2020/2021 - NKA Pécs – Csata DSE 75-64
28
May
2021
2020/2021 - NKA Pécs – Csata DSE 75-64
2021. május 28.  |  18:04
Valóságos „kosárözönt” hozott az első elődöntő első 10 perce, melynek nagy részében a világos mezes NKA Pécs tartott előrébb. Köszönhető volt ez elsősorban Subotic Milka eredményes játékának, aki egymaga szerzett 18 pontot a nyitó játékrészben. Csapatmunkával igyekezett ellensúlyozni ezt a Csata, főleg Ihring Orsolya és Halmy Panka révén, ezzel a negyed közepén sikerült is egálra hozniuk a találkozót (9-9). Innen viszont rendre a Pécs tartott előrébb, és hétpontos előnyt harcolt ki a nyitó negyed végére (27-20). 
 
Sokkal inkább a küzdelem dominált a második negyed első felében, a különbség azonban stabilizálódott ebben az időszakban (34-27). Megrázta magát a Csata, és egy pontra is felzárkózott (36-35), de a Pécs Felső Gréta pontjaival újra növelni kezdte a távolságot (41-37). A negyed vége a fehérmezeseké volt, akik egy ponttal meg is fejelték az első negyedben kialakított előnyt (45-37). 
 
A Subotic Milka-Bojtár Bettina duó vezetésével szinte végig tíz pont környékén tartotta a különbséget a fehér-narancssárga alakulat a harmadik negyedben. A Csata időről időre benézett tíz alá, és bár Ihring Orsolya egy triplával a negyed utolsó pillanataiban hétre faragta a fővárosiak hátrányát, jól jellemezte a találkozó összképét, hogy Halmágyi Kitti a dudaszó előtt még helyére emelt egy duplát – ezzel 9 pont előnye volt a Pécsnek az utolsó 10 perc előtt. 
 
Végleg kidomborodni látszott a két csapat közötti különbség a záró játékrészre, melynek közepén már 15 ponttal vezetett a Pécs (69-54). Ihring Orsolya azonban ismét hátára vette a Csatát, és duplát, triplát, valamint büntetőket is dobott, így négy perccel a vége előtt 8 pontra zárkózott a fővárosi együttes (69-61). Érezhetően elfáradt viszont ellenfele folyamatos üldözésében Tursicsné Iván Kriszta hölgykoszorúja, így a jelentős fizikai és magassági fölényben játszó Pécs végül magabiztosan lépett elsőként a vasárnapi fináléba (75-64). 
 
 
Meszler Balázs, az NKA Pécs/A vezetőedzője: Titkon bíztunk benne, hogy meglehet ez a siker. Nagyon izgultak a lányok a meccs előtt, de mondtuk nekik, hogy nincs rajtuk nyomás, kosárlabdázzanak szívvel-lélekkel, és akkor nem lehet gond. Ehhez képest extra játékot produkáltak! A Csata mindent bevetett ellenünk, ezért is értékes ez a siker. Gratulálok mindkét csapatnak, de különösen a saját lányainknak!
 
Tursicsné Iván Kriszta, a Csata DSE vezetőedzője: Nem tudtunk mit kezdeni a pécsiek fizikai fölényével, ami centikben és kilókban egyaránt megmutatkozott. Jobbak voltak nálunk ma, gratulálunk nekik!

Vármegyei szövetségek