltán: Egy nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, mind a két csapat mindent megtett a győzelemért. Ez a meccs ma nekünk sikerült jobban, jól kezdtünk a találkozót, végig ki tudtuk használni a magassági fölényünket. Nagyon örülünk a győzelemnek, gratulálok a Debrecennek is.

Cserfalvi István: Nem tudtunk mit kezdeni az ellenfél centerével, ez ma így sikerült. Gratulálok a Fehérvárnak, megérdemelten nyertek, a csapatomra pedig nagyon büszke vagyok.

Statisztika: http://kosarsport.hu/game/hunu14/x1516/hunu14_649


A torna végeredménye:

1. Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

2. Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI

3. Vasas Akadémia

4. MAFC Kosársuli

5. Zsíros Akadémia

6. Soproni Kosársuli

7. Szombathelyi KA

8. Budapesti Honvéd


Csapatok legjobbjai:

Szombathelyi KA: Kenéz Csaba

Soproni Kosársuli: Bella Ádám

Zsíros Akadémia: Semmelveis Dániel

Bp. Honvéd: Kármán Domonkos

MAFC Kosársuli: Frey Hunor

Vasas Akadémia: Tittmann Boldizsár

Dávid Kornél KA: Ág Kristóf

Debreceni KA: Petrikovits Norisz


All Star Csapat: Neuwirth Bence (Debrecen), Párkányi Ádám (MAFC), Somlai-Kiss Máté (Dávid Kornél KA), Radics Gerzson (Vasas), Csaba Péter (Dávid Kornél KA)


A torna legjobb játékosa: Neuwirth Bence (Debrecen)



Vármegyei szövetségek