A női NB I beharangozója: a negyeddöntők mindent eldöntő meccsei
2016. április 5. | 15:24
A Szekszárdot fogadja az Aluinvent DVTK a Generali Arénában kedden este.
Nem akármilyen mérkőzésen, hosszabbítás után egyenlítettek a tolnaiak a hétvégén. A vereség mellett a miskolciak számára különösen fájó lehet az is, hogy az első negyed végén Alyssia Brewer súlyos térdsérülést szenvedett, és véget ért számára szezon, míg Horti Dóra szereplése fejsérülése miatt lehet kérdéses. A miskolciak beadványban jelezték aggályaikat a szekszárdiak - szerintük - állandó sérülésveszélyt okozó játékstílusával kapcsolatban.
Jó hír lehet viszont Maikel López együttesének, hogy a sérüléséből még nem teljesen felépült Tina Jovanovic jelezte, hogy pályára akar lépni a negyeddöntő harmadik meccsén.Utoljára néz egymással farkasszemet a szezonban a két Baranya megyei alakulat: kedden este a PINKK fogadja a PEAC-ot. A hétvégén már 21 ponttal is vezettek a Sztankovics és Williams által vezérelt pécsiek, ám végül „csak" kilenccel nyertek. Aki ezúttal győz, ott lesz az elődöntőben.Harmadik mérkőzésre kerül sor Győrben is, ahol Völgyi Péter együttese a Ceglédet fogadja. A két csapat legutóbbi találkozóját remekül kezdték a Pest megyeiek, pillanatok alatt elhúztak 11-0-ra, majd az első negyed után már majdnem hússzal vezettek (25-7). Hullámzó volt a derbi, ugyan végig a Cziczás-alakulat vezetett, de a zöld-fehérek nagyot hajráztak, és visszajöttek a meccsbe. Hiába, a továbbjutásról döntő összecsapást szerdán 18 órakor Győrben rendezik.
Szerdán akár a bennmaradó és kieső kiléte is eldőlhet. Az ELTE-BEAC 18 ponttal, 78-60-ra legyőzte a Vasas Akadémiát az alsóházi rájátszás első meccsén, Balogh Judit együttese ezzel 1-0-ra vezet a 9-10. helyért zajló párharcban. A második találkozót szerdán Pasaréten rendezik, ha az újbudaiak a szezon során negyedszer is legyőzik legnagyobb riválisukat, akkor megőrzik élvonalbeli tagságukat.
Rájátszás a 9-10. helyért Vasas Akadémia - ELTE-BEAC Újbuda szerda 18:30