2020/2021 - Darazsak Sportakadémia – Bajai NKK 99-49
26
May
2021
2020/2021 - Darazsak Sportakadémia – Bajai NKK 99-49
2021. május 26.  |  19:00
Az első pillanattól kezdve remekül használta ki magassági fölényét a soproniak centere, Janzsó Alíz, aki egymaga 16 pontot és 6 lepattanót szerzett a nyitó játékrészben. A bajaiak közül sokáig Vida Hédi tartotta vele a lépést, ám 12-10 után a soproniak növelték a tempót, és egyre jobban elhúztak. A negyed közepétől a Baja nem talált a gyűrűbe, a „hazaiak” egy 12-0-s etappal jelentős előnybe kerültek az első 10 perc végére (24-10).
 
A soproniak második ötöse ott folytatta, ahol az első abbahagyta, így a 14. percben 20 pontosra hízott a differencia a csapatok között (34-14). A soproniaknál főleg Völgyi Lili élt ebben a negyedben – 11 pontot szerzett –, és bár a bajaiak is vezettek néhány tetszetős támadást, a soproniak palánk alatti megoldásait nem tudták ellensúlyozni. A félidei 49-23-as állás magabiztos soproni győzelmet sejtetett.
 
Egyik csapat sem fordított túl nagy energiát a pontos védekezésre, a soproniak azonban jóval pontosabban céloztak, és uralták a lepattanócsatát, így a második félidőben gyorsan 30, majd 40 pontra hízott a differencia. A kosarakban gazdag találkozón a Sopron kitartóan ostromolta, de végül egy pont híján nem érte el a 100 pontot – a különbség végül így is félszáz pont lett a két csapat között (99-49). Ezzel a Sopron elődöntős, a Baja a helyosztón folytatja.
 
 
Stoics Judit, a Darazsak Sportakadémia vezetőedzője: Örülünk, hogy a négybe kerültünk! Várjuk már a pénteki napot, hiszen a négy között már bárki odaérhet a döntőbe. Gratulálunk a Bajának, hogy itt vannak a legjobb nyolc között, további sok sikert kívánunk nekik!
 
Kucsora Réka, a Bajai NKK vezetőedzője: Az idei szezonban már kétszer vívtunk meg a Sopron együttesével, mindkétszer nagyarányú vereségbe futottunk bele. A legnagyobb célunk a mai meccs előtt az volt, hogy egy kicsit jobban meg tudjuk szorongatni a sárgamezeseket. Sajnos rég nem látott játékot mutattunk, ilyen gyenge védekezéssel nem lehetett más a meccs végkimenetele, mint egy újabb komoly vereség. Gratulálunk a Sopronnak!

Vármegyei szövetségek