Soproni Darazsak Akadémia – Kecskeméti KA  50-60
26
May
2016
Soproni Darazsak Akadémia – Kecskeméti KA 50-60
2016. május 26.  |  10:59

Soproni Darazsak Akadémia - Kecskeméti KA 50-60 (14-12, 10-12, 14-15, 12-21)


A döntő nyitómeccsén az a Kecskemét találkozott a Sopronnal, aki a Csata és Vasas után a legimponálóbb mutatóval (15 győzelem, 5 vereség) járta végig a döntőhöz való utat, és akit a dobogóra is esélyes csapatok közé tartanak. A Sopron ezzel szemben felemás arcát mutatta a bajnokság korábbi szakaszában, 10 győzelem mellett 10 vereséget is begyűjtöttek.


A „B" csoport első mérkőzésén a Sopron kezdett jobban. Varga Sára jól mozgatta társait, akik pontosabban játszottak, frissebben mozogtak ellenfelüknél. Egy időkérést követően magára talált a Kecskemét, és Schlégl Odett ponterős játékával felzárkózott a negyed végére.


A folytatásban Bakos Blanka duplájával egyenlített Kecskemét (14-14), majd ismét megugrottak a Darazsak, a Sopron agresszív védekezésének ekkor nem lelte ellenszerét a piros mezes alakulat. 24 -18-nál Tóth Viktor időt kért, aminek meg is lett az eredménye (24-24).


A második játékrészben bekezdett a Kecskemét, Bakos triplájával már 7 pont volt az előny (24-31). Ekkor a Sopron mestere kérte magához tanítványait 1 percre. A sárgák kapaszkodtak, az etap végére Varga Sára duplájával újra szorossá vált a találkozó (38-39).


A záró felvonásban Bakos újra a legmagasabb pontértékű dobással juttatta 6 pontos előnyhöz csapatát, hármasával ismét meglépett a Kecskemét, akik kombinatívabb játékukkal dominálták ekkor a mérkőzést. Öt perccel a vége előtt, 42-48-nál Veres Judit beszélgetett el a lányaival. Hiába, a hátrányból nem sikerül faragni. Az ellenfélből Schlégl ellenállhatatlanul játszott, és Révész Luca is kezdett formába lendülni, 46-54-gyel fordultak a csapatok az utolsó 110 másodpercre. A hajrában felváltva estek a kosarak, a Kecskemét megérdemelten, 10 ponttal hozta a találkozót.


Legjobb pontszerzők: Varga 14, Gyöngyösi 10, Karácsony 10; illetve: Schlégl 18, Bakos 15, Révész 13


 

Veres Judit: Gratulálok a Kecskemétnek! Révész Lucával nem tudtunk mit kezdeni, és a lepattanókban is alulmaradtunk, mindemellett a 25 eladott labdát is sokallom. Csalódott vagyok, jobb, eredményesebb játékot vártam.


Ifj. Tóth Viktor: Az első meccs mindig nehéz, ezúttal sem volt ez másként. Nem játszottunk igazán jól, de szerencsére így is sikerült nyernünk. Gratulálok a Sopronnak, és sok sikert kívánok nekik a folytatásban.


Statisztika: http://kosarsport.hu/game/whunu14/x1516/whunu14_310


Fotók: Kovács Zoltán

Vármegyei szövetségek