Kedves, bennsőséges hangulatú kis ünnepség helyszne volt a napokban a Megyeri úti régi Tungsram-csarnok.
Ma ünnepli 80. születésnapját Pál István, aki - ahogy ő mondja - már 17 évesen az NB I-ben, s 50 évesen pedig még az NB II-ben kosarazott. Születésnapja alkalmából a napokban annál a csapatnál köszöntötték, amelynek közel fél évszázada tagja: a Külker SC jelenleg a budapesti senior bajnokságban szereplő együttesénél.
Kosaras pályafutása a Bőrgyár tartalékcsapatában indult. Újpesten a bőrgyár salakos kosárlabdapályájával szemben laktak, így nem volt meglepő, hogy István, a kis Pisti 13 évesen rendszerint ott a salakon kosarazgatott, s le is igazolta a BDSE A Bőrgyári Dolgozók Sportegyesülete. Onnan került az MTSE csapatához (Munkaerő Tartalékos SE), ahol már olyan kiválóságokkal játszhatott együtt, mint a későbbi kiváló edző, Komáromi Ede vagy a Hódi fivérek. A Kinizsihez, majd jogutódjához, a Fradihoz került, ahol többek között a közelmúltban elhunyt női sikerkapitány, Killik László is volt az edzője. Pál István kosaras karrierje legnagyobb egyéni sikerét is ekkor érte el, egy Szombathelyen játszott mérkőzésen 17 pontig jutott, s ezzel bekerült az adott foruló B-válogatottjába, ha úgy tetszik, a második csapatába. Következett újra Újpest, a Vasas Izzó - olyan csapattársakkal, mint a másik későbbi remek edző, Tursics Sándor, s olyan edzők keze alatt játszhatott, mint a játékosként az olimpiát is megjárt Telegdy György, vagy a fizikai képzésben úttörőnek számító Verbényi József.
A Külker csapatának már közel fél évszázada, 46 éve a tagja, s ennek az együttesnek a színeiben játszott még 50 évesen is az NB II-ben, s még két évvel ezelőtt is - pár perc erejéig - a kezdő ötös tagja volt. Élettársa betegsége miatt ritkábban jár már le a csapat edzéseire, meccseire, a régi Tungsram-csarnokba.
Mint mondta, bár közel 70 évet töltött a kosárlabdapályák közelében, a családból az igazi "nagy dobás" a fia nevéhez fűződött, s azt a kosarat még a TeleSportban is bemutatták. A Külker Kunszentmiklóson, a helyi Kék Rókák elnevezésű csapat ellen játszott NB II-es bajnokit, s a hazaiak 5 másodperccel a lefújás előtt egyenlítettek. Az alapvonali bedobás után Pista bácsi fiához, Péterhez került a labda, aki a saját büntetővonalának közeléből kosárra dobott, s a labda a hazai kosárban kötött ki. A meccsről a helyiek, a kunszentmiklósiak videofelvételt készítettek, s ennek köszönhetően láthatta "ország-világ" Pista bácsi fiának csodaszámba menő kosarát.
Pár napja, a Kükler hazai bajnoki mérkőzésén köszöntötte, s ünnepelte a csapat a 80 esztendős Pál Istvánt! A játékostárs, a kosaras körökben kitűnő cukrászként is (el)ismert korábbi élvonalbeli kosaras, Czina József készített tortát, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke, Szalay Ferenc emléklapot készíttetett, amelyet a csapattársak adtak át a jubilánsnak.
Isten éltesse, honlapunk nevében jó egészséget kívánunk neki és kedves családjának!
A csodaszámba menő kosár:
http://videa.hu/videok/sport/kis-magyar-csoda-harompontos-kosarlabda-VDRCyuCThASFJiHV