U18 fiúk: dicséret illeti a csapatot
2014. augusztus 15. | 13:28
Négy győzelemmel és négy vereséggel a nyolcadik helyen végzett az U18-as fiúválogatott a Szófiában megrendezett B-divíziós Európa-bajnokságon. Horváth Imre csapata elsőként jutott tovább a csoportjából, ám másodiknak azt a Svédországot „vitte tovább”, amely ellen egyetlen csoportkörbeli vereségét elszenvedte.
„Az alapcélkitűzést, miszerint a csoport első két helyének valamelyikén szeretnénk végezni, teljesítettük, így az első nyolc között folytathattuk” – mondta Horváth Imre vezetőedző. A csapat ezután Portugáliától kikapott, a később döntőbe jutó Ukrajnát viszont megverte. Az Izrael elleni vereség ezután azt jelentette, hogy a hetedik helyért újra Portugáliával játszott, ám nem sikerült visszavágni.
„Lehetett volna jobb és rosszabb is – értékelte az eredményt Horváth Imre. – Mint később kiderült, a svéd vereség meghatározó volt, mert Ukrajnát és Portugáliát is meg kellett volna vernünk a következő körben. Portugália ellen az történt, ami előfordul sorozatterhelésnél: sem támadásban, sem védekezésben nem jöttek össze a dolgaink. Hiányérzetem a második portugál meccs miatt van, mert nyerhető lett volna, de fáradtan, sok hibával játszottunk. Összességében azonban dicséret illeti a csapatot, mert figyelembe véve a körülményeket és a kinti mezőnyt, elfogadható, tisztességes eredményt értünk el.”
Arról, hogy miben lehetne előrelépni a jövőben a még jobb eredmény érdekében, Horváth Imre elmondta: „Technikailag és taktikailag is többet kell nyújtanunk, és nagyobb sebességgel kell kosárlabdáznunk. A mostani B-divíziós mezőnyben Portugáliával nagyjából egy szinten vagyunk, de általánosságban elmondható, hogy egyik csapat sem nyújtott egyenletes teljesítményt. Az előrelépéshez emellett még több nemzetközi meccsre van szükség, mert a játékosok sok szituációval csak itt az Eb-n találkoznak.”
A magyar válogatott eredményei a B-divíziós Európa-bajnokságon:
Csoportkör
Magyarország-Svédország 50-62 (10-11, 15-14, 12-19, 13-18)
Magyarország-Luxemburg 60-57 (17-10, 7-22, 25-13, 11-12)
Magyarország-Hollandia 66-62 (17-16, 20-11, 16-18, 13-17)
Magyarország-Románia 75-53 (23-8, 16-9, 19-22, 17-14)
Második csoportkör, felsőház (1-8.)
Magyarország-Portugália 59-52-59 (6-25, 15-8, 14-18, 17-8)
Magyarország-Ukrajna 70-64 (11-15, 24-14, 17-14, 18-21)
Az 5-8. helyért
Magyarország-Izrael 81-92 (18-25, 19-23, 22-21, 22-23)
A 7. helyért
Magyarország-Portugália 64-68 (10-11, 24-15, 12-22, 18-20)
Az Eb-keret
Szabó Domonkos 20/04/1996 187 1 Szombathelyi Kosárlabda Akadémia
Hódi Patrik 26/04/1996 198 2.3 Falco KC Szombathely
Popgyákunik Balázs 10/07/1996 195 3.4 Szombathelyi Sportközpont és Si
Andrássy Géza 16/11/1996 197 4.5 DEAC
Bagó Martin 17/09/1996 203 5 Szombathelyi Sportközpont és SI
Filipovity Márkó 30/07/1996 203 2.3 Kaposvári KK
Antóni Csanád Zoltán 23/04/1996 194 2.3 Atomerőmű SE
Krivacevic Marko 07/11/1996 204 4.5 Vasas Akadémia
Pongó Marcell 03/03/1997 195 1.2 Rátgéber Akadémia Pécs
Mészáros Bence 24/02/1996 182 1 Óbudai Kaszások SE
Kovács Bence 26/10/1996 183 1.2 Szombathelyi Kosárlabda Akadémia
Peringer Balázs 26/03/1996 201 5 Óbudai Kaszások
Vezetőedző Horváth Imre
Edző Váradiné Szarka Ildikó
Gyúró Radovics Richárd
Technikai vezető Zentai Levente