Pár nappal Stephen Curry februári 12 triplás NBA-rekordja után - igaz nem az NBA-ben egy hosszabbításos rangadón, hanem egy magyar egyetemi bajnokin - Mányoky Judit, a TF kosarasa 13 hármast beemelve túlszárnyalta Curryt. Nem sokkal később egy 16 (!) triplás MEFOB meccse is volt. Végigjárta a korosztályos válogatottakat, játszott már az élvonalban, két Universiadén is szerepelt - jelenleg mégis csupán a másodosztályban játszik. A keze remek, bár időnként - ismerte el - nem könnyű eset. Karrierje sajnos nem egyedi, de még nem tett le róla, hogy újra az élvonalban kosarazzon. Beszélgetés egy egészségesen (ön)tudatos kosaras hölggyel.

- Mikor derült ki, hogy messze átlagon felüli, biztos, jó kezed van?

- Lényegében attól kezdve, hogy rá tudtam dobni a triplát. Biztos, hogy e tekintetben mérföldkő volt egy Baján lejátszott meccsünk a Vasas-Csatával, vagy NB I B-s, vagy NB II-es felnőtt találkozó, amikor kilenc triplát dobtam.

- Ott is kezdtél kosarazni?

- Nem. A BEAC-ban Szalay Krisztina ismertette, szerettette meg velem a játékot, majd a BSE-hez kerültem, Deák Évához. Onnan jött a Csata, a Tursics házaspár. Ez később Vasas-Csata lett, amelyben éveket töltöttem, bekerültem az NB I-es csapatba. Közben végig játszottam a korosztályos válogatottakban. Ott az egyik edzőm Balogh Judit volt, neki is sokat köszönhetek, sokat tanultam tőle. Utána következett az NB I-ben egy év Cegléden, majd pedig egy év Zalaegerszegen.

- Ez utóbbi helyen kifejezetten bíztató évadod volt, több jó meccsel, időnként négy-öt triplával a felnőttek között. Utána azonban visszatértél a fővárosba a másodosztályú TF-hez. Miért?

- Először is szeretném hangsúlyozni, nagyon jól éreztem magam Zalaegerszegen. Jó volt a társaság, sokat játszhattam, fejlődtem, és szerették volna, hogy maradjak. Én azonban a TF-en már végeztem a mesterképzést, s bár Gáll Tamás, egerszegi edzőm maximálisan támogatott a tanulásban, már az első évben is rengeteget utaztam. Közben a csapatot akkor átvevő Sterbenz Tamás vetette fel, mi lenne, ha a TFSE csapatában folytatnám. Sokat gondolkodtam, nehéz volt meghozni a döntést, végül maradt a tanulás, a TF és a másodosztály.

- Két szezon távlatából nem bántad meg, nem hiányzik az élvonal?

- Nem. Itt is egy nagyon értékes, jó, összetartó kis közösségbe kerültem, ahol kimondottan jól érzem magam. Ami pedig az NB I-et illeti, nem tettem le teljesen róla. Viszont annál joban szeretek kosarazni, mintsem elmennék valahová a két év amatőr bajnokság után nyilván kilenc-tizedik játékosnak, s a légiósok mögött a padon ücsörögjek, és csak akkor álljak be, amikor már eldőlt a meccs. A TFSE-vel viszont szeretnék feljutni az NB I-be, na úgy jó lenne újra az élvonalban kosarazni. Most nüanszokon múlt, hogy a Nyíregyháza ellen nem jutottunk a döntőbe. Egy-két éven belül, talán már jövőre szeretnénk megnyerni a Női Amatőr Nemzeti Bajnokságot és feljutni.

- Amikor tizenhárom triplát dobtál az egyetemi bajnokságban, ha jól emlékszem a Szegednek, úgy is léptél pályára, hogy ezt most megdöntöd?

- Nem, dehogy. Csak ugye, evés közben megjött az étvágy. Amikor a negyedik negyed elején kilencnél jártam, akkor már a többiek is bíztattak, a kezem alá játszottak.

- Említsük meg, a remek kéz mellett magas játékintelligenciával is megáldott a sors...

- Igen, több szakembertől is hallottam, hogy jól látok a pályán. Lehet, meglepő lesz, amit mondok, de gólpasszt adni jobban szeretek, mint kosarat dobni. Szerintem az igazi, a szó szoros értelmémben vett játéktudást a gólpasszok mutatják meg. Nem túl gyakran nézek statisztikát, ám amikor mégis, akkor először nem a pontok vagy a hárompontosok számát nézem, hanem a gólpasszokét.

- Sokat és méltán dícsértünk, de azért vannak gyengeségeid. Sok meccsedet látva, úgy tűnik, a védekezésért nem igazán rajongsz...

- A posztomhoz viszonyítva lassú a lábam - ez genetika, a gyors irányítók, hátvédek bizony meg tudnak verni lábbal. Ezt próbálom kompenzálni helyezkedéssel, gondolkodással. Tény, hogy sokkal jobban szeretek támadni, talán mert abban jobb vagyok...

- Amiről most kérdezlek, nem is annyira szakmai, inkább emberi jellegű dolog...Időnként, hogy is mondjam, a meccseken könnyen elveszted a fejed, hisztizel...

- Kár lenne tagadni, ez így van. Amikor ez történik, elsősorban magamra vagyok dühös, s ezzel belehajtom magam több rossz döntésbe, s ennek valóban a csapat látja kárát.

- Hamarosan végzel, s szakedző leszel. Mi tenne Mányoky Judit a leendő edző, ha a kezed közé kerülne a jelenlegi Mányoky Judit játékos, akinek remek keze van, lát a pályán, de a védekezés nem az erőssége, s időnként elveszti a fejét?

- Voltak kitűnő edzőim, akik tudták, tudtak kezelni. Ha kitörni készült a vihar, Tursics Sanyi bácsi egyszerűen leüvöltötte a fejemet, s attól kezdve túltettem magam ezen. Farkas Sándornál valahogy elő sem jött, Gáll Tamás pedig levezette nekem, mitől is van, hogy néha hisztizem. Nos, attól, hogy ha elrontok valamit, azonnal próbálom javítani, s ez kapkodást szül, nem jól választom meg a helyzetet, nem sikerül - na és ekkor leszek dühös magamra. Mondta, nyugalom, nem kell rögtön javítani, ne kapkodjak. A kérdésre felelve edzőként nyilván erősíteném magam, ami amúgy is jól megy, de...ha edzőként olyan játékost kapnék, mint amilyen én vagyok, azért Mányoky Judit is csak egy játékos lenne, s a csapat az első.

- Van már valami kialakult edzői felfogásod, filozófoiád?

- Ez azért még nem alakult, nem alakulhatott ki. Nagyon sokat kell még tanulnom, az iskolapad mellett a gyakorlatban is. Dolgoztam a Vasasnál, most a Csatában, s Deák Éva, valamint Eördögh Edit, illetve most a Tursics házaspár jóvoltából remek szakemberek mellett szerezhettem, szerezhetek tapaszalatot. Egészen kicsi lányokkal dolgozom és bevallom, van bennem anyáskodó hajlam. Úgy érzem, a tíz évnél fiatalabbaknál még nagyon fontos, hogy szeressék az edzőjüket, aki megszeretteti velük a kosárlabdát.