Tippmix Férfi NB I: Szegedi, kecskeméti és körmendi győzelmekkel zárult a playout
18
May
2024
Tippmix Férfi NB I: Szegedi, kecskeméti és körmendi győzelmekkel zárult a playout
2024. május 18.  |  21:18
Pontgazdag meccset nyert meg a Körmend
 
Érezhető volt, hogy mind a két csapat szeretné megnyerni a presztízs találkozót. Lendületesen kezdett a Körmend, 11-4-re vezettek Konate zsákolása után. Elkezdett magához térni az Oroszlány, ám mielőtt igazán szoros lett volna a mérkőzés, Morgan a helyére küldött egy triplát. Polutak és Gholston is eredményes volt, miközben a hazaiaknál Tolbert szólt közbe. Ferencz révén a negyed hajrája a hazaiaké volt, így kilencpontos előnyt szereztek (34-25).
 
A második negyed első fele hasonló forgatókönyv alapján zajlott, mint a meccs korábbi szakasza. A 15. perc környékén azonban Illés hárompontosát követően már csak négy pont a hazaiak előnye. Közelebb azonban nem kerültek az oroszlányiak, magabiztosan vezetett a félidőben a vasi együttes (55-47).
 
Ferencz és Thomas triplaváltásával kezdődött a második félidő, majd Konate volt eredményes előbb közelről, aztán távolról is. 13 ponttal vezetett ebben a szakaszban a Körmend. Légiósai révén próbált feljebb kapaszkodni az OSE, de 10 pont körül állandósult a különbség. Végül a 30. percben elkezdett fogyni a hazaiak előnye, 73-69-re módosult az állás Stevenson büntetője után. Végezetül még Doktor kosara fért bele a hátralévő félpercbe (75-69).
 
Gholstont nem tudták tartani a körmendi védők, két akciójával 75-74-re feljött az Oroszlány. A vezetést aztán a 33. percben Gholston újabb triplája után sikerült átvennie a vendégeknek. A hazaiak Morgan révén egyenlítettek, de Gholston ismét távolról talált be. 88-88-nál újra egál lett a meccs, ahonnan Morgan hármasával a Körmend tudott elmozdulni. A nagy adok-kapokból végül a körmendiek jöttek ki jobban, köszönhetően annak is, hogy az utolsó támadásnál hiába próbálkozott a korábban szinte mindent bedobó Gholston kétszer is távolról, Thomas pedig egyszer, az egyenlítés már nem jött össze a vendégeknek (100-97).
 
Egis Körmend - MVM-OSE Lions 100-97 (34-25, 21-22, 20-22, 25-28)
 
Alsóházi rájátszás, 10. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Györfy R., Söjtöry T., Horváth Cs. (Herczeg Á.)
 
Körmend: Doktor 9/3, Takács K. 2, Morgan 21/15, Tolbert 25, Konate 20/6. Csere: Kiss M. 3/3, Ferencz 14/9, Herczeg -, Schmera 6/3.
 
OSE: Ruják 2, Gholston 26/9, Balsay 2, K. Thomas 14/3, Polutak 18/3. Csere: Stevenson 20/3, Illés 7/6, Gáspár 2, Szabadfi -, Werner 6.
 
 
 
Kétpontos hazai győzelemmel búcsúzik a Kecskemét
 
Színmagyar kezdőötössel kezdte a tét nélküli meccset az Atomerőmű SE, légiósait a későbbiekben sem vettette be Sebastjan Krasovec. Kucsora élt a lehetőséggel, és pontjaira építve meglépett az ASE a Kecskeméttől az első percekben. 0-7 után Sinik két és félperc után szerezte meg a Kecskemét első kosarát. Bogues és Dramicsanin is betalált, válaszul Kucsora bedobott egy hárompontost. Két perccel a negyed vége előtt 11-21 állt az eredményjelzőn, ám Bogues vezérletével visszajött egy pontra a Kecskemét (22-23).
 
Tóth negyednyitó hármasával először vezetett a meccsen a hazai csapat, majd Dramicsanin és Kucsera is bedobott egy-egy triplát, így egyre megnyugtatóbb volt a kecskeméti vezetés. Állandósult a tíz pont körüli hazai vezetés, a negyed felénél Kovács és Eilingsfeld pontjaival visszajött öt pontra a paksi együttes. A negyedet megnyerte, így ötpontos előnye volt a félidőben a Kecskemétnek (44-39).
 
A második félidőben sikerült elkapnia a ritmust az atomvárosiaknak, a 25. perc magasságában Kékesi hárompontosát követően 51-50 állt az eredményjelzőn, majd Kucsora duplájával sikerült megfordítaniuk az állást. Wittmann és Dramicsanin pontjaival tartotta a lépést a hazai csapat, majd Bogues duplája után újra náluk volt az előny. A záró játékrész előtt egy kosárnyi volt a különbség a két csapat között (61-59).
 
Nem maradt adós az izgalmakkal az utolsó játékrész, pár ponttal tartott csak előrébb a Kecskemét. Az ASE Kovács révén két és félperccel a vége előtt visszajött 79-77-re, ekkor még a hosszabbítás sem volt elképzelhetetlen. Végül 81-80-ra feljöttek a vendégek, ám újabb kosarat már nem szereztek, az utolsó pontot pedig Ivkovics jegyezte a büntetővonalról (82-80).
 
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Atomerőmű SE 82-80 (22-23, 22-16, 17-20, 21-21)
 
Alsóházi rájátszás, 10. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
V.: Cziffra Cs., Pozsonyi L., Dr. Popgyákunik B. (Mocsai L.)
 
Kecskemét: Sinik 9/3, Tóth B. 3/3, Ivkovics 12/3, Körmendi 4, Karahodzsics 6. Csere: Dramicsanin 11/3, Wittmann 10/6, Kucsera 5/3, Bogues 22/3.
 
Atomerőmű: Kovács Ák. 22/3, Kucsora 28/6, Sövegjártó 5/3, Kékesi 3/3, Eilinsgfeld 17. Csere: Arnold 2, Heimann -, Pajor 3/3.
 
 
 
Kaposvári győzelemmel zárta az idényt a Szeged
 
A vendég Szedeák remekül kezdte a mérkőzést Bailey kétszer is betalált kintről, Lake pedig a festékből szerzett két pontot, így bő egy perc után 8-0 állt az eredményjelzőn. Koprivica tette fel a táblára a Kaposvárt, Bailey viszont nagyon elkapta a fonalat, majd megint a somogyiak centere következett (4-11). Bailey már a negyedik tripláját dobta dudaszóra, Eaddy erre azonnal válaszolt, Lake maradt üresen a palánk alatt. Halmai értékesítette a büntetőit, Bognár tett fel egy bejátszást, Eaddy talát be megint távolról. Krnjajski nehéz ziccert fejezett be, Bognár Lake-et szolgálta ki, Halmai volt pontos a sarokból, Lake egy pontot a vonalon hagyott (17-21). Eaddy a harmadik triplakísérletét is pontokra váltotta, erre Bognár felelt, Bailey folytatta a hármasok sorát, ráadásul kétszer is betalált, már 18 pontál járt, a Kaposvár időt kért. Koprivica a fault után a plusz egyet rontotta el, Bognár zsákolt, a negyedet a kaposvári center büntetője zárta. 23-32
 
Hajduk triplája nyitotta a második negyedet, Halmai egy pontot a vonalon hagyott, Bailey kivételesen a triplavonalon belülről volt eredményes. Halmai és Puska játszott össze, Mucza négy pontot szerzett sorozatban, Eaddy hatot (35-38). 44-44-nél aztán utolérte ellenfelét a Kaposvár, Bailey villant ismét és bár ezt követően volt lehetősége a hazaiaknak átvenni a vezetést, Cohill Eric második esélyből talált be. Krnjajski saroktriplája után a mérkőzés folyamán először már a Kaposvár állt jobban, de a félidőben az utolsó szó a vendégeké volt, akik így egy ponttal vezettek a nagyszünetben. 49-50 
 
A második félidő első öt pontját a hazaiak szerezték, Koprivica és Eaddy révén, végül a 8-2-es futást Cohill zárta le egy ziccerrel. Bognár bejátszását Lake tette fel, majd az előkészítő befejezővé lépett elő három védő gyűrűjében (57-58). Bailey büntetett meg egy eladott labdát, Lake triplája után pedig Dalibor Damjanovic időt kért. Bailey szórt újabb triplát, Koprivica dolgozott remekül a palánk alatt, Mucza kosarára Koprivica felelt. Lake a második tripláját is elsüllyesztette, Koprivica szólt megint hozzá a mérkőzéshez, Krnjajski ziccerezett (65-71). Mucza osztott ki egy gólpasszt Lake-nek, a negyedet Halmai kosara zárta. 67-73
 
Hajduk triplájával indult a záró etap, Mucza kettese után Eaddy hozta közelebb egy triplával a Kaposvárt. Mucza robogott végig a pályán egy ziccerig, Balogh kettese után kért időt Dalibor Damjanovic (73-79). Eaddy fejezte be a figurát, Mucza és Koprivica váltott kosarat, Zsíros célzott pontosan távolról. Koprivica tett vissza egy rontott dobást, erre viszont hármassal felelt a Szeged, jött is az újabb hazai időkérés (79-87). A maradék időben már nem tudott a Kaposvár fordítani, így a KKKK vereséggel búcsúzott az első osztálytól. 88-95
 
Kometa Kaposvári KK - SZTE-Szedeák 88-95 (23-32, 26-18, 18-23, 21-22)
 
Alsóházi rájátszás, 10. forduló
Kaposvár, Kaposvár Aréna
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Kovács Nimród, Földesi Ádám (Németh Csaba János)
 
Kaposvár: Eaddy 30/24, Hajduk 9/9, Puska 6, Halmai 12/3, Koprivica 22. Csere: Krnjajski 9/3, Fehérvári -.
 
Szeged: Balogh 8, Cohill 11/3, Bailey 25/21, Bognár 13/3, Lake 17/6. Csere: Zsíros 9/9, Mokánszki -, Mucza 12, Csornai -, Mayer -, Laluska -.

Vármegyei szövetségek