27
Nov
2015
Női Amatőr Bajnokság Nyugati csoport, 6. forduló
2015. november 27.  |  00:46

Nyugati csoport: 

Bajai NKK - MAFC 75-64 (23-13, 28-20, 9-15, 15-16)

A nyeretlenek összecsapását lényegében az első félidőben eldöntötte a Baja. Az első negyed hajrájában 13-13 után mutattak be egy 10-0-t a hazaiak, majd miután a második szakaszt 9-3-mal kezdve 4 pontra feljött a MAFC, előbb egy 12-4-es, majd a félidő végén egy Hilcz Alexa vezette, s lényegében döntőnek mondható 12-1-es rohamot vezettek elő a hazaiak. 

Mindkét csapatban a Dórák vitték a prímet. Hazai oladalon Kovács 18/3 ponttal és 13 lepattanóval, tehát dupla-duplával zárt, a vendégeknél Tillmann remek dobóformát kifogva 22/9 pontig jutott 9/15-ös 60%-os mezőnymutatóval. A hazaiknál Hilcz parádésnak mondható dobóformát , 5/6-os mezőnymutatóval jutott el 15/9 pontig, 4kísérletéből 3 tripláját beemelve. A MAFC-ban Abaházy Anna ismét dupla-dupláig  jutott (12 pont, 13 lepattanó), de ez kevés volt az üdvösséghez, a Baja biztosan nyert, a hajrában kozmetikázta tisztesre a vereségét a MAFC. 

Statiszika: http://netcasting.webpont.com/n4/indexHUN.html?whun2n_26

PINKK SE - Szombathelyi Egyetem87-60 (25-22, 19-13, 17-10, 26-15)

Fokozatosan őrölte fel az ezúttal erősen egyemberes csapat benyomását keltő szombathelyi együttes ellenállását a PINKK. A vasiak szinte a PINKK második csapatáról, a lepattanó csatát ugyanis 47-17-re nyerte a hazai együttes, amely még a szombathelyi palánk alatt is több lepattanót szerzett, mint riválisa (PINKK 17 támadó, Szombathely: 11 védő). A legeredményesebb szombathelyi, Szabó-Haklits Zsuzsa távollétében ugyan Czinder Adrienn előlépett a vendégeknél, s mezőnyből pazar dobóformát mutatott (34/18 pont, 13/19, 68,4%), ám magára maradt, s picit ront az összképen a 2/8-as büntetőzés. Hazai részről Mojzes Gina (25/3 pont, 10/14 71,4% mezőnyből, 8 lepattanó) remekelt, Anga Zsófia 18 pontos, 11 lepattanós dupla-duplát ért el, Réder Anita pedig 12 ponttal s 7 pattanóval zárt. 

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/n4/indexHUN.html?whun2n_29

BKG DSE - Kanizsai Vadmacskák 81-69 (22-13, 21-19, 21-10, 19-17)

Izgalmasnak ígérlezett a két középcsapat találkozója, a hazaiaktól hiányzott az első számú center, Tarnai Zsuzsa. Pontjait és lepattanóit azonban csapatmunkával, elsősorban Shirian Fatime (27 pont, 8 lepattanó) és a dupla-duplát elérő Vásárhelyi Kinga (10/3 pont, 13 lepattanó) révén pótolta a szigetszentmiklósi együttes, amely az első és a harmadik negyedben egyaránt fölényben játszott. A vendég nagykanizsaiak csupán a páros negyedekben játszottak nevükhöz méltón, bátran, ügyesen, de hiába ért el dupla-duplát Fuisz Viktória (20/9 pont, 11 lepattanó), és jutott 20 pont fölé Fekete Csilla, biztos hazai siker született. 

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/n4/indexHUN.html?whun2n_27

ELTE-BEAC Újbuda U23 - Tatai SE 89-60 (26-18, 22-14, 16-8, 25-20)

A látványos, kosarakban gazdag meccs elején Kiss Judit és Strupka Renáta tripláival meglepte a Tata a védekezést kissé lezseren kezelő BEAC-ot, amely azonban Pusztai Petra, valamint Barnai Judit vezérletével később fordított, s végig vezetve biztosan nyert a Gabányi László Sportcsarnok "avatóján". A tataiak vezettek néhány szemre is tetszetős támadást, s egyes időszakokban kifejezetten jól dobtak játkosai, ám a 24 pontos, 16 lepattanós Barnai Judit vezette BEAC-nak, amely 56-36-ra nyerte a lepattanó csatát - nem okozott gondot az újabb győzelem megszerzése, ráadásul több kadett korú játékosa is igen ügyesen, eredményesen játszott. 

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/n4/indexHUN.html?whun2n_28

TFSE - Tatabányai KC 62-60 (21-20, 16-13, 12-16, 13-12)

A rangadó méltó volt a két élcsapathoz. Végig fej-fej mellett haladt a két együttes, végig kiélezett, kemény harc folyt a pályán. Egy-egy extra egyéni teljesítmény akadt mindkét oldalon. A TF-nél Varga Barbara 8/12-es, 75%-os mezőnymutatóval jutott el 20 pontig, s mellé volt 8 pattanója, s nyilván volt szerepe abban is, hogy a Tatabánya rendre dupla-duplát elérő centere, Fülöü Klaudia csupán 8 pontig s 4 pattanóig jutott.  A vendégeknél kintről jöttek a pontok, elsősorban Guti Alexandra jóvoltából, aki 6/10-es mezőnymutatóval 19/9 ponttal zárt, egyedül ő jutott 10 fölé a Tatabányában. Érdemes szólni Mányoky Juditról és Karlócai Juliannáról. A dobás ezúttal egyiküknek sem ment, (Mányoky 7/3 pont, 1/8 tripla, Karlócai 4 pont, 1/6 mezőnyből), ám előbbi kiosztott 8 gólpasszt társainak, utóbbi pedig 15 lepattanót szerzett. Hazai részről még Miháczi Dia dicsérhető (10 pont, 4/4-es mezőnymutató 3-3 lepattanó és gólpassz), a vendégeknél pedig Csicsai Kata jutott el 14 pontig, 5 lepattanóval. A hajrában a Tatabánya, nagy tartásról tanubizonyságot téve 7 pontos hátrányt ledolgozva 59-59-nél utolérte a TF-et, ám az utolsó percben Karlócai értékesített két büntetőt, s így a TF nyerte a rangadót, amelyen egyébként a lepattanóharcban 44-27-re múlta felül ellenfelét. 

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/n4/indexHUN.html?whun2n_30

Vármegyei szövetségek