Az U16-os és U18-as válogatottak az új székesfehérvári képzőközpontban találkoztak
Az MKOSZ új, székesfehérvári képzőközpontjának első lakói az U16-os és U18-as válogatottak voltak, akik a Héraklész-hét keretében az első összetartásukon vettek részt az új szakmai stábokkal.
„Nagyon jól sikerült, rengeteg pozitív tapasztalatot szereztünk - mondta Mészáros Lajos, a Szakmai és Utánpótlás Bizottság elnöke, a MOB sportági vezetője. - Az U16-os belépő korosztály révén új játékosok jelentek meg, és a szakvezetők is eredményes megbeszéléseket folytattak - a klubok edzői közül sokan idelátogattak. Székely Norbert, utánpótlás szakmai koordinátor is végig velünk volt, aki a szakmai munkát fogta össze. A képzőközponthoz tartozik egy szálloda is, ahol kiváló ellátásban részesültek a résztvevők."
Mészáros Lajos hozzátette: a következő, tavaszi Héraklész-hétnek is a fehérvári központ ad majd otthon, amely a felnőtt válogatottak számára is remek lehetőséget biztosít a felkészülésre. Az új, megerősített szakmai stábokról elmondta, minden keretnél három edző dolgozik, akik közül egyikőjük a szövetség fizikai képességfejlesztő programjában képviseli csapatát.
Az új edzői stábok:
U16 leány: Mészárosné Kovács Andrea (vezetőedző); Szentendrei Áron, Veres Judit (ezdők)
U16 fiú: Váradi Attila (vezetőedző); Peresztegi Nagy Ákos, Hencsey Tamás (edzők)
U18 leány: Balogh Judit (vezetőedző); Iványi Dalma, Cziczás László (edzők)
U18 fiú: Ferenczi Tamás (vezetőedző); Horváth Imre, Váradi Kornél (edzők)
Az U20-as válogatottak más rendszerben készülnek, de az ő stábjuk is összeállt: