RÁJÁTSZÁS A BENT MARADÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
MAFC-MARSO NYÍREGYHÁZA KK 99-89 (35-24, 20-24, 20-10, 24-31)
A meccs elején a MAFC állva hagyta riválisát. A nyíregyháziak gyenge védekezésével szemben a hazaiak szinte minden támadásukat kosárral zárták. A 3. perc végén 13-4-re "ment" a vendéglátó, amely remekül támadott az első 8 percben, amelynek végén 32-16-os MAFC-vezetést mutatott az eredményjelző. A vendégek, akiktől eddig érdemben csak Krsztanovics - aki ez idő alatt 3 személyit is begyűjtött - volt veszélyes a hazai gyűrűre, zónára álltak át. Ezzel megtörték a MAFC lendületét, s a negyed végén Unruh két triplájával 10 pont közelébe kerültek. Lendületben maradt a Nyíregyháza, s a második szakasz elején az addigi csapatjáték helyett az egyénieskedést előtérbe helyező MAFC-cal szemben 7 pontra feljött. Kovács Ádám kosaraival tartotta előnyét a MAFC, a Nyíregyházától Unruh és Krsztanovics is triplával jelentkezett. Szünetben 7 ponttal vezetett a hazai gárda.
Térfélcsere után Cavell Johnson remekelt mindkét palánk alatt. Támadásban a jó bejátszások után zsákoló bemutatót tartott, "hátul" pedig gyakorlatilag aki a közelébe ment nyíregyházi játékos, annak blokkolta a dobását. Vezetésével megnyugtató, 17 ponzos előnnyel ment a záró szakaszba a MAFC.
Ebben, amolyan minden mindegy alapon elkezdett letámadni és triplákat dobálni a Nyíregyháza. A 37. perctől Unruh és a már jó ideje 4 személyivel játszó Krsztanovics triplái, valamint a megzavarodó hazai játékosok eladott labdái révén egy 12-1-es 2 percet bemutatva mésfél perccel a lefújás előtt 4 pontra feljöttek. Ez azonban túl sokat kivett Sitku Ernő fiaiból, a hazaiak a végjátékban biztos kézzel értékesítették a büntetőket, s végül fordulatos 40 perc után megnyerték a playout első meccset.
Gabányi sportcsarnok, 600 néző.
V: Kapitány, Papp P., Török R.
MAFC: Smith 15/6, Misek 8/3, ANDERSON 23/9, KOVÁCS ÁDÁM 17, JOHNSON 24. Csere: LAKITS 7, Mócsán 3, Debreceni 2. Edző: Garai Péter
Nyíregyháza: Szavics 8/3, UNRUH 25/21, Miller 14, WARE 15, KRISZTANOVICS 25/9. Csere: Nagy K., Kósa T., Molnár M., Lajsz, Bus I. 2, Fazekas. Edző: Sitku Ernő
Az eredmény alakulása. 3. perc: 13-4. 7. p.: 26-16. 14. p.: 44-33. 18. p.: 50-44. 24. p.: 59-52. 27. p.: 68-58. 33. p.: 79-65. 38. p.: 86-79
Kipontozódott: Ware (39. p.), Miller (40. p.), Kovács Ádám (40. p.)
Statisztika:
http://kosarsport.hu/game/hun_plo/x1516/hun_plo_1