Minden olyan kosárlabdás esemény, ahol a felnövekvő generáció szerepel, különösen fontos a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének.
Különösen igaz ez mostanában a lányok mezőnyére, hiszen a 2015-ös hazai rendezésű felnőtt Európa-bajnokság miatt sokkal nagyobb figyelem esik a gyengébbik nemre. Az a célunk, hogy a rangos torna nagy lökést adjon az utánpótlásnak, egyre több lány kosarazzon, s a magyar válogatott hosszú idő után visszakerüljön a sportág nemzetközi élvonalába.
Ebben a folyamatban már komoly szerepet szánunk a juniortorna csapatainak, játékosainak, edzőinek, hiszen hamarosan már nekik szurkolunk a nemzeti válogatottban.
Ehhez szövetségünk igyekszik minden segítséget megadni. A társasági adóból származó kedvezménynek köszönhetően eddig nem látott források áramlanak évek óta az utánpótlásba, folyamatosan javulnak az edzéskörülmények, egyre több gyerek választja ezt a csodálatos játékot, tehát az út, melyre ráléptünk négy évvel ezelőtt, szép jövőt sejtet. Kívánom a torna csapatainak, hogy a jelen is legyen az övék, és eredményes, jó játékkal tegyék a junior döntőt a kosárlabda ünnepévé!
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének nevében kívánok minden résztvevőnek sok sikert.