Egy negyedet leszámítva kiegyenlített játékot hozott az MTK és a PVSK csatája, melyből utóbbiak kerültek ki győztesen.
Fej-fej mellett kezdődött a mérkőzés. Az MTK csapatának sikerült meglepnie a Pécsi VSK csapatát jó betörésekkel és egy sikeres hárompontos dobással, így Meszler Balázsnak a 4. percben időt is kellett kérnie (11-9). A folytatásban is partiban volt az MTK az enerváltan kosárlabdázó fekete mezesekkel szemben (19-21).
Nagy energiát fektetett a mérkőzésbe az előző nap haloványabb teljesítmény nyújtott fővárosi gárda, mely folyamatosan ott lógott a Nagy Dorottya által cipelt PVSK nyakán (28-32). A forgatókönyv nem változott a szünetig, a hat pontos pécsi előny egyáltalán nem volt döntő különbség (38-44).
A szünet után elvesztette egyik emberét az MTK, miután Jankó Flóra beütötte az ötödik hibáját is. A negyed derekán Tiba Klára rendelte magához tanítványait, miután Sellei triplájával 10 pontra növekedett a két csapat közti távolság (42-52). Az időkérés sem segített a magára találó pécsiek ellen, akik ebben a periódusban nem tudtak hibázni, és percek alatt megduplázták előnyüket. A negyed végén újraéledt az MTK (47-63).
A hajrában sem ismertek elveszett labdát a játékosok, akik - igazi sportemberekhez méltóan - úgy mentek előre, mintha egál lett volna az állás. 19 pontos győzelmével a Pécs biztosan bejutott az elődöntőbe, de, hogy hányadik helyen, arról a nap utolsó találkozója, a Vasas-Csata mérkőzés dönt.
Tiba Klára (MTK Budapest): Végre megmutattunk valamit a valós tudásunkból! Egy félidőig szépen tartottuk a lépést ellenfelünkkel. Számunkra reális az alsóház. Innentől mindent megteszünk, hogy győzelmet is szerezzünk a hátralevő két napban.
Meszler Balázs (Pécsi VSK): Alap célunkat elértük, de menet közben megnőtt az étvágyunk! Köszönjük az MTK-nak a játékot!