2020/2021 - NKA Pécs/A - Darazsak Sportakadémia 51-68
09
May
2021
2020/2021 - NKA Pécs/A - Darazsak Sportakadémia 51-68
2021. május 9.  |  18:46
Az első negyedben, ha szűken is, de szinte végig a pécsi csapat vezetett a Kókai Patrícia és Vasi Hanna kosaraira alapozó soproni együttes ellen, de a szakasz végén ledolgozta hátrányát a Darazsak együttese. A második etap elején Molnárová Anna-Laura jóvoltából rövid időre át is vették a vezetést a soproniak, ám a Palásti Julianna-Szakolczi Diána-Varga Napsugár trió vezette baranyai alakulat visszaszerezte a vezetést. Ezt követően váltott vezetéssel, fej-fej mellett haladtak a felek. A félidő egy 8-2-es NKA-rohammal, s ennek köszönhetően 5 pontos pécsi vezetéssel zárult.
 
A második félidő első másfél percét Kókai 7-0-ra "nyerte" a pécsiekkel szemben, kosaraival fordított a Darazsak együttese. Ezt követően ismét váltott vezetéssel haladtak a felek, majd a szakasz közepén egy Ács Luca és Molnárová vezette 8-0-lal 7 ponttal megugrottak a soproniak - lényegében az ekkor szerzett előnnyel várhatták a negyedik negyedet. Ennek elején több mint 2 percig nem született kosár, s ez a Darazsak malmára hajtotta a vizet. A szakasz közepén egy 8-0-s "részhajrával" 15 pontosra nőtt a soproni előny, ezzel eldőlt a mérkőzés, Sopronba került a bronzérem.
 
 
Gyenizse Áron, az NKA Pécs/A vezetőedzője: Nagyot harcoltunk az egész mérkőzésen, de nem találtuk a zónavédekezés ellenszerét, és a második félidőben felőrlődtünk.
 
Czirják Szilvia, a Darazsak Sportakadémia/A vezetőedzője: Extra játékot tudtunk ma nyújtani. Igazi CSAPATMUNKA volt! Köszönöm MINDENKINEK, mert sokan sokat dolgoztunk a sikerért! Szeretnénk továbbá jobbulást kívánni a Pécs vezetőedzőjének! CSAK A SOPRON!

Vármegyei szövetségek