Szolnoki VSI/A - SZEDEÁK/A
01
Jun
2014
Szolnoki VSI/A - SZEDEÁK/A
2014. június 1.  |  22:19

A két elődöntő vesztese küzdhetett a bronzéremért. Az első félidőben a szolnokiaknak szinte semmi nem jött össze, a Szeged eladott labdákból építkezett, és fizikai erejüket kihasználva uralták a játékot. A játék alapján a 21 pontos vendég előny nem volt meglepő. Fordulás után a hazaiak, ha minimálisan is, de elkezdtek faragni a hátrányból. A Szeged viszont így is tartotta a 10 pontos különbséget, és bár a záró negyedet is a Szolnok nyerte, első félidőben összeszedett hátrányát nem tudta már ledolgozni. Összességében a játék minden elemében felülkerekedett a Szeged a rendező csapaton, megérdemelten szerezték meg a bronzérmet! 

Tasnádi Zoltán: Gratulálok a Szegednek. Célunkat megvalósítottunk. Köszönjük a szülők támogatását. 

Polányi Géza: Elsősorban az első félidőbeli teljesítményünknek köszönhetően nyertük meg a mérkőzést. Gratulálok a srácoknak, minden edzőnek és szülőnek ilyen játékosokat kívánok.