Női U18-as Eb: Vereség Portugáliától, 6. helyen zárt válogatottunk
11
Aug
2024
Női U18-as Eb: Vereség Portugáliától, 6. helyen zárt válogatottunk
2024. augusztus 11.  |  19:00

A Matosinhos-ban zajló női U18-as Európa-bajnokság helyosztóján a magyar válogatott 69-63-ra alulmaradt Portugáliával szemben - írja a Wbasket.hu. Ez azt jelenti, hogy a mieink a 6. helyen zártak a kontinenstornán és ezzel eldőlt: nem lesz ott válogatottunk a jövő évi U19-es világbajnokságon.

Nagy tét mellett dobták fel a labdát, hiszen az 5. hely mellett a jövő évi világbajnoki szereplésért is küzdöttek a válogatottak. Ahogy ki-ki meccseken lenni szokott, idegesen kezdtek a csapatok. Az első négy percben mindössze egy portugál triplát és Kókai Patrícia büntetőjét jegyezhettük fel. A folytatásban felpörögtek az események. Amikor Toman Réka triplája célt ért, 10-8-ra vezettünk. A negyed hajrájában betalált Rátkai Eszter, majd Szücs Gréta és Toman Dóra is. Végül 18-17-re mentünk 10 perc után. A második negyedet 5-0-val indították a hazaiak, de jó távoli dobásokkal gyorsan visszavettük a kezdeményezést. Ekkor Gréts Dalma és Kókai Patrícia is eredményesnek bizonyult távolról.

A második negyed második felében Josepovits Kinga lépett elő főszereplőnek. Egymaga 6 pontot szerzett, amivel lassan, de biztosan elszakadni látszottunk. Ráadásul a hajrában Toman Réka triplát értékesített, de Poczkodi Zsófia is betalált. Toman Dóra büntetője pedig azt jelentette, hogy már kifejezetten nagy előnyben 42-34-re mentünk 20 perc játékot követően. Az első félidőben 28-ból 14-et dobtunk be mezőnyből, ami kereken 50%-os mutatót jelentett. Toman Réka és Josepovits Kinga 8-8 pontnál járt. A harmadik szakasz viszont nem indult jól, közel 7 percen át mindössze egyetlen mezőnykosarat szereztünk, amit a hazaiak könyörtelenül kihasználtak. Szám szerint 19-2-es futással 47-44-re fordítottak.

Válogatottunk a kifejezetten kemény mérkőzésen Rátkai Eszter, Gábor Lili és Janzsó Alíz büntetőivel tudta ezen pontszegény periódusát megtörni. A végjátékban pedig kulcspillanatban érkezett Toman Réka triplája. Az utolsó 10 percnek 52-49-es előnyből vágtunk neki. Nagy izgalmakat ígért a záró szakasz. Ezúttal a mieink kapták el jobban a fonalat. Rátkai Eszter 4 pontjával, illetve Poczkodi Zsófia duplájával 63-55-re szakadtunk el. Három és fél perc volt hátra. A saját közönségük előtt hatalmas érzelmeket megmozgató portugálok azonban egy triplával gyorsan nyílttá tették a végjátékot. Sőt, amikor rövid időn belül Ema Karim a második hármasát értékesítette, 63-63-nál egyenlítettek is. Az utolsó két percben a lélektani előny a hazaikhoz került és végül higgadt büntetőzéssel le is zárták a mérkőzést. 69-63-as vereséget szenvedtünk.

Válogatottunk az előkelő 6. helyen zárt a kontinenstornán.

 

Magyarország - Portugália 63-69 (18-17, 24-17, 10-15, 11-20)

FIBA U18 Women's EuroBasket 2024
Centro de Desportos e Congressos de Matosinhos, Matosinhos, Portugália

Magyarország: Josepovits 8, Kókai 8/3, Gábor 4, Rátkai 12, Fárbás 1. Csere: Drahos, Poczkodi 4, Gréts 3/3, Toman D. 7/3, Janzsó 3, Szücs 2, Toman R. 11/9.

Portugália: Andorinho 2, Freire, Peixinho 5/3, Cl. Silva 14, Amaro 4. Csere: Nazario 4/3, Karim 22/12, Rodrigues 8/3, Sousa, Ca. Silva 10.

Vármegyei szövetségek