A hétvégén a második fordulót rendezik a női élvonalban, egyik nap sem fogunk unatkozni, hiszen péntektől vasárnapig tartanak majd az izgalmak. Kezdésként két vesztes csapat találkozik egymással: a PEAC-Pécs hazai pályán javíthat, miután az első körben óriási csatában alulmaradt Győrben. Ellenfele az előző kiírásban bravúrral bennmaradó Vasas lesz, amelynek esélye sem volt odahaza a Miskolc ellen. A találkozóra, melyet az M4 Sport televízió élőben közvetít, a belépés ingyenes lesz.
Újabb nehéz feladat vár az Atomerőmű Szekszárdra, amely a Sopron után a PINKK-el csatázik. Őri Györgyiék a címvédő otthonában egy félidőig bírták, a komlóiak viszont pont a nagyszünet után őrölték fel a Zalaegerszeget.
Papíron könnyű feladat előtt áll a bajnok Sopron, hiszen az újonc BEAC látogat a Novomatic Arénába. A hazaiak úgy tekintenek erre a találkozóra, mint a jövő heti, Villeneuve elleni Euroliga mérkőzés főpróbájára. A belépés mindenki számára ingyenes lesz.
A DVTK-Cegléd derbin két győztes csapat méri össze egymással erejét: a miskolciak a Vasast, Cziczás László lányai pedig a BEAC-ot iskolázták le a nyitó körben. Egyikük tehát már a második körben elveszíti veretlenségét.
Sokan biztosak benne, hogy a ZTE idén is megfoghat egy igazán nagycsapatot. Erre a következő esély vasárnap délután mutatkozik, a kék-fehérek a Győrt fogadják hazai pályán. Gáll Tamás együttese alaposan ráijesztett a PINKK-re, de a szombati meccs végére elfáradt, így akkor nem jött össze a bravúr. Közel két hete viszont igen. Ekkor találkozott ugyanis egymással legutóbb a ZTE és a Győr, az edzőmeccset 61-56-ra Böröndyék nyerték.