Körmendi vendéggyőzelem Szegeden
2015. október 3. | 00:03
A dobogóra is esélyesnek tartott vendégek az Újszegedi Sportcsarnok 600 nézője előtt győzték le a lelkesen küzdő Szedeákot.
A mérkőzés Duinker remek megmozdulásaival indult, a társak ekkor még nem csatlakoztak hozzá. A Szeged a sérült Brkic, sőt a helyére igazolt Tica nélkül is próbálta tartani a lépést esélyesebb vendége ellen, ami az első félidőben Csirics (képünkön) ponterős játékával sikerült is. Nem is akárhogyan, négy pontos vezetéssel mehettek a félidei pihenőre (37-33).
A fordulás után azonban nagyot változott a játék képe. A Dickerson vezette Körmend triplazáport zúdított az ellenfele kosarára, és a saját palánkja alatt is fegyelmezettebbé vált. Utólag kiderült, ez a negyed döntötte el az összecsapást (15-30). A szegediek még egy utolsó hajrát nyitottak egy 10-0-ás rohammal, de ez már csak a szépítéshez volt elegendő.
Nikola Lazics (Szedeák) : Megérdemelten nyert a Körmend. Sok gonddal küzdünk, de így is sokáig jól tartottuk magunkat. Sajnos a harmadik negyedben védekezésben és lepattanózásban is felülmúltak minket a vasiak.
Teo Cizmic (Körmend) : Gyengén kezdtünk, de a szünet után nagy gondot fordítottunk a védekezésre. Úgy gondolom, a lepattanózás jelentette a különbséget a két csapat között.
Naturtex-SZTE-Szedeák - Egis Körmend 69-83 (21-15, 16-18, 15-30, 17-20)
Szedeák: Jereminov 8, Armelin 8, Molnár A. 8/6, Csirics 27/9, Juhos 10. Csere: Kiss ZS. 3/3. Moravcsik, Révész 5.
Körmend: Perry 12/3, Katura 4, Ferencz 9/3, Dickerson 21/9, Duinker 22. Csere: Tóth 7, Lakosa 8, Channels.
Fotó:szegedma.hu