U16-os leány Eb: Legjobb 8 között a magyar válogatott
20
Aug
2024
U16-os leány Eb: Legjobb 8 között a magyar válogatott
2024. augusztus 20.  |  22:15
A nyolcaddöntők küzdelmeivel folytatódott a miskolci U16-os Európa-bajnokság. Czirják Szilvia tanítványainak következő ellenfelét pedig Horvátország válogatottja jelentette, akik az "A" jelű csoport harmadik helyén végeztek Németország és Olaszország mögött.
 
Kecsmárik hármasával nyitottuk meg a mérkőzést, majd újabb próbálkozása után Ocsenás Móna szedett lepattanót, ezt követően pedig Csaplár-Nagy Lara volt eredményes. Első támadásaikból eredménytelen volt Lengyelország, majd egy újabb Csaplár-Nagy kosár után érkezett is az időkérés (7-0). Továbbra is rendkívül hatékonynak bizonyult az Ocsenás-Kecsmárik összjáték, a lengyelek csak faultok árán tudták megakasztani támadásainkat. Vendégeink első pontjait a korábbi mérkőzéseken kiemelkedőt nyújtó Gazic szerezte, előbb egy betörés után, majd büntetőkből. A találkozó magas iramban kezdődött, ennek köszönhetően a pontok is szép számban érkeztek mindkét félről. Stipic pontjaival mindössze egyre csökkent az előny. Magyar oldalon ekkor még mindig Kecsmárik volt a legjobb formában, ezt pedig csapattársai is tudták, hiszen folyamatosan őt kereste a labda. Gyors pontváltások jellemezték ebben a szakaszában a mérkőzést, Nika Gazic tűnt ekkor a horvátok legnagyobb fegyverének (10-8). 
 
Magyar oldalon Babay-Bognár Kinga érkezett Rigó Dorina helyére. Ocsenás Mónát pedig Dinnyés Petra váltotta. Medic duplájával újra egál lett az eredmény, majd Gazic pontjaival a vezetést is átvették ellenfeleink. Babay-Bognár Kinga is megszerezte első pontjait, mellette főként Farbás Kinga és Dinnyés Petra próbálkozott ekkor mezőnyből. Az újabb magyar pontot büntetőből Anja Babovic szállította, majd Ocsenás Móna triplájával ismét döntetlen volt az állás rövid horvát vezetést követően. Úgy nézett ki hátrányban fordulhatunk a második játékrészre de Ocsenás dudaszós duplájával egál lett a vége (18-18).
 
 
A második játékrészt kissé pontotlanúl kezdtük, több támadásunkból sem sikerült pontot szerezni. Zlatoper kosarával négy lett a különbség, ezt viszon hamar ledolgoztuk Csaplár-Nagy és Kecsmárik 2+1-es akciójával. Fej-fej mellett haladt a mérkőzés, folyamatosan változott a vezető kiléte. Lép Izabella is pályára lépett, mellette pedig Farbás Emma is megszerezte maga első pontjait, ezzel pedig ismételten a vezetést Magyarország számára. Ocsenás gyönyörűen tört be, tovább növelve a mieink előnyét. A második negyed első felében nagyon jó ritmusban játszottunk, gyors támadásainkra nehézkes, hosszú ideig kijátszott figurákból tudtak csak válaszolni a horvátok.
 
Sikerült megtörnünk Horvátország lenbdületét, Rigó Dorina középtávolijából ismét mi voltunk eredményesek, ekkor már 9 pont volt a differencia, javunkra (33-24). Nina Bilic hosszú-percek horvát kosárcsendet tört meg, válaszul magyar időkérés következett. A rövid szünet után ismét Csaplár-Nagy jelentkezett pályára, majd előbb támadó lepattanót szedett, utána pedig a festékből is eredményes volt. A félidő végére egy újabb magyar időkéréssel fordultunk. Rigó első büntetője sikeres volt, a másodikat Babay-Bognár szedte le, majd követtek el ellene ezzel egyidőben szabálytalanságot, ennek köszönhetően pedig ismét a vonal mögé állhattunk. Kihagyott horvát kisérlettel zárult a félidő, ez pedig 40-28-as eredményt eredményezett a szünetre. 
 
 
Medic és Csaplár-Nagy kosarai indították a második félidőt. A következőkben több támadás is pontatlan volt mindkét fél oldaláról. Nagy volt a csata a mezőnyben, úgy nézett ki ekkor, hogy inkább a mi akaratunk tud érvényesülni. Ismét Kecsmárik volt eredményes, majd Farbás is betett két pontot a közösbe. Horvát időkérés következett, aminek következtében Lovric és Bilic jelentkezett játékra. Újra Gazic momentumai jöttek, egymás után 5 pontot szerzett, ezzel közeledett Horvátország (46-35). Fontos momentuma volt a mérkőzés középső szakaszának az, hogy a lepattanókat kiválóan szedtük, ezzel több lehetséges horvát pontot megakadályozva védekezésben, valamint sok értékes pontot szerezve támadásban. 
 
Ocsenás-Farbás-Ocsenás volt a következő kosarak sorrendje, a különbség pedig ekkor már 15 pont volt javunkra. Czirják Szilvia nagyszerűen rotálta csapatát, pályára lépett Lép Izabella és Varga Boglárka is. Ismételten magyar pillanatok jöttek, Dinnyés és az újra beállt Kecsmárik kosaraival pillanatok alatt húsz lett közte (57-37). Horvátország valamelyest közeledni tudott a negyed végső szakaszában, azonban egy késői triplával nagyon magabiztos előnnyel vonulhattunk az utolsó szünetre. 
 
 
Iva Medic kosara volt a negyedik negyed első jelenete. Berzy-t Csaplár-Nagy váltotta magyar oldalon, illetve Rigó helyére Babay-Bognár érkezett. A kiválóan játszó Farbás Emma 10 pont felett járt újabb pontjaival. Nina Bilic hármasa csak keveset kozmetikázott az eredményen, ugyanakkor támadásban kicsit megakadtak mieink, Czirják Szilvia időt kért. Újabb percek teltek el magyar pontok nélkül, szerencsére azonban Horvátország sem tudott erre reagálni, az idő pedig nekünk játszott (65-47). Csaplár-Nagy Lara három kosár nélküli magyar játékpercet szakított meg. Elérkeztünk a végjátékhoz, amikor Babay-Bognár Kinga pillanatai következtek. Kinga egymást követően három triplát értékesített, ezzel végleg eldöntve a találkozót, domináns előnyt kiépítve (79-57). A mérkőzés utolsó perceiben még Farbás Emma és Lép Izabella voltak eredményesek, ezzel kialakítva a 83-61-es végeredményt.
 
 
 
Magyarország - Horvátország 83-61 (18-18, 22-10, 23-14, 20-19)
 
U16-os leány Európa-bajnokság
Magyarország, Miskolc, DVTK Aréna
Csoportmérkőzés
V.: Gedvilas, G. (LTU), Belousova, A. (LAT), Shalmaberidze, M. (GEO)
 
Magyarország: Ocsenás 11/3, Rigó 4, Kecsmárik 19/9, Fárbás 13, Csaplár-Nagy 10. Csere: Babay-Bognár 19/12, Varga -, Biczó -, Dinnyés 2, Babobvic 1, Lép 4, Berzy -.
 
Horvátország: Tabak 7, Stipic 4, Gazic 23/3, Zlatoper 2, Medic 11. Csere: Bilic 5, Pavela 2, Milat 3, Kusanovic, Lovric 2, Matic 2, Bilusic -.
 
 
Fotó - fiba.basketball 

Vármegyei szövetségek