Férfi NB I. A csoport, a 4. forduló beharangozója
2015. október 17. | 15:09
A férfiaknál pénteken este Szombathelyen rendezték a negyedik forduló rangadóját, a Falco ugyanis a hibátlan listavezető Paksot fogadta az Aréna Savariában. Az ASE remekül kezdte a bajnokságot, előbb a Kaposvárt, majd a Pécset, legutóbb pedig - háromszori hosszabbítás után - a címvédő Szolnokot győzte le. A vasiak először állhattak fel öt légióssal, miután a próbajátékon lévő amerikai irányító, Cameron Rundles játékengedélye megérkezett. Kálmán László együttese a találkozó nagy részét uralta, és remek védekezésének köszönhetően meglepetésre húsz pontos győzelmet aratott.
Második mérkőzésére készül a héten a Szolnoki Olaj. A címvédő szerdán nagy csatában maradt alul az Európa Kupában a PAOK vendégeként, szombaton kora délután pedig azt a Nyíregyházát fogadja hazai pályán, amely három év után szerepel ismét a Tiszaligetben. A piros-feketéknél több játékos szereplése is kérdéses: Kiril Natyazko bokasérüléssel bajlódik, Aaron Craft pedig már Görögországban is betegen játszott.
Nehéz feladat előtt áll a Jászberény, amely az eddig veretlen Egis Körmendet fogadja hazai pályán. Forray Gábor együttese eddig elég kétarcú: mindkét idegenbeli meccsét elvesztette, de odahaza két vállra fektette a Falcót. A piros-feketéknél Josh Duinker és Lakosa Zsolt is betegeskedett a héten, Farkas Attila és Kendrick Perry pedig kisebb sérüléssel bajlódik.
Miután a Gabányi László Sportcsarnok még nem készült el, továbbra is idegenben szerepel a MAFC. A fővárosiak ezúttal Kaposvárra látogatnak. Érdekesség, hogy mindkét gárda túl van már egy-egy nagy zakón: a somogyiak a nyitófordulóban Pakson, míg Stefan Timbus fiai legutóbb Székesfehérváron kerültek padlóra. Szrecsko Szekulovics edző a hírek szerint továbbra sem számíthat Grebenár Péter és Fodor Márton játékára.
A Kecskemét-Alba találkozó legnagyobb kérdése az lesz: ki jut egyről a kettőre? Mindkét együttes ugyanis két vereséggel és egy győzelemmel kezdte a szezont, így fontos lenne számukra a mérleg javítása. Pár hete a székesfehérvári TLI tornán már találkozott egymással a két gárda, akkor szoros küzdelemben nyert az Alba. A fehérváriakhoz azonban azóta újabb légiós érkezett. Jó hír lehet a hazai szurkolóknak, hogy felépült sérüléséből Tomiszlav Ivosev.
A mezőny egyetlen nyeretlen csapata, a Pécs a Zalaegerszeget fogadja a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A forma a zalaiak, a múlt viszont a baranyaiak mellett szól: legutóbb a 2010/11-es bajnokságban győztek a kék-fehérek a PVSK otthonában. Bencze Tamás edző már ismét számíthat egyik legjobbjára, Djordje Pantelicsre.
A Körmend és a Kecskemét elleni vereséget követően az előző hétvégén megtört a jég, megszerezte első győzelmét a Szedeák. Ezúttal azonban sokkal nehezebb dolga lesz Nikola Lazics együttesének, hiszen Sopronban szerepelnek. A hazaiak javítani készülnek, hiszen a Pécs legyőzése után Szolnokon, majd Szombathelyen is kikaptak.
A forduló műsora:
Falco KC Szombathely - Atomerőmű SE 81-61
Szolnoki Olaj KK - MARSO Nyíregyháza szombat 16:00
JP-TOP COP Jászberény - Egis Körmend szombat 18:00
Kaposvári KK - MAFC szombat 18:00
KTE-Duna Aszfalt - TLI-Alba Fehérvár szombat 18:00
PVSK-PANNONPOWER - Zalakerámia ZTE KK szombat 18:00
Sopron KC - Naturtex-SZTE-Szedeák szombat 18:00