Vereség Szenegáltól a világbajnoki előselejtező nyitányán
19
Aug
2024
Vereség Szenegáltól a világbajnoki előselejtező nyitányán
2024. augusztus 19.  |  15:00

A Kigaliban zajló világbajnoki előselejtező első játéknapján a magyar női válogatott 63-61-es vereséget szenvedett Szenegáltól - írja a Wbasket.hu.

Történelmet írt a két válogatott, hiszen ebben a formában női kosárlabdában ilyen világbajnoki előselejtezőt korábban még soha nem rendeztek. Ennek az új sorozatnak volt ez a legelső találkozója. Magyar szemmel is történelmi pillanatokat élhettünk át, miután Kigaliban ezt megelőzően még nem játszott tétmérkőzést nemzeti csapatunk.

A Szenegál elleni nyitó találkozót 11 játékossal vártuk. Varga Alíz nem érezte jól magát és nem tarthatott a társaival a szállodából. Cierra Dillard és Török Ági triplaváltása vezette fel az összecsapást. Érezni lehetett, hogy egy délelőtti első meccsen járunk. Nehezen találták a ritmust a csapatok. Végül 10-10 után egy hárompontossal Szenegál vett új lendületet. A kifejezetten kemény játékuk miatt több hiba csúszott a gépezetbe a mieinknél. Ezeket megbüntetve 17-10-re léptek el. A negyed hajrában Dombai Réka és Dubei Debóra hármasaival szépítettünk. 10 perc után végül 20-16-ra ment Szenegál.

A második etap első találatát Dubei Debóra szerezte, majd Határ Bernadett is megvillant. 24-20 után azonban egy 10-0-s futással ismét Szenegál tudta növelni az előnyét. 34-20-nál alakult ki az első félidő legnagyobb különbsége. Lelik Réka és Török Ági révén kezdtük a felzárkózást. A félidő hajrájához közeledve Kiss Virág és Dubei Debóra is büntetőt értékesített, így szépen lassan visszajött 10 pont alá csapatunk. Az első 20 percet Határ Bernadett két találata zárta. Fáradni látszottak riválisunk magasai és ezt jól használtuk ki. A nagyszünetben 37-30 állt az eredményjelzőn. Az első 20 percben a 28 mezőnykísérletünkből 10-et értékesítettünk. Már 8 eladott labdája volt csapatunknak, melyre mindössze egy szerzett jutott. Ezen felül 20-18-ra vezetett a lepattanókban Szenegál.

Bár a félidő hajrája jól sikerült, de a harmadik negyed elején három percig nem talált be válogatottunk és ezt kihasználva ismét elszakadt kétszámjegyű különbséggel, 42-30-ra Szenegál. A harmadik negyed második fele a mieink felzárkózását hozta. Érezhetően megtorpant támadásban az Afrika-bajnokság tavalyi ezüstérmese. Határ Bernadett ziccere után Dubei Debóra négy pontja érkezett. Az utolsó percbe kanyarodva pedig Kiss Virág négy pontját rögzíthettük a jegyzeteinkbe, melyekkel 42-42-nél egyenlítettünk. Hat percben át nem talált be a harmadik negyedben Szenegál. Balszerencsénkre éppen a játékrész végén tört meg ez a rossz sorozatuk, így az utolsó 10 percre is előnyből fordulhattak. 44-42 állt az eredményjelzőn.

 

A negyedik negyedre ez érezhetően erőt adott játékosaiknak. 39 másodperc alatt 50-42-re alakították az állást. A folytatásban a 12 pontot is elérte a differencia. Ahogy azonban az első 20 perc végén is láttuk, fáradt riválisunk ebben a darálóban a félidők végére. Ezzel jól éltünk, Lelik Réka és Dubei Debóra hármasaival egészen 56-55-re szépítettünk. Ekkor még 1 perc 47 másodperc volt hátra. Egyenlíteni vagy fordítani viszont már nem tudtunk. Az utolsó percbe érve 60-56-nál időt kértünk. Az eladott labdák ellenére Lelik Réka triplájával 13 másodperccel a vége előtt 60-59-re felzárkóztunk. Az utolsó másodpercek szenegáli büntetői azonban eldöntötték az összecsapást.

Válogatottunk az első mérkőzésén 63-61-re alulmaradt a Kigaliban zajló világbajnoki előselejtezőn. Semmi nincs veszve, folytatás kedden Fülöp-szigetek ellen.

 

 

 

Magyarország - Szenegál 61-63 (16-20, 14-17, 12-7, 19-19)

FIBA Women's Basketball World Cup 2026 Pre-Qualifying Tournament
Kigali, Kigali Arena

Magyarország: Dubei 24/12, Studer, Török 7/3, Lelik 10/6, Határ 10. Csere: Kiss 7, Dombai 3/3, Angyal, Kányási.

Szenegál: Dillard 14/3, Niang. Y. Diop 3, Pouxe 2, Diagne 4. Csere: Fall, Gueye, Ndiaye 6/6, Kane 16/3, M. Diop 2, Sarr 7, Sene 9.

Vármegyei szövetségek