Negyedszázada, 1993-ban az SVSE női kosárcsapatát idén pedig a Soproni Tigrisek kerekesszékes együttesét vezette bajnoki címig Magyar András. A szakemberen kívül az a kapcsolat a két bajnoki aranyéremben, hogy mindkettő Sopronban, az adott szakág történetében az első megnyert bajnokság volt. Magyar Andrással beszélgettünk.

- Az Ön személyén kívül van még hasonlóság a két bajnokság megnyerése között? - kérdeztük a Tigrisek vezetőedzői pozíciója mellett a kerekesszékes válogatott szövetségi kapitányi tisztjét is betölötő Magyar Andrást.

- Annyi mindenképpen, hogy ahogy huszonöt éve, úgy most is egy egyeduralkodó csapatot kellett - ha szabad így fogalmazni - leaszítani a trónról. A kilecvenes évek elején az azóta elhunyt legendás női kapitány, Killik Lászó vezette MTK emelkedett ki, most, a kerekesszékes szakágban pedig a Törekvés. Az SVSE csapatához két évvel a bajnokság megnyerése előtt kerültem, akkor az volt a cél, hogy bentmaradjunk. Abban, hogy huszonöt éve bajnoskágot nyertünk, jó igazolásokra is szükség volt, úgy gondolom, akkor teremtettük meg az alapokat ahhoz, hogy a női szakában a soproni csapat azóta is meghatározó legyen. A Törekvésnél gyakorlatilag autodidakta módon művelték a kerekesszékes kosárlabdát, nemzetközi meghívásoknak tettek eleget, s ezeken sokat fejlődtek. Jelentős előnyük volt, de négy év alatt sikerült eljutni az ő szintjükre.

- Mennyivel nehezebb fogyatékkal élő emberekkel dolgozni, az ő edzőjüknek lenni, mint ép társaiké?

- Alapvetően a fogyatékkal élő emberek jóval érzékenyebbek, ami sportolás közben bizony konfliktusokhoz vezethet, amelyeket tudni kell kezelni. Ha viszont sikerül megnyerni őket a sportágnak, ugyanolyan alázattal, mentalitással tudnak dolgozni, edzeni, mint az ép profik. Ami még jelentős különbség, hogy - egyelőre legalábbis nálunk - a fogyatékkal élőknek, akik vagy születési rendellenesség, vagy baleset miatt fogyatékosak, nincs igazán kosaras előképzettségük, gyakorlatilag az alapoktól kellett kezdeni képzésüket. A bizottság javaslatára a bajnokságban egy ép játékos is a pályán lehet. Ez azért fontos, mert ha bekerül egy csapatba egy ép, kosaras előépzettséggel rendelkező játékos, aki tisztában van taktikailag az alapokkal, tőle ilyen téren sokat tanulhatnak. Tegyük azonban rögtön hozzá, kerekesszékben kosarazni, hogy mondjuk figyelni kell a székkel való haladásra, az épeknek is nagyon nehéz feladat. Bár a fogyatékkal élők, mint már mondtam, érzékenyebbek az épeknél, azért nem "pátyolgatom" őket, nincs kivételezés, az edzéseken keményen dolgozni kell.

- Amellett, hogy a Soproni Tigrisek kerekesszékes csapatának vezetőedzője, a kerekesszékes válogatottnak is a szövetségi kapitánya. Hogy áll, milyen a nemzetközi összevetésben a szakág?

- E tekintetben még Európa válogatottjaitól is fényévekre vagyunk elmaradva, mondhatnám azt is, amennyire az akadálymentesítés terén... Köztudott, hogy hazánkban úgy tizenhatezer mozgássérült él, nos közülük a bajnokságban szereplő négy csapatban összesen csupán negyvenen-ötvenen kosaraznak. Bár próbálunk szerezni, sajnos nem nagyon kapunk adatokat az illetékes szervektől, hogy bővíteni tudjuk a játékosok számát. Amely válogatottakkal találkoztunk, mindegyiknél vollt egy-két kosaras múlttal rendelkező sérült, fogyatékkal élő sportoló, ők eredményesség tekintetében kiemelkedtek csapatukból, válogtottjuk pontjainak legalább nyolcvan százalékát ők dobták, a többiek pedig inkább próbálták az ő eredményességüket segíteni. Válogatott szinten mondhatom, az egyetlen problémánk, hogy nagyon kevés fogyatékkal élő honfitársunk kosárlabdázik. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége támogatása révén a válogatott csapatok már minőségi, nemzetközi versenyzésre alkalmas, több, mint egymillió forintba kerülő székeken játszhatnak, az MKOSZ a válogatott nemzetközi megmérettetéseit is támogatja, és a szakágért elnökünk, Nagy Tamás is nagyon sokat tesz. Tervezzük, hogy a következő évadban a válogatott benevez az osztrák bajnokságba - természetesen úgy, hogy a bajnoki fordulók ne ütközzenek az osztrák bajnoki meccsekkel. A szakág iránt érdeklődők Sopronban is láthatják majd a válogatottat, ugyanis a tervek szerint az oszták bajnoki meccseket itt fogjuk majd lejátszani. Még egyszer mondom, a legfontosabb az lenne, hogy jóval több fogyatékkal élő embert tudjunk megnyerni a kerekesszkes kosárlabdának. Imádom ezt a játékot, és amíg az egészségem engedi, a jövőben is ezzel szeretnék foglalkozni.