Két játéknappal a befejezés előtt már elérte célját U16-os leány válogatottunk: bent maradt az A-divízióban. A szerbek elleni összecsaoást a harmadik negyed elején döntötték el a lányok egy parádés 15-0-s rohamot bemutatva, amelyet követően a szerbek már nem tudták igazán szorossá tenni a meccset.
Magyarország-Szerbia 68-59 (17-19, 14-11, 17-10, 20-18
Magyarország: ANGYAL 18/12, DÚL 10, WENTZEL 16, HORVÁTH F. 9, Kovács 7. Cs.: Fülöp, Balogh, Tóth O. 3, Varga 2, Farkas, Mányoky 3/3.
A felkészülés során csapatunk már összemérte erejét a szerb válogatottal, de azok edzőmeccsek voltak. A csapat szakvezetője, Mészárosné Kovávcs Andrea szerint a felkészülési találkozókból nem szabad következtetéseket levonni, különösen egy óriási téttel bíró, az A-divízióban való bennmaradásról döntő összecsapás kapcsán.
Ellenfelünk szerzett vezetést, ám Horváth Fruzsina révén azonnal egyenlítettünk, majd Dúl Panka vezetést szerzett csapatunknak. Sikerült 6-2-re ellépni, de még jobban is elhúzhattak volna fiataljaink, ám ismét rendre csak 1-1 büntetőt értékesítettünk. Ellenfelünk hibátlanul büntetőzve ledolgozta hátrányát. A negyed közepén úgy haladtak fej-fej mellett a csapatok, hogy rendre déli szomszédaink egyenlítettek. Sajnos egy triplával fordult a kocka. Bár Wentzel Nóra kosarával visszavettük a vezetést, a félidő hajrájában kicsit megzavarodtak lányaink, s ezt kihasználva a szerbek egy 6-0-s 2 percet repesztve 5-tel elléptek. A negyed végén Wentzel, valamint Tóth Orsi villanásaival 2 pontra feljöttek a lányok.
Wentzel lendületben maradt, a második szakasz elején az ő ügyes kosaraival tartotta Mészárosné Kovács Andrea csapata a lépést a szerb lányokkal. Ellenfelünk 22-21-es vezetésénél több, mint 3 percre "befagyott" az eredményjelző, nem született kosár. A közös holtpontról ellenfelünk mozdult el, mint egy falat kenyér, úgy kellett Angyal Barbara - csapatunk több, mint 4 és fél perces megtörő - triplája. Nem sokkal később még egyet dobott, majd Varga Alíz és újfent Wentzel villant, így a félidő hajrájában sikerült visszaszerezni a vezetést, s 1 pontos előnnyel fordulhattak lányaink.
Fordítást jelentő szerb kosárral kezdődött a második félidő. Ezt követően azonban szédületes 4 percet produkáltak lányaink, Remekül védekezve, gyors, pontos támadásokat vezetve, s ekkor jó dobóformát bemutatva együttesünk egy 15-0-s "száguldás" formájában döntő csapást mért ellenfelére. 32-31-es szerb vezetésről alakították lányaink 46-32-re az állást. Érezhető volt, ilyen koncentráltan, pontosan nem lehet sokáig játszani. A negyed második felében a szerbek vezettek egy-két ügyes támadást, a mieink játéka pedig pontatlanná vált, így a negyed végére 10 ponton belülre csökkent az előnyünk.
A záró szakaszban elsősorban Angyal, Wentzel és Kovács eredményességének köszönheően lányaink végig tartották 10 pont körüli előnyüket. A szakasz második felében Dúl is megvillant, a kegyelemdöfést ellenfelünknek pedig Mányoky Réka triplája adta meg.
Csapatunk ezzel a győzelemmel elérte elsődleges célját, bent maradt az A-divízióban, s a folytatásban a 9-12. helyért játszhat. Ismerve Mészárosné Kovács Andrea mentalitását, a szakvezetés biztos nem elégszik meg ennyivel, hanem próbálja a lehető legtöbbet kihozni a tornán is meccsről meccsre fejlődő, előrelépő együttesből. A bentmaradás eléréséhez pedig gratulálunk!
Statisztika:
http://www.fiba.com/europe/u16women/2016/1208/Hungary-Serbia#|tab=boxscore_statistics A teljes mérkőzés megtekinthető itt:
https://www.youtube.com/watch?v=d7JWIRzrutE Fotó: fiba.com