A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége pályázatot hirdet a FIBA Europe által kiírt nemzetközi edzőtovábbképzésen – FIBA Europe Coaching Certificate (FECC) – való részvételre. A FECC program – a FIBA Europe szándéka szerint – elsősorban az egyes országokban az utánpótlás-nevelésben dolgozó edzőkre, szakemberekre fókuszál, azokra, akik jelenleg is és a jövőben is az utánpótlás korú játékosokkal kívánnak foglalkozni. A most induló program három továbbképzése 2017, 2018 és 2019 nyarán lesz lebonyolítva az U16-os, az U18-as és az U20-as férfi „A” divíziós Európa-bajnoksággal párhuzamosan, annak utolsó hetében. A résztvevők így végigkísérhetnek egy-egy korosztályt és képet kaphatnak azok fejlődéséről.
PÁLYÁZATI FELTÉTELEK 1. Felsőfokú (szakedzői) vagy középfokú (sportedzői) diploma OKJ. szám: 52-8962-01 2. Minimum folyamatos három éves hazai utánpótlás edzői tevékenység. 3. 35 év alatti életkor (1982. január 1. után születettek) 4. Társalgási szintű angol nyelvtudás.
A pályázóknak rövid szakmai önéletrajzot és a végzettséget igazoló dokumentumot kell benyújtania elektronikus és írásos formában az ml@hunbasket.hu e-mail címen és levélben a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségéhez (1146.Budapest, Istvánmezei út 1-3).
PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ: 2017. január 27 (péntek) 18.00 óra
A pályázati feltételeknek megfelelő jelentkezőket személyes beszélgetésre hívjuk be a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségébe. Az MKOSZ a jelentkezőket rangsorolja és a legjobb három pályázót javasolja a FIBA Europe felé.
A FIBA Europe pályázati kiírása szerint az országos szakszövetség által javasolt három pályázó közül az első biztos részvevője a FECC programnak, a rangsorban a második és a harmadik pedig várólistára kerül. Mivel a programban Európa országaiból összesen 60 edző vehet részt, a várólistán lévő edzők közül a FIBA legkésőbb április közepéig kijelöli és értesíti a programba bekerült edzőket.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a programban résztvevő edzőket az alábbiak szerint támogatja:
1. A rangsorban az első helyen javasolt edző támogatása minden évben: - repülőjegy - a szállás és étkezés költségének 30 %-a
2. A rangsorban a második helyen javasolt edző támogatása minden évben: - repülőjegy - a szállás és étkezés költségének 10 %-a
3. A rangsorban a harmadik helyen javasolt edző támogatása minden évben: - repülőjegy