2020/2021 - Vasas Akadémia/A – Soproni Sportiskola/A 73-48
07
May
2021
2020/2021 - Vasas Akadémia/A – Soproni Sportiskola/A 73-48
2021. május 7.  |  20:46
Ellenállhatatlanul kezdte a második elődöntő mérkőzést a Vasas Akadémia, mindössze másfél perc után, 11-2-nél kellett időkéréssel megállítania a játékot Bali Ádám vezetőedzőnek. Nem sikerült azonban lényegesen változtatni a játék képén, könnyedén jutottak el a vendég gyűrűig Lakosa Ákos tanítványai, hiszen 6 perc játék után már 20-7-re vezettek a pasarétiek. Tovább nőtt a különbség a csapatok között: egy perccel a negyed vége előtt már több mint 20 ponttal vezettek a hazaiak. Az első 10 perc vége azonban soproni kosarakkal ért véget, 31-14-ről várhatták a csapatok az új ötösöket.
 
A sorcseréket követően szigorúbb védekezéssel rukkolt elő a két együttes, ennek ellenére csak nőtt a két gárda közti különbség: a 16. percben 41-16-ot mutatott az eredményjelző. Lényeges változás ebben a félidőben már nem történt, magabiztos, 26 pontos előnnyel vonulhatott szünetre a Vasas.
 
A harmadik negyedben nagyobb lelkesedéssel jött ki a parkettre a Sopron, míg a Vasas Akadémia figyelme lankadt. Kiegyenlített csata folyt a pályán, azonban magabiztosan őrizte előnyét a pasaréti alakulat annak ellenére is, hogy egy ponttal közelebb tudott kerülni a hűség városa. 59-34-ről várhatták a csapatok a záró 10 percet. Az utolsó játékrészben ugyan becsülettel küzdött a Sopron, de megnehezíteni nem tudta a Vasas dolgát, amely így készülhet a Zalaegerszeg elleni döntő ütközetre, míg Bali Ádám csapata az NKA Pécs együttesével küzdhet meg a bronzéremért.
 
 
Lakosa Ákos, a Vasas Akadémia/A vezetőedzője: Gratulálok a csapatomnak a döntőbe jutáshoz! Egy félidőnyi jó játékunkat sajnos nem tudtuk megkoronázni még egy hasonlóval. Elengedtük magunkat, és nem tudtuk növelni a különbséget. Nagyon várjuk már a vasárnapi döntőt!
 
Bali Ádám, a Soproni Sportiskola/A vezetőedzője: Nagyon büszke vagyok a fiúkra, mert az utolsó másodpercig nem adták fel és küzdöttek. Az első félidőben sajnos nagyobb elánnal kezdett a hazai csapat, de nem adtuk fel, és mentünk tovább előre. Az eredményt szerintem a második félidőben egalizálni tudtuk, és pariban voltunk velük. Gratulálok nekik, a játékvezetésről pedig nem mondok semmit.

Vármegyei szövetségek