Nem sikerült kiharcolni az olimpiai részvételt 3×3-ban
19
May
2024
Nem sikerült kiharcolni az olimpiai részvételt 3×3-ban
2024. május 19.  |  21:55

Dudaszós duplával győzött Németország

A debreceni 3×3-as olimpiai selejtező elődöntőjében a magyar válogatott 19-17-es vereséget szenvedett Németországtól.

A mérkőzés elején a németek szereztek vezetést, de Papp Dia és Kiss Virág büntetőivel egyenlítettünk 1-1-nél és 2-2-nél is. Ezt követően ismét megugrott riválisunk, de Dia és Virág révén újra és újra szépítettünk. 6-4-ről érkezett el az első megszakítás. Csodálatos volt a hangulat, a szusszanásnyi pihenő alatt például az egész lelátó hullámzásban tört ki.

A mérkőzés középső szakaszában Szabó Fanni duplájával egyenlítettünk. Fej-fej melletti küzdelmet láthattunk. Papp Dia 7-7-re alakította az állást, majd labdánk volt a vezetéshez. Ezzel nem tudtunk élni. Továbbra is abban a mederben haladt a küzdelem, hogy a németek kerültek előnybe, de rendre egyenlítettünk és ez óriási erőt adott.

A második megszakítás 9-9-ről jött el. Ezt követően megtört a jég, Papp Dia révén 10-9-nél átvettük a vezetést. Böröndy Vivi remek betörése után már 11-9-re mentünk. A németek gyorsan egyenlítettek, de  Kiss Virág találatával 12-11-nél újra vezettünk. Fordulni látszott a trend, de ez nem tartott sokáig. 13-12-nél újra a németek mentek.

Jól harcoltuk ki a faultokat. Az utolsó két percbe érve a németeknek megvolt a hét hiba, onnantól minden szabálytalanság után kettőt dobhattunk. Papp Dia két büntetőjével 14-13-ra fordítottunk is, majd Dia betörésével 15-13-ra szakadtunk el.

Innen 1+2-es megoldással ismét a németek mentek. Nem sokat kellett várni az újabb fordulatra. Dia két büntetőjével 17-16-ra vezetünk és 23 másodperc maradt. A németek időkérés után egyenlítettek, majd egy dudaszós duplával a győzelmet is megszerezték - a magyar válogatottnak még egy esélye maradt az ötkarikás játékokra, a Spanyolország - Kanada mérkőzés vesztese ellen.

 

 

NÉMETORSZÁG - MAGYARORSZÁG 19-17

FIBA 3x3 Olympic Qualifying Tournament 2024, elődöntő
Debrecen, Magyarország

Németország: Luana Rodefeld 3, Marie Reichert 4, Sonja Greinacher 9, Svenja Brunckhorst 3

Magyarország: Kiss Virág 4, Papp Dia 10, Szabó Fanni 2, Böröndy Vivi 1

 

 

Egy álommal kevesebb – nem sikerült kiharcolni az olimpiai részvételt

A debreceni 3×3-as olimpiai selejtező sorsdöntő utolsó mérkőzésén a magyar válogatott 21-10-es vereséget szenvedett Kanadától. Ezzel eldőlt, hogy Debrecenből Németország, Spanyolország és Kanada szerzett olimpiai kvótát.

Az elődöntők vesztesei vívták a debreceni olimpiai selejtező utolsó mérkőzését. Egyszerű volt a képlet, a győztes szerez olimpiai kvótát. Óriási kérdés volt viszont, hogy ki hogyan reagál erre a speciális helyzetre. A mérkőzés elején 3-0-s előnybe került Kanada, de Böröndy Vivi három pontjával tartottuk a lépést. Szabó Fanni találata pedig azt jelentette, hogy az első megszakításhoz 5-4-ről érkeztünk.

A mérkőzés középső szakaszában gyorsan kinyílt az olló. Fizikálisan és mentálisan is óriási fölényben játszott Kanada. Mindent megtettek a lányok, de Kanada 15-6-os előnyre tett szert a második megszakításra. A két pontunkat Böröndy Vivi és Papp Dia szerezte.

Az utolsó három percbe érve Szabó Fanni találatával 15-7-re szépítettünk. Nem sokkal később azonban elérte a 10 pontot a differencia. Kiss Virág is megszerezte első pontjait a találkozón. Meglett a 10 szerzett pont csapatszinten, Kanada azonban már a 21-et ostromolta. Ami reményt jelentett, hogy riválisunk begyűjtötte a hatodik csapatfaultot. Büntetők kiharcolására azonban már nem volt idő. Kanada lezárta a meccset és megszerezte az utolsó kiadó kvótát.

A nagy esélyt a Németországgal vívott elődöntő jelentette ezen a tornán. A kiemelkedő játékerőt képviselő Kanada magabiztosan érvényesítette fölényét.

 

MAGYARORSZÁG - KANADA 10-21

FIBA 3x3 Olympic Qualifying Tournament 2024, 3. helyért
Debrecen, Magyarország

Magyarország: Kiss Virág 3, Papp Dia 1, Szabó Fanni 2, Böröndy Vivi 4.

Kanada: Michelle Plouffe 8, Katherine Plouffe 9, Kacie Bosch 1, Paige Crozon 3

Vármegyei szövetségek