Tippmix Női NB I: A PEAC-ot is legyőzte a DVTK
28
Jan
2023
Tippmix Női NB I: A PEAC-ot is legyőzte a DVTK
2023. január 28.  |  21:00

A női bajnokság 18. fordulójának rangadóján a DVTK – Hun-Therm 69-65-ös győzelmet aratott az NKA Universitas PEAC otthonában.

A csapatok már az első pillanattól kezdve fej-fej mellett haladtak. A legelső találatot bár Cheridene Green szerezte a Miskolc oldalán, szinte azonnal érkezett is Kiss Virág kosara, mellyel a hazaiak egyenlíteni tudtak. Egészen 7-6-ig a PEAC összes pontját Kiss Virág szerezte, amikor is vendég időkérés szakította meg a játékot. Ezzel azonban még nem ért véget a pécsi center ‘egyeduralma’, visszatérve ugyanis kapásból az ő találatával folytatódott a játék. Ekkor azonban Arella Guirantes volt sikeres középtávolról, mellyel a DVTK 8-8-nál ismét egyenlíteni tudott. Ezt követően kosárra-kosár volt a válasz, legalábbis egészen 15-10-ig, amikor egy magabiztosabb pécsi szakasz vette kezdetét. Ekkor Völgyi Péter vezetőedző kért időt csapatának. A negyedből ekkor már csak pár perc maradt hátra, mely során egy hazai-, illetve egy vendég-találat született. A második felvonás így tehát 17-12-ről indulhatott.

A következő tíz perc hasonlóan kiélezetten folytatódott. Az első találatot Guirantes szerezte, a válasz pedig szinte azonnal érkezett is Simon Zsófia jóvoltából. Közel három perc elteltével 20-16 volt az állás, majd pécsi időkérés következett. Visszatérve igencsak felgyorsultak az események, a következő szakasz pedig leginkább a Miskolcnak kedvezett, mely egy 6-2-es periódussal 22-22-nél ismét kiegyenlítette a mérkőzést. A vezetést átvenni azonban ezúttal sem tudta Völgyi Péter együttese, erről Sierra Calhoun hárompontosa gondoskodott. A PEAC ezután viszont nem tudott elszakadni vendégétől, következett ugyanis Grigalauskyte találata, mellyel 25-24-re változott az állás, majd ismét kezdetét vette az adok-kapok játék. A felek felváltva vették magukhoz az egy-két pontos előnyt, ám bő másfél percre az első félidő végétől 30-30-at mutatott a kijelző. Ezúttal Jovan Gorec, a hazai együttes vezetőedzője kért időt tanítványainak, az eligazítás pedig láthatóan jött tett a pécsi gárdának. A pályára visszatérve ugyanis 4 ponttal folytatták a játékot a pécsiek, míg a Miskolc oldalán csupán Kiss Angelika tudott egy pontot szerezni. Következhettek tehát a félidő utolsó másodpercei, amikor a játékvezetők állították meg a játékot, Arella Guirantes ugyanis súlyosabbnak tűnő sérülést szenvedett. A pályára helyette Aho Nina érkezett, s ahogy az ő kezébe került a labda, meg is szólalt a félidő végét jelző dudaszó.

A második félidő egy 5-0-ás vendég rohammal folytatódott, mellyel Völgyi Péter együttese ismét megfordította a mérkőzést. Ekkor egészen pontosan 34-36-ot regisztrálhattunk, s Kiss Virág büntetői következtek. Bár a pécsiek centere két dobásából csupán egyet tudott értékesíteni, a játék 5 hazai ponttal folytatódott, mely újból a PEAC felé billentette a mérleget. 40-36-nál így tehát a DVTK kért időt eligazításra. A folytatásban pedig jócskán kiegyenlítődött a találkozó. Minden egyes pécsi találatra ugyanis egy miskolci válasz érkezett, mígnem Kiss Virág vezetésével a Pécs ismét növelni kezdte előnyét. A harmadik negyed nyolcadik percében 49-40-et regisztrálhattunk, s egy újabb diósgyőri időkérés szakította meg a játékot. A DVTK ezzel azonban csak késleltetni tudta az elkerülhetetlent, a különbség ugyanis a pályára visszatérve szinte azonnal tíz pont fölé nőtt, ezt a magabiztos előnyt a PEAC pedig egészen a negyed végéig meg is tartotta.

A mérkőzés záró szakasza végül 55-43-ról folytatódott, méghozzá miskolci pontokkal, ezzel pedig a DVTK újból tíz pont alá tudott férkőzni. A PEAC azonban kiváló játékkal továbbra sem hagyta közelebb férkőzni ellenfelét – leginkább védekezésre hagyatkozva kontrollálta a mérkőzést. Gorec együttese számára talán a legnagyobb problémát a Miskolc három légiósa, Guirantes, Green és Grigalauskyte okozta, akik fejenként 13 pontot szereztek a DVTK összesített 57 pontjából. 61-57-nél négy pontra zárkóztak fel a vendégek, méghozzá Bernáth Réka triplájával, mely viszont időkérésre kényszerítette a pécsi együttest. Visszatérve kosárra-kosár érkezett válaszként, majd megint csak Kiss Virág volt sikeres. Kiss ezzel a 25-ik pontját szerezte meg, mellyel együttese hat pontos előnyt élvezhetett. A kijelzőn 65-59 volt olvasható és ezúttal Völgyi Péter kért csapatának időt. A folytatásban kezdetét vette a végjáték. A DVTK sorozatban három találatot szerzett, mellyel 65-65-nél kiegyenlítette a találkozót. A PEAC ezután kétségbeesetten próbált válaszolni. A játékosok leginkább távolról próbálkoztak, ám mindhiába, a következő pontokat szintén a vendégek szerezték. Cheridene Green volt sikeres egészen közelről, mellyel a Miskolcé lett az előny. Jovan Gorec kért tehát időt. Visszatérve ismét a Pécs támadhatott, kosár viszont ezúttal sem született. Arella Guirantes utolsó másodperces büntetőivel tehát a DVTK szerezte meg a végső győzelmet – Völgyi Péter együttese 69-65-ös sikert aratott az NKA Universitas PEAC otthonába, bebiztosítva ezzel a tabellán elfoglalt pozícióját.


NKA Universitas PEAC - DVTK - Hun-Therm 65-69 (17-12, 17-19, 21-12, 10-26)

Bajnokság, 18. forduló
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia - Fűzy Ákos Centerpálya
Frányó Péter, Goda László, Rózsavölgyi Alexandra (Bognár Tibor)

NKA Universitas PEAC: Kiss 25/6, Wentzel 4, Calhoun 12/6, Burdick 2, Laczkó -. Csere: Rátkai -, Katanic 10, Pap -, Olawuyi -, Simon 12/6, Szűcs -, Sanchez -.

DVTK - Hun-Therm: Aho N. 4, Aho T. 2, Gabin 2, Green 16, Guirantes 15. Csere: Grigalauskyte 13/3, Kiss 3, Bernáth 9/9, Kányási 5, Bacsó -, Vég-Dudás -.

 

A bajnokság 18. fordulójában a Sopron Basket 75-43-ra legyőzte a Ludovika-Csatát.

A szerdai Euroliga találkozón is remeklő Ezi Magbegor szerezte a találkozó első pontjait. A Sopron együttesében ezúttal Fegyverneky Zsófia nem lépett pályára. A Csata az elmúlt két fellépése alkalmával a Győr és a Szekszárd ellen is jó mérkőzést alakított ki. Erre törekedett a címvédő otthonában is. A vendégek első találatát Czank Tímea jegyezte. Ez egy tripla volt, amivel 3-2-re vezetett a Csata. Az első 10 percet pontszegény játék jellemezte. Két-három egységnél jobban csak egy rövid időre tudott ellépni a házigazda. Egészen pontosan Sitku Zsuzsanna duplája után 12-7-nél. Erre a végig agilisen játszó Szabó Fanni felelt egy triplával, majd a negyed végén duplával is. 10 perc után 12-12 állt az eredményjelzőn. Ami az első negyedben nem sikerült a soproniaknak, az a másodikban igen. Dragana Stankovic találata vezette fel a játékrészt, majd egymást követően jött Alice Kunek két triplája és Varga Alíz hármasa. 23-13-nál elérte a lélektani 10 egységet a differencia.

A második negyedben a Sopron Basket nagy futása 33-15-ig tartott, ami összességében egy 21-3-as széria volt. A félidőig összesen hét pontszerzője lett a soproniaknak. A legeredményesebb a 13 egységnél járó Ezi Magbegor volt. 33-15-nél Sam Fuehring törte meg a Csata kosárcsendjét, de erre egy soproni időkérés után Jelena Brooks és Czukor Dalma válaszolt, amivel 37-17-nél kialakult a 20 pontos különbség. Sam Fuehring a félidő hajrájában triplából és büntetőből is eredményesnek bizonyult, így közelebb hozta társait. Nyolc ponttal éppen az amerikai légiós volt a legponterősebb a vendégeknél. Az első 20 percet Jelena Brooks duplája zárta, ezzel kialakítva a 41-23-as eredményt. Az első 20 percben a 29 mezőnykísérletéből 15-öt értékesített a Sopron, míg a Csatánál 28-ból 7 ért célt. A harmadik negyed elején közel két percig egyik fél sem talált be. Végül Jelena Brooks nevéhez fűződtek az első pontok. Soproni oldalon Yvonne Turner és Dragana Stankovic, a vendégeknél Szabó Fanni és Sam Fuehring felelt a pontokért. Egészen 45-27-ig ezen 18-20 egység környékén billegett a mérkőzés.

A harmadik negyed második felében Dragana Stankovic, Czukor Dalma, Böröndy Vivi és Varga Alíz révén fogott új lendületet a Sopron. Amikor a hajrában Alice Kunek büntetői célt értek, már a 30 egységet ostromolta a differencia. Végül 60-31-ről vágtak neki a felek az utolsó 10 percnek. A két középső negyedet 48-19-re nyerte a Sopron. A záró szakaszban nem lehetett kérdés a győztes kiléte. Ezi Magbegor és Czukor Dalma gyorsan 30 pont fölé növelte a differenciát. Horváth Bernadett triplájával igyekezett szépíteni a Csata. Ismét megvillant a végül 20 pontig és 15 lepattanóig jutó Sam Fuehring is. Az utolsó öt percbe érve 69-39-nél Gáspár Dávid rendelte magához tanítványait. A hajrá pontszegény játékot hozott, melyet büntetők is tördeltek. A vendégeknél Sam Fuehring keze nem remegett meg, de Böröndy Vivi és Aliec Kunek gondoskodott arról, hogy ezt a negyedet is megnyerje a Sopron, mely végül 75-43-as sikert aratott.


Sopron Basket - Ludovika Csata 75 -43 (12-12, 29-11, 19-8, 15-12)

TIPPMIX NŐI NB I. A , 18. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
Balog György Attila, Földesi Ádám, dr. Németh Patrik (Németh Csaba János)

Sopron Basket: Magbegor 17, Czukor 8/3, Sitku 4, Brooks 10, Turner 2. Csere: Kunek 13/9, Varga 7/3, Stankovic 8, Böröndy 6.

Ludovika Csata: Fuehring 20/3, Gábor 1, Horváth 3/3, Czank 3, Barnai 2. Csere: Jáhni, Toman D. 4, Szabó 9/3, Boros 1, Kastl.

 

A bajnokság 18. fordulójában a SERCO UNI-Győr 97-74-re múlta felül a TFSE-MTK gárdáját.

Villámrajtot vette a Győr Aaryn Ellenberg, Bach Boglárka és Beatrice Mompremier pontjaival. Nem telt el két perc és már 7-0 állt az eredményjelzőn. A TFSE-MTK első találata Dúl Panka nevéhez fűződött, de erre egy 7-0-s hazai válasz érkezett. Ennek megfelelően 14-2-nél már Magyar Bianka időkérése miatt állt a játék. Németh Alma és Dúl Panka révén igyekezett ritmust váltani a TFSE. Kiegyenlítettebbé vált a játék képe. Felváltva estek a kosarak. Győri oldalon Dombai Réka remekelt, aki egymaga 9 pontot szerzett az első szakaszban. A TFSE pedig Lauren Manis és Pusztai Petra révén tudott faragni a hátrányán. Két perc volt az első szakaszból, amikor Manis duplája után 25-20-ra módosult az állás. Ekkor Cziczás László rendelte magához tanítványait és végül Dombai Réka duplája, illetve Nagy Dóra 2+1-es megoldása zárta le a negyedet, amivel 30-20-ra ment a Győr. A második etapot Varga Zsófia büntetői vezették fel. Erre Dúl Panka válaszolt, de ezt követően közel négy percig nem találtak be a vendégek. A Győr ezt kihasználva 39-22-re lépett el, ami összességében 14-2-es futás volt, kialakítva a folytatást meghatározó differenciát.

Az első szakaszhoz hasonlóan a második etap első győri rohamait is Aaryn Ellenberg, Bach Boglárka és Beatrice Mompremier hármasa vezényelte. Maradva a két negyed összehasonlításánál, amíg az első negyedben összesen volt három, addig a második etap első négy percében lett három eladott labdája a TFSE-nek és ez sokba került a vendégeknek. Dúl Panka triplája és Pusztai Petra villanása törte meg a TFSE kosárcsendjét. Ezekre Török Ági és Weninger Virág válaszolt, így beállt a 14-17 pontos különbség a felek között. A vendégektől kivált Ty Marshall, aki mindössze hat percet tudott vállalni. A félidő utolsó három percében érdemben nem változott az eredmény. Török Ági büntetői alakították ki a nagyszünet 49-33-as eredményét. Az első 20 percben a Győr a 40 mezőnykísérletéből 19-et értékesített, míg a TFSE a 33-ból 16-ot. A győriek 25-13-ra vezettek a lepattanókban. Eközben pedig 9 szerzett labdájuk volt a hazaiaknak. A magabiztos győri vezetés a folytatásban sem forgott veszélyben. Király Andrea, Dúl Panka és Pusztai Petra tripláival 53-42-re szépített a TFSE a harmadik negyed elején, de a teljes második 20 perc legszorosabb eredménye ez volt.

A TFSE felzárkózása után Aaryn Ellenberg állt a győriek élére, már a 14. pontját szerezte a mérkőzésen, amikor 60-42-es előnyhöz juttatta csapatát. A különbség a 20 pontot ostromolta és végül a harmadik negyed utolsó két percében ezt el is érte. Ekkor Beatrice Mompremier dominált győri oldalon. Egymaga 9 pontot szerzett, közte éppen azt, amivel 20 egységre növelte csapata előnyét. Igyekezett szépíteni a TFSE, Theodoreán Alexandra és Burján Laura is triplát értékesített. Az utolsó 10 percnek 70-54-ről vágtak neki a felek. A győztes kiléte nem lehetett kérdés, de egy kifejezetten pontgazdag szakasz kerekedett. Dombai Réka négy triplát is értékesített, de Király Andrea is betalált távolról. A különbség 20 pont környékén billegett. Az utolsó öt percbe 84-53-ról fordultak a felek. A hajrára megtört ez a jó ritmus. Faultok tették töredezették a játékot. Weninger Virág például egymaga hat büntetőt dobhatott, amiből ötöt értékesített is. A végeredményt Dúl Terka büntetői és Varga Zsófia duplája alakította ki. A Győr végig vezetve 97-74-es győzelmet aratott.


SERCO UNI Győr - TFSE-MTK 97-74 (30-20, 19-13, 21-21, 27-20)

TIPPMIX NŐI NB I. A , 18. forduló
Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok
Fodor Attila, Rácz Zsolt Róbert, Tóth Kálmán (Forrai Sámuel)

SERCO UNI-Győr: Ellenberg 14/12, Török 8, Dombai 23/15, Bach 5, Mompermier 19. Csere: Dubei 6, Varga 4, Rozmán, Nagy 5, Weninger 7, Oroszova, Williams 6.

TFSE-MTK: Theodoreán 5/3, Marshall, Manis 6, Dúl P. 12, Dúl T. 6. Csere: Szeitl, Pusztai, Turi, Hegedűs, Németh 10, Burján 8/6, Király 9/9.

 

A bajnokság 18. fordulójában az E.ON ELTE-BEAC 92-57-re múlta felül a BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós együttesét.

Ama Degbeon szerezte a mérkőzés első találatát. Az első percekben 5-2-es előnyre tett szert a BKG. Orosz Zsófia révén zárkózott fel a BEAC, majd Ana Vojtulek és Angyal Barbara pontjai következtek. 10-5-nél már Gedei Tiber időkérése állította meg a játékot. Gyorsan nőtt a differencia a felek között. Amikor a bokasérülése után visszatérő Morgan Green triplája célt ért, már 19-7-re ment a BEAC. Katona Szidónia és Raina Perez villanásaival igyekezett szépíteni a BKG, de Tóth Franka és Morgan Green tripláival tartotta kétszámjegyű előnyét a BEAC. A második szakasznak 25-15-ről futottak neki a felek. Rögtön a játékrész legelején Ana Vojtulek egy duplával erősítette meg a csapata fölényét. Felváltva estek a kosarak. A hazaiaktól Milkovics Réka is triplát értékesített, a BKG-nál Katona Szidónia és Solanch Aldazabal talált be.

A BKG előtt a második szakasz feléhez érkezve nyílt reális felzárkózási lehetőség. Ekkor egy-egy eladott labda becsúszott a hazaiaknál és ezt kihasználva Kayla Jones két triplájával 32-25-re alakította az eredményt a szigetszentmiklósi gárda. Ez volt a mérkőzésből hátralévő idő legszorosabb pillanata. Angyal Barbara öt pontjával 37-25-re megugrott a BEAC. Gedei Tibor időt kért. A félidő utolsó három percében 10 pont környékén állt be a mérkőzés. Végül Tóth Franka duplája alakította ki a nagyszünet 45-32-es állását. A BEAC-nál Ana Vojtulek 10, Tóth Franka 9 pontnál járt. A BKG-nál hárman (Kayla Jones, Raina Perez, Ama Degbeon) jutottak 6 egységig. A BEAC 35-ból 19-et, a BKG 26-ból 10-et dobott be mezőnyből. A BEAC ezen felül 19-15-re vezetett a lepattanókban is. A harmadik negyed első találatát még Ama Degebeon jegyezte. Az első három percben ez az egyetlen mezőnykosár született. Utána viszont ritmust váltott a BEAC. Ana Vojtulek mellett a két triplájával Zsámár Lili lépett elő főszereplővé.

A harmadik negyed második felében már gyorsan nőtt a BEAC előnye. Amikor Morgan Green triplája célt ért, 58-38-nál 20 pont választotta el a feleket. A folytatásban Radócz Fanni is betalált távolról. A BKG-t eközben Vári Zita villanásai tartották. A harmadik etapot Ana Vojtulek triplája zárta, így 66-43-ról vágtak neki a záró szakasznak a csapatok. Ráadásul a BKG Katona Szidónia kiállítása után meghatározó magyar játékosa nélkül volt kénytelen folytatni. Mészárosné Kovács Andrea lányai kiváló ritmust diktáltak támadásban és mellé remekül védekeztek. Egészen pontosan 13 szerzett labdával zártak. Ebből a második félidőben lett 9. A különbség Zsámár Lili és Radócz Fanni találatai után 77-46-nál lépte át a 30 pontot. Az utolsó öt percbe már 85-48-ról érkeztek a csapatok. Végül ez a 37 egység lett a legnagyobb differencia. A hajrá már nem hozott érdemi változást. Hazai részről Angyal Barbara remekelt, a vendégeknél Zsámár Panna. Joggal szólt a vastaps a telt házas lelátóról a BEAC játékosainak az utolsó percben, komoly erőt mutatva 92-57-re nyert a házigazda.


E.ON ELTE BEAC - BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós 92-57 (25-15, 20-17, 21-11, 26-14)

TIPPMIX NŐI NB I. A , 18. forduló
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Pozsonyi László, Vida József, Jankovics Viktor Zsolt (Fekete László)

E.ON ELTE BEAC: Angyal 13/3, Vojtulek 21/3, Orosz 4, Green 11/9, Tóth 9/3. Csere: Benke, Koch 2, Katona 2, Zsámár 11/9, Milkovics 5/3, Radócz 11/2, Juhász 3.

BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós : Perez 11/9, Vári 9/3, Aldazabal 5, Takács 3, Degebeon 8. Csere: Duka, Szabó 3/3, Katona 4, Zsámár P. 3/3, Gróf 3/3, Jones 8/6, Andi.

 

A bajnokság 18. fordulójának záró mérkőzésén a Vasas Akadémia magabiztos, 95-66-os győzelmet aratott a VBW CEKK Cegléd együttese ellen.

A találkozó kifejezetten szorosan kezdődött. Az első találatot Samantha Cooper szerezte a Cegléd együtteséből, majd a vendégektől Nunn egyenlített. Tóth Orsolya kosarával pedig már 4-2-re vezetett a Vasas. Ekkor következett azonban Kobolák Cintia hárompontosa, mely ismét a CEKK felé billentette a mérleget. Ezek után ismét Kobolák és Nunn váltottak találatokat, melyekkel 7-5-re változott az állás. Következőnek Smailbegovic állt be a pontszerzők sorába, mellyel pedig ismét egált regisztrálhattunk (7-7). Ezután egy magabiztosabb vendég periódus vette kezdetét, Milos Pavlovic együttese ugyanis egy 5-0-ás rohamba kezdett, melyet csakis egy ceglédi időkérés tudott megszakítani. Visszatérve azonban ismét Vasasos pontok következtek, mellyel 7-20-ra változott az eredményjelzőn olvasható állás, azaz a felek közti különbség a tíz pontot is meghaladta. A vendégek azonban egy pillanatra sem lassítottak a tempón. Elképesztő ritmust diktáltak melyet a Cegléd nem igazán tudott tartani. 7-22-nél épp Budácsik Dorottya büntetőit láthattuk, miután Cooper dobás közben faultolta őt, ezután pedig Smailbegovic és Williams váltottak triplákat. Ennek köszönhetően tehát a budapestiek 14 pontos előnye továbbra is megmaradt, a negyed hátralévő idejében pedig csupán egy pontot változott a különbség. A második felvonás egészen pontosan 12-27-ről folytatódhatott.

A következő tíz perc egy bombaerős 9-1-es vendég rohammal vette kezdetét, mellyel a felek közti differencia húsz pont fölé nőtt. Három perc elteltével tehát 13-36-ot regisztrálhattunk és ceglédi időkérés következett. Visszatérve, minimális időre rendezni tudta sorait a hazai együttes, Williams talált be közelről, majd ismét visszaállt a találkozó eddigi ritmusa, s a Vasas vette át az irányítást. Ekkor már 25 pontos előnyt tudhattak magukénak a vendégek, így Milos Pavlovic kért szusszanásnyi időt csapatának. A folytatásban a Cegléd jóval magabiztosabb arcát mutatta, nyolc pontot szereztek ugyanis sorozatban, mely ugyanennyit dolgozott le hátrányukból. Ekkor viszont újból észhez kaptak a vendégek, s ezt követően egy 6-0-ás szakaszt indítottak. Alig fél percre a félidő végétől 23-46-nál járt az eredmény, majd fővárosi időkérés szakította meg ismét a játékot. A hátralévő időben azonban már nem született további találat, így tehát a felek az eddigi 23-46-ról fordulhattak.

A második félidő első percei szintén nem tartogattak hatalmas meglepetéseket. 9-3-mal folytatódott ugyanis a játék a Vasas javára, mellyel a különbség harminc pont közelébe került. Rakita Lili és Samantha Cooper próbált meg szépíteni a ceglédiek teljesítményén, támadójátékán, védekezésben azonban továbbra sem tudták megállítani a vendégek dinamit-trióját, Smailbegovic-ot, Tóthot, illetve Pappot. A differencia pedig ekörül a 30 pont körül kezdett el állandósulni. Bár tény, hogy pontszerzés szempontjából a harmadik negyed szorosabban alakult, a Vasas magabiztos előnye végig megmaradt, így tehát a záró szakasz kezdetére a győztes kiléte tulajdonképpen már nem is lehetett kérdéses. Az utolsó tíz perc 43-70-ről indult, méghozzá Szabó Petra büntetőtalálataival. Nem telt el azonban sok idő, s a Vasas is megszerezte első pontjait a negyedben, mely ismételten egy magabiztosabb vendég periódust indított. A Cegléd ezúttal viszont felvette a kesztyűt, és minden egyes Vasas találatra választ adott. Így viszont a felek közti különbség nem sokat változott, s az ötödik percben egészen pontosan 56-85-öt regisztrálhattunk. A hátralévő percek pedig hatalmas meglepetéseket már nem tartogattak. A Ceglédnek még volt egy végső fellángolása, mellyel megpróbálták korrigálni a mérkőzés végkimenetelét, a 66-95-ös végeredményt azonban Kádár Orsolya közeli találata rögzítette. A Vasas Akadémia ezzel magabiztos sikert aratott a CEKK otthonában.

VBW CEKK Cegléd - Vasas Akadémia 66-95 (12-27, 11-19, 20-24, 23-25)

Bajnokság, 18. forduló
Albertirsa, Albertirsa Sportcsarnok
Győrffy Pál Attila, Varga-Záray Katalin, Lengyel Ádám József (Vághy Tamás János)

VBW CEKK Cegléd: Williams 13/9, Rakita 9/3, Laufer , Kobolák 9/3, Cooper 17/6. Csere: Danóczi -, Viszmeg -, Szirony 5/3, Horváth -, Szabó 13.

Vasas Akadémia: Madár E. 13/3, Papp 17/9, Tóth 20, Smailbegovic 16/12, Nunn 11. Csere: Budácsik 2, Van Rijs 3, Salamon -, Szerencsés 4, Láng-Miticzky 2, Kádár 2, Madár K. 5.

Vármegyei szövetségek