Megérkeztek az Ifjúsági Olimpiára a magyar 3X3 kosárlabda válogatottak
2014. augusztus 13. | 12:31
Megérkezett a Mészáros Lajos vezette 3x3 válogatottak a II. Ifjúsági Olimpia (YOG) helyszínére Nanjing városába. Az augusztus 16-29 között megrendezésre kerülő találkozón a 3x3 kosárlabda a hivatalos kosárlabda versenyszám, amire mindkét U18-as magyar csapat kvótát szerzett. Köszönhető ez elsősorban a DECATHLON ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLÁS B33 KUPA sikerének, ami a FIBA elismerését is kiváltotta.
Az MKOSZ által kiírt és az Amatőr Bizottság, a megyei kosárlabda szövetségek és a B33 tornák szervezője a Sport Division Kft. által lebonyolított Kupán több mint 240 iskola, közel 2000 diákja, 460-nál is több csapatban versenyzett.
A 3 hónapon keresztül zajló sorozat végén a megyei selejtezők és régiós döntők után a 8 legjobb fiú és lány csapat a május 31-én Kecskeméten megrendezésre kerülő országos döntőben mérkőzött meg az Országos Középiskolás B33 Kupa győztese címéért. A lányoknál a végső győzelmet a szolnoki Verseghy Gimnázium csapata, míg a fiúknál a kecskeméti Bólyai Gimnázium csapata szerezte meg.
A DECATHLON KÖZÉPISKOLÁS B33 KUPA népszerűségét látva nem meglepő, hogy az Ifjúsági Olimpiára nevezett válogatott keret minden tagja szerepelt B33 tornákon így teljesítve a válogatottsághoz szükséges FIBA előírásokat. Gratulálunk a keret játékosainak:
Lányok: Aho Nina Daniella, Nagy Dorottya Zsaklin, Simon Cintia, Tóth Tímea
Fiúk: Horváth Kristóf István, Kis Attila Raul, Major Gergely, Mike János
Sok sikert kívánunk a csapatok olimpiai szerpléséhez !
A DECATHLON KÖZÉPISKOLÁS B33 KUPA idei sikerét látva az MKOSZ 2014/15-ös szezonban is kiírja a kupát, ami a Magyar Diáksport Szövetséggel egyeztetetten a DÁKOLIMPIA versenyszámaként szerepel majd a versenynaptárban. Az MKOSZ tovább folytatja az egyetemi B33 bajnokságot is, így teremtve a két országos versenyen keresztül esélyt a magyar 3x3 csapatok számára, hogy világversenyeken szerepeljenek, illetve a versenyeken résztvevőknek, hogy bekerülhessenek a válogatott keretekbe.
Sok sikert minden 3x3 játékosnak a 2014/15-ös szezonhoz!