Grúzia sem tudta megállítani a férfi válogatottat
2014. augusztus 14. | 01:20
A portugálok ellen aratott hétvégi sima győzelem után szerda este Kecskeméten Grúzia ellen folytatta szereplését az Eb-selejtezőkön a magyar férfi kosárlabda válogatott.
Nehéz meccs várt Sztojan Ivkovics csapatára, hiszen az ellenfél több NBA és Euroliga tapasztalattal rendelkező játékossal állt fel.
A kezdés előtt Bokor Ákos MKOSZ elnökségi tag és Bodnár Péter főtitkár köszöntött a válogatott nevében Bencze Zoltánt, aki szemsérülése miatt a az előző szezonban kénytelen volt felhagyni az aktív játékkal. A kecskeméti center 348 NB I-es és 38 válogatott mérkőzés után intett búcsút pályafutásának.
Az első negyedben végig a mieink akarata érvényesült, Tóth Norberték első négy kosarukat csak triplából szerezték. Már hét ponttal is vezettünk, de Pachuliáék nem adták fel, és a hajrára feljöttek egy pontra (19-18).
Shengelia ziccerével átvették a vezetést a vendégek, akik továbbra is lendületben maradtak. 21-6-os etapot repesztett az ellenfél, már nyolc pontos hátrányban is voltunk, de aztán Wittmann vezérletével sikerült visszajönnünk a meccsbe, és 37-36-os előnyről várhattuk a második játékrészt.
A harmadik negyedben sokáig fej-fej mellett haladt a két együttes, majd 47-47-nél Sztojan Ivkovics technikait kapott reklamálásért, hét ponttal elhúztak a grúzok. Ekkor sem adták fel azonban a harcot a mieink, az utolsó felvonás előtt 54-55 volt az eredményjelzőn.
A záró tíz perc elején Thomas és Sanikidze párbajozott egymással, továbbra is hullámzó volt a meccs, 62-67-nél még a grúzok, 72-70-nél viszont már mi vezettünk. Ehhez persze kellett Ferencz is, aki hidegvérrel vágott be két triplát, kulcsfontosságú pillanatban. Lezhava két büntetője után 74-73 volt ide, Vojvoda rontott távolról, Shengelia pedig kétszer is a büntetővonalról. 13 másodperccel a vége előtt időt kért Ivkovics, de a bedobást nem tudtuk 5 másodperc alatt elvégezni, így a végén izgulnunk kellett. Remek védekezésünknek köszönhetően már nem tudtak pontot dobni vendégek, így egy pontos győzelmet arattunk.
A magyar válogatott tehát két forduló után hibátlanul vezeti az E-csoportot. Legközelebb vasárnap este Csehországban lépnek pályára Vojvodáék.
Magyarország – Grúzia 74–73 (19–18, 18–18, 17–19, 20–18)
Magyarország: Wittmann 15/9, Thomas 14, Vojvoda 20/3, Tóth N. 12/12, Keller -. Csere: Ruják -, Tóth Á. 3, Dénes 1, Ferencz 9/9, Csorvási -.
Grúzia: Tsintsadze 6, Patsatsia 2, Sanikidze 12/3, Shengelia 18/3, Pachulia 19. Csere: Phakadze -, Sanadze 5/3, Burjanadze 9/9, Lezhava 2.
Kipontozódott: Tóth N. (40. perc)