A hétvégén a hetedik fordulót rendezik a női élvonalban, a DVTK - Szekszárd (60-57) derbit már közel egy hónappal ezelőtt lejátszották.
Szombaton délután az UNIQA Sopron a Vasas Akadémiát fogadja a Novomatic Arénában. A korai, fél ötös kezdés azért van, mivel ugyanerre a napra van kiírva a Sopron - Alba Fehérvár férfi bajnoki is. Nem egészen két nap pihenő jutott a címvédőnek a csütörtöki - vesztes - Euroliga mérkőzés óta, de még így is Sterbenz László lányai számítanak a találkozó esélyeseinek. Este a PINKK Pécsi 424 és az ELTE BEAC Újbuda csap össze. Mivel a Gabányi László Sportcsarnok még mindig nem készült el, így felcserélte egymással a pályaválasztói jogot a PINKK és a BEAC. Komlón kerül sor a találkozóra szombaton este. Az újonc vendégek továbbra is nyeretlenek, igaz hét közben a baranyaiak is kikaptak Franciaországban, a nemzetközi kupában.
Vasárnap lesz a forduló csúcsrangadója, ahol a hibátlan listavezető Cegléd az öt győzelemmel és egy vereséggel második Győr vendége lesz. Völgyi Péter csapatában Varga Zsófia sérülése a vártnál lassabban gyógyul, így játéka egyelőre kérdéses. Az ötven százalékos mérleggel rendelkező PEAC pedig a Zalaegerszeget fogadja hazai pályán.