Péntek délután Románia ellen játszott a B-divíziós Európa-bajnokságon a magyar U16-os válogatott. Nehezen lendültek bele a csapatok a pontgyártásba, eleinte még a románok vezettek, de az első negyed hajrájára sikerült fordítani, tíz perc után 20-15-re vezettünk. A második negyedben hol egyik, hol másik gárda járt előbbre pár ponttal, a nagyszünetben 34-31-es állást mutatott az eredményjelző.
A szünet után nem sokat változott a játék képe, őriztük minimális előnyünket, aztán a harmadik negyed végére rákapcsoltak a mieink, így a záró felvonásnak már 56-47-ről vághattunk neki. Fazekas vezérletével megtörtük keleti szomszédainkat, a végére kezdtünk egyre jobban elhúzni, huszonöt pontos győzelmünk teljesen megérdemelt. Szombaton a 13. helyért játszunk Koszovóval.
Váradi Attila, a magyar válogatott szövetségi edzője: Nehezen találtuk a ritmust, kezdetben nem tudtuk érvényesíteni tudásbeli fölényünket, de a második félidőben fokozatosan ellenfelünk fölé kerekedtünk. Gratulálok a csapatnak.
Magyarország U16 - Románia U16 86-61 (20-15, 14-16, 22-16, 30-14)B-divíziós Eb
Szófia, Triaditza Hall
Magyarország: Dancsecs 21/9, Tóth B. 12/12, Varga 2, Kovács B. 3, Fazekas 17. Csere: Takács 7, Frank 5/3, Martinez 12/3, Meleg 5, Kelenföldi 2, Polster -.
Statisztika:
http://www.fiba.com/europe/u16b/2016/1908/Hungary-Romania#|tab=boxscore_statistics