A női utánpótás szakág vezetőjével beszélgettünk a rövid- és hosszútávú célkitűzésekről.
– Először is gratulálok a kinevezéshez. Gondolom arra már volt ideje, hogy felmérje, rövid távon milyen feladatokat kell elvégeznie a sikeres munkához. Milyen helyzetben van pillanatnyilag a női utánpótlás Magyarországon?
– A helyzetünk meglehetősen nehéz, elsősorban azért, mert egyre kevesebb a játékos. Egyre kevesebb gyerek akar sportoló, ezen belül kosárlabdázó lenni. De ez sajnos nem csak a mi sportágunk problémája Magyarországon. Így pedig nehéz minőségi és sikeres munkát produkálni.
Utánpótlás szakágvezetőként elsősorban a korosztályos válogatottakért felelek, de az egységes irányt a klubokban, kis műhelyekben is követni kellene majd, hogy szélesíteni tudjuk azt a bázist, amelyből meríteni lehet a válogatottaknál.
Az én szerepem az, hogy aki eljut valamelyik nemzeti csapatig, az megfelelően legyen menedzselve, illetve a szakmai feljődésük nem torpanjon meg.
– A korosztályos válogatottak tekintetében mik azok a tövidtávú célok, amelyeket reálisan el lehet vagy el kellene érni?
– Azt szeretném, ha lenne egy szemléletváltás a sportágban és nem a nemzeti csapatok aktuális, nyári szereplése alapján határoznánk meg a magyar kosárlabda helyzetét. Persze fontos erőfelmérők a nemzetközi megmérettetések, de véleményem szerint ugyanolyan fontos, hogy egységes arculatú utánpótlást neveljünk fel, ami kapcsán ismét csak vissza kell utalnom a klubok kiemelt fontosságára.
Ha a játékosok jó szemlélettel érkeznek meg a válogatottba, sokkal könnyebb csapattá, sikeres csapattá gyúrni őket. Ehhez persze szükség van egy egységes képzési- és játékrendszerre, hogy az U16, U18 és U20-as utánpótlás válogatottak éveken keresztül egységes rendszerben készüljenek, fejlődjenek, amiből aztán a felnőtt válogatott is profitálhat majd. Ez utóbbi a legfontosabb célunk, hiszen a magyar kosárlabda helyét a világban a felnőtt nemzeti csapat eredményei alapján határozzák meg. Az utánpótlás válogatottak fontos lépcsőfokok, de nem célok, hanem eszközök a sikerhez vezető úton.
Szeretnénk megnehezíteni a mindenkori szövetségi kapitány feladatát azzal, hogy túlkínálatot teremtünk jó játékosokból...
– Ha jól értem, akkor Önnek az a legfontosabb feladata, hogy az edzők szemléletét egységesé tegye.
– Pontosan így van. A válogatottak mellett dolgozó szakembereknek próbálunk egy egységes kosárlabda szemléletet nyújtani, amiből aztán a klubok felé is nyitnunk kell majd.
Vissza kell találnunk – nem tudom másképp megfogalmazni – a „magyaros kosárlabdához“. Hogy a játék stílusa alapján ismét meg lehessen ismerni a magyar csapatokat, nem csak azért mert rá van írva a mezükre. Ahogy van szerb, spanyol vagy görög kosárlabda stílus, nekünk is azt kell játszanunk, amiben jók vagyunk. Most úgy tűnhet, hogy mindent tudunk kicsit, de semmiben nem vagyunk kiemelkedőek. Hiányzik a magyaros karakterű játék, ami korábban létezett. A magyar ötletességre, „finesz“-re gondolok itt elsősorban. Ezt kellene valahogy visszacsempészni a játékba és a csapatjáték erejére kellene építkeznünk.
Sajnos úgy érzékelem, hogy nem születtek mostanában újabb Balogh Juditok, Kiss Lenkék, Boksay Zsuzsák – de sorolhatnám még a régi nagy játékosainkat – de születtek jó képességű játékosok, akik összefogással, a kollektív játékra épített taktikával sikeresek lehetnek. Ezért is van szükség a korábban már említett egységes képzési elvekre.
– Hogy érzi, az edzők részéről megvan a hajlandóság az együttműködésre?
– Az egységes képzés nem az én találmányom. Ez minden fórumon – a médiában, a szakmán belül, hétköznapi beszélgetésekben – szóba kerül. Az egész rendszer kialakításához évek kellenek, de mivel mindenki erről beszél, az igény szerintem nem hiányzik. A magyar kosárlabda-szakemberek felismerték a problémát, ami talán a legfontosabb lépés a hiba megoldása felé vezető úton. Ha látjuk, hogy mi a baj és beszélünk róla, akkor a megoldást is hamarabb találhatjuk meg.
Nagyon hiszek benne, hogy ez az egyetlen járható út és a felnőtt válogatottnál 4-5 éven belül megjelennek az első olyan játékosok, akik már az új koncepció alapján azonosan gondolkodnak a kosárlabdáról és eszerint lettek felkészítve.
– Ez tehát az Ön célkitűzése utánpótlás szakági vezetőként?
– Igen. Ha ezt a hosszú folyamatot sikerül beindítani, akkor azt gondolom a funkcióm létrehozása nem volt hiábavaló. Nem szeretnék olyan posztot, amelyik csak papíron létezik, tenni szeretnék a magyar kosárlabdáért.
– Sok sikert ehhez a munkához is! Beszéljünk picit a klubcsapatáról, a SEAT Lami-Véd Győrről. Az idei szezon nem úgy sikerült, ahogy előzetesen eltervezték. Vagy tévedek?
– Valóban csalódásként éltük meg a bajnoki ötödik helyezést. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a klub történetében először sikerült érmet szereznünk a Magyar Kupában. Utóbbi bronz emlékezetessé teszi ezt az évet.
A csapat játékának színvonala engem talán jobban flusztrált, mint az ötödik hely a bajnokságban.
Azok a tervek, hogy egy professzionálisabb szemléletet alakítsunk ki Győrben, mert az 5 éves klubként még mindig „újoncként“ funkcionáltunk, aminek az összes hiányosságát, „gyermekbetegségét“ magunkon hordoztuk a szezon során. Ezeket ki kell nőnünk. Reményeim szerint a következő szezon felkészülésének már az új szemlélet szerint kezdünk neki. Ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor meg fogunk tudni felelni a győri elvárásoknak, hiszen a lehetőségek, az infrastruktúra adott mindehhez.