2021/22 - Veretlenül csoportelső a junior döntőn a Csata DSE
20
May
2022
2021/22 - Veretlenül csoportelső a junior döntőn a Csata DSE
2022. május 20.  |  21:00

A Nemzeti Leány Junior Bajnokság “A” döntőjének pénteki játéknapján az utolsó mérkőzést a Csata DSE csapata a DVTK Akadémia/A együttese ellen játssza. A találkozó során ezúttal a veretlenek mérik össze erejüket, akik a két elődöntősök ebből a csoportból. Az ő esetükben a tét a csoportgyőzelem.

Fej-fej mellett kezdték az első negyedet a csapatok, majd a Csata DSE 9-2-nél alakított ki magának egy hét pontos előnyt. A különbség ezután is csak növekedett, majd végül átlépte a 10 pontot is. Pontosan a negyed felénél 15-2 volt az állás. Ez a differencia 23-4-nél egy pont híján elérte a 20-at is, amikor Kovács Éva szerzett találatot. Ez löketet adott csapatának, ám nem eleget, hogy a játékrész végére ki tudjanak egyenlíteni. A második felvonás 28-12-ről folytatódhatott.

A következő tíz perc – a mérkőzés elejéhez hasonlóan – szorosabban indult, majd a fővárosiak ismét nagyobb sebességbe kapcsoltak. 37-16-nál a különbség átlépte a 20 pontot, de ezzel még nem volt vége. A Csata DSE ezután is sorozatban szerezte a találatokat, így 43-16-nál következett miskolci időkérés. A találkozó játékképe ezt követően sem változott. A budapesti együttes továbbra is magabiztos játékot produkált, amivel előnyüket 30 pont fölé emelték. A csapatok 53-22-ről fordulhattak.

A harmadik negyedben ismét gyorsan nőtt a különbség a felek között. Öt perc elteltével már a 40 pontot is átlépte a Csata előnye. A játékrészt végül Arnóczki Sára büntetői zárták, amivel 78-28-nál már 50 ponttal járt előrébb a címvédő. A záró szakaszban így már nem is ehetett a kérdés a győztes kiléte. A hátralévő percekben a vezetőedzők figyeltek a bő rotációra, szinte mindenki pályára lépett mindkét csapatból. Végül 24-12-re nyerte a Csata DSE ezt a 10 percet, összességében pedig 102-40-es sikert aratott. Ezzel csoportelső lett.


CSATA DSE – DVTK AKADÉMIA/A 102-40 (28-12, 25-10, 25-6, 24-12)
Nemzeti Leány Junior Bajnokság
Kecskemét, Mercedes-Benz Sport Akadémia
Varga-Záray Katalin, Tóth Kitti, Czinder Adrienn (Sarkadi-Nagy Ágnes)

Csata DSE: Gyöngyösi 15/3, Toman P. 13, Jánosi 19, Kasti 10, Vladár 13. Csere: Bajzáth 2, Strausz 10, Toman R. 8/6, Arnóczky 2, Gábor 10.

DVTK Akadémia/A: Kárpáti 4, Oláh 16/6, Albert 2, Kovács 6, Győri -. Csere: Papp 2, Csoma 2, Szarvas 4, Molnár -, János 4.

Vármegyei szövetségek