ZTE KK - Vasas Akadémia/A 83-78
30
May
2015
ZTE KK - Vasas Akadémia/A 83-78
2015. május 30.  |  08:34
Felváltva vezettek az elején a csapatok, majd lépéselőnybe került a ZTE (4. perc: 15-12, 9. perc: 22-19). Ebben a játékrészben nem sokat törődtek a védekezéssel az együttesek. A második negyed elején előbb egyenlített, majd pedig fordított a Vasas (12. perc: 24-25), ám gyorsan „kapcsoltak" a zalaegerszegiekés visszavették a vezetést. A szünetig néhány pontos volt az ZTE előnye, s bár a 18. percben sikerült egyenlítenie a Vasasnak (33-33), a ZTE vezetésével zárult az első félidő. A harmadik negyed elején a ZTE percei voltak, utána pedig a Vasas jó időszaka következett. Az ő szempontjukból annyira jól alakultak a dolgok, hogy fordítani tudtak a 27. percre: 44-48. Az egerszegiek gondoskodtak az izgalmak fokozásáról, ugyanis feljöttek egy pontra a negyed végére (30. perc: 54-55). Az utolsó negyedben is kijutott az izgalmakból játékosoknak és nézőknek egyaránt. Fordítani tudott a ZTE (34. perc: 60-61), visszavette a vezetést a Vasas (35. perc: 66-68), majd ismét a Zalaegerszeg került előnyösebb helyzetbe (37. perc: 70-68). Egészen a hajráig fej-fej mellett haladt a két együttes, s annyira szoros volt az állás, hogy reálisnak tűnt a hosszabbítás esélye. Végül mégsem történt így, mert a ZTE jobban bírta az idegek csatáját és győzelemmel zárta a végletekig izgalmas meccset.

Hanzséros Alajos edző: Negyedszázadosok lettünk. Jó meccs volt, mindkét gárda taktikusan és okosan játszott.

Maurer Csaba edző: Nagy meccs volt, mindkét csapat jól játszott. Sok ilyen mérkőzésre lenne szükség.

Vármegyei szövetségek