Vasas Akadémia – Soproni Darazsak Akadémia 93-43
27
May
2016
Vasas Akadémia – Soproni Darazsak Akadémia 93-43
2016. május 27.  |  18:55
Vasas Akadémia - Soproni Darazsak Akadémia 93-43 (14-5, 30-12, 21-13, 28-13)

A két alakulat már jól ismeri egymást, hiszen az országos döntőt megelőzően háromszor is megmérkőztek, és mindig a Vasas örülhetett (97-42, 69-34, 92-48). A tegnapi csoportmeccseken az angyalföldiek simán behúzták mindkét találkozójukat, a Darazsak mérlege egy vereség, egy győzelem volt.

A válogatott kerettag Tóth Franka szép kosaraival vette kezdetét az összecsapás, de Dombai Réka és Mudra Viola is segített abban, hogy öt perc elteltével 8-0-s Vasas vezetést mutasson a tábla, miközben mindkét edző egyszer-egyszer időt is kért. A Sopron első pontjait kerek hét perc után Inczédi Borbála szerezte. Mindkét csapat a védekezésére helyezte a hangsúlyt a mindössze 19 pontot hozó első negyedben.

A második ötösök összecsapásán a - Varga Alíz vezette - piros-kékek 8-3-as futással startoltak (22-8). A szintén nemzeti válogatottunkat erősítő Varga tizedik pontjával húszra nőtt a differencia (31-21). A tucatnyi, rendkívül lelkes és hangos soproni szurkoló Karácsonyt ünnepelte, mikor a zöld-sárgák irányítója megszerezte hatodik pontját (38-17). A vidám drukkereknek még az sem szegte jókedvét, mikor Varga újabb négy pontjával lezárta az első félidőt.

A harmadik tíz percben a négy magas emberrel (Varga, Tóth, Dombai, Kara) pályára lépő Vasas légi parádéjára lehetett számítani, de a soproni lányok - lopott labdákkal, Karácsony Tamara büntetőivel és Úr Boglárka triplájával - nem szakadtak le még jobban (54-25). A negyed közepén az angyalföldiek teljes sort cseréltek, a hórihorgas Szeles Petra és Mudra Viola pontjainak is köszönhetően tovább növelték előnyüket.

Az utolsó etapban szépen sorban, egymás után szerezte meg 10. pontját előbb Tóth Franka, majd Vígh Bernadett, végül Szeles Petra (73-30). Varga Sára és Cser Zsófia válaszolgatott az angyalföldi lányoknak, mikor 79-39-nél Deák Éva időt kért. A Vasasnál hatan is beléptek a tízesek klubjába, így a hagyományoknak megfelelően nagy különbségű piros-kék siker született, ezúttal pont ötven pontos.

Legjobb pontszerzők: Varga A. 18, Szeles 12, Tóth 12, Kara 12, Vígh 10, Budácsik 10, illetve Karácsony 10, Varga S. 9.

Deák Éva: - Nehezen indult a találkozó, de azután mindenféle szerkezetben tudtunk gyakorolni. Ismét sikerült előrelépnünk.

Veres Judit: - Nem tudtunk mit kezdeni ellenfelünk erőteljes magassági fölényével. De küzdöttek, hajtottak a lányok. Gratulálok a Vasasnak!

Statisztika: http://kosarsport.hu/game/whunu14/x1516/whunu14_315

Vármegyei szövetségek